Egyszer, máskor

Általános iskolás koromban, felső tagozatban halálosan bele voltam szerelmesedve a történelemtanáromba. (Nem volt ez persze szerelem, de akkor azt gondoltam, hogy az.) Szegény. Azt hiszem, nem szolgált rá.

Arra sem szolgált rá, hogy mostanság mindenért őt okolom. Szerintem ő a prototípusa azoknak a hapsiknak, akik a mai napig bejönnek nekem. A magas, vékony, és közmegegyezés szerint jóképűnek talán nem nevezhető, de szerintem szívdöglesztően szép hapsiknak.

Ettől a felismeréstől persze mi sem változik, nekem viszont van egy bűnbakom. És továbbra is imádom a magas, vékony és (szerintem) jóképű hapsikat, akiken látszik az intelligencia.

A bejegyzés kategóriája: Mindennapok
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .