Jó érzések és más dolgok

A tegnapi jó érzésem még tart. Van mai jó érzésem is. Vicces, de az az ötletem támadt, hogy vannak dolgok, amiket szeretek az életemben.

Vannak mindenféle dolgok a to-do listámon, de nem igazán fontosak vagy sürgősek. Hozzá lehet állni olyan lesz-ami-lesz módon. Elkezdem az elején, aztán meglátom, hogy mennyi az idő, aztán gondolkozom, és folytatom az alapján.

Ezek jó dolgok.

Mindenféle kavarog a fejemben.

Állítólag lesz osztálytalálkozóm. Kicsit megdöbbentő gondolat, hogy öt éve már, hogy érettségiztünk. Igaz, nem is nagyon emlékszem már rá, úgyhogy tényleg lehetett régen.

Valamelyik nap arra jutottam, hogy 2006 óta írok blogot, úgyhogy 2006-ban voltam harmadik gimis. Aztán rájöttem, hogy nem. Meg arra is rájöttem, hogy az idő olyan furcsán viselkedik, és hogy igazából nem is számít.

Mondom, mindenféle gondolataim vannak. Összék és visszák is. Könnyen lehet, hogy azért, mert jóval tovább maradtam fenn, mint szoktam. Fél kettő múlt, és azért éjfél előtt vagy legkésőbb körül le szoktam feküdni. Ma nem. Másképp alakult.

De persze azért is lehet, mert egyszerre vagy három novelláskötetet olvasok, különböző témákban. Vagy azért, mert amúgy is gondolkodós napjaim voltak mostanában.

Csak az a kár, hogy nem tudok tovább aludni, mint szoktam, mert besüt a nap, és a macskába épített fényérzékelő az első foton megérkezésekor megállapítja, hogy reggeli-idő van, és keljek fel.

De azt hiszem, hogy azért nem bánom.

Úgy tűnik, képtelen vagyok koherens gondolatokat alkotni a napnak (éjnek) ebben a szakában. Sebaj. Aludjon mindenki jól, és álmodjon szépeket.

Kategória: Mindennapok | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .