Zen Rock

Elgondolkodtam rajta, hogy vajon mennyi marhaságot hordtam össze tegnap éjjel. Valószínűleg sokat. Nem baj. Úgy döntöttem, hogy mindenkinek jobb az úgy, ha nem olvasom el.

Biztos az a baj, hogy alig voltam ebben az évadban korcsolyázni. Csakhogy egész napos programmá vált, hogyha be akarok menni a városba a pályához… És ez így nagyon nem megy. Mindenesetre a rossz közérzetem igen nagy százalékát ennek tudom be.

Persze nem ezt akartam írni. Hanem azt, hogy van egy nagy baj a saját Zen-iségemmel. Miszerint az én Zenem a passzivitásról szól. Arról, hogy hagyom, hogy a dolgok történjenek velem, és nem törődöm velük.

Ez pedig nem jó. Szóval össze kell hoznom azt a réges-régi “I am a rock” életérzést a mostani Zennel. izgi lesz.

Összebunyózunk, és eldöntjük, hogy ki irányítja az életemet. Hihi.

(A hihi egy szenilis csuklás. Csak, hogy azok is tudják, akik eddig nem tudták.)