Semmiről sem szól

Az a berendezkedés jellemző az írásomra, hogy többnyire mindig minden kéznél és szem előtt van. Az íróasztalomat beborítják a kisebb-nagyobb cédulák, fontos és nem fontos listák, tudnivalók, adatok, és “jaj, csak el ne felejtsem!”-dolgok. A számítógépes asztalomon elöl van sok-sok kicsi ikon, a készülő regény, az olvasott dolgok listája, egy üres txt, ami bármikor jól jöhet, és itt lakik kitéve a blog nevű kis érdektelen ikon.

Ami mögött többnyire a legutóbb elküldött bejegyzés lapul meg, és semmi más. Amikor legközelebb kinyitom, vagy elolvasom, hogy mit írtam legutóbb, vagy nem, aztán kitörlöm az egészet, és kezdem újra a nulláról.

Mostanában mégsem így van. A regénycsonkot, ami annyira nem csonk, hiszen már nem hiányzik sok a végéből, csak meg kéne írni, és nem akar az utolsóelőtti előtti jelenetem stimmelni, nem tudom belevinni az összes szereplőt, akiknek pedig meg kellene mutatkozniuk, és ha az utolsóelőttivel felcserélném, akkor működne ugyan, de ennek az utolsóelőtti előttinek nem lenne szabad a valódi utolsónak lennie, mert a legutolsó viszont egy epilógus, csaknem minden este megnyitom, de legtöbbször változatlanul csukom is be némi flipperezés után. A blognak fenntartott otthonos kis szürke térbe pedig nem kerül más, csak egy-egy kulcsszó, cím vagy dátum.

Hosszú tömött sorokban egymás sarkát tapossák. (Ami persze nem igaz, de nagyon jól hangzik, nem? Igazából egymás alatt gyülekeznek.)

Aztán néha megírok belőle dolgokat, akár utólag is, néha kitörlök néhányat. Pedig régen ezt nem így szoktam, és nem is érzik helyesnek. Talán ha (nem ha, amikor) kimászom ebből a gödörből, amiben mostanában lakom, rendet vágok közöttük, de az is lehet, hogy addigra annyi kulcsszó és terv lesz már, hogy rám omlanak és maguk alá temetnek. Akkor pedig szigorúan kitörlöm majd mindegyiket, aztán leshetnek.

Most némiképp fenyegetően tornyosul felém a fél képernyőre elegendő lista, dátumokból, szavakból, vázlatokból, amikről már nem is jut feltétlenül eszembe, hogy mire is kellene emlékeztetniük. (Ez persze jó próbája annak, hogy mennyire találó egy cím.)

Még januárban írtam némi vázlatot a regényhez, a maradék néhány jelenethez (ami akkor sokkal több volt, mint három, ami jelen pillanatban a helyzet), nem egy olyan jegyzetre bukkantam, amit nem, vagy csak nagyon nehezen tudtam megfejteni. (Szudán történelmének avatott szakértője? WTF?) Pedig ezek egész mondatok voltak, sőt, hatalmas, barokkos körmondatok sokszor – és mégsem. Tulajdonképp, ha úgy vesszük, csodaszámba megy, hogy tudom, mit jelent egy-egy címszó. Vannak olyanok is, amiknek a pontos mibenléte némiképp ködösebb.

Nos, ha valaha is megírom őket, akkor kiderül. (Eredetileg leírtam közülük néhányat, aztán rájöttem, hogy azzal gyakorlatilag kötelezném magam a megírásukra, amivel Feladattá növekednének, és menekülésre kényszerítenének).

Vagy nem derül ki, mert ha teszem azt nem jövök rá, mire való egyik-másik, akkor kitalálok hozzá valami mást. :)

A bejegyzés kategóriája: Mindennapok
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .