Hűha

:: 1 perc alatt olvasható ::

Két órán belül indulunk. Ideje lenne csomagolnom.

Németország, reszkess! Ha az eljövendő napokban természeti katasztrófákról hallotok a bajor Alpokban, akkor tudjátok, hogy én voltam. :)

Kategória: Mindennapok | Címke: , | Hozzászólás most!

Jég

:: 2 perc alatt olvasható ::

Jó kis hét volt. Szabadságon voltam múlt hétfő óta (és nem olyan régen, mintegy öt perce tudatosult bennem, hogy holnap már megyek dolgozni). Ráadásul háromszor annyit írtam az FSU-ra, mint szerintem eddig összesen, és őrülten hiányoznak a szmájlik. Rémes.

Gyors leszek, mert reggel még tojásos nokedlit kell csinálnom a nokedliből, hogy tudjak kaját vinni magammal. (Újabb sokként ért az imént, hogy nem elég, hogy dolgozni megyek holnap, de ráadásul reggel megyek.)

Szóval a héten az történt, hogy egy sort se olvastam, legalábbis könyvből nem (protokollokat annál többet), viszont hosszú órákat töltöttem el a Gyakorló Jégcsarnokban ordítva, videózva és jéggé fagyva. Jippi.

Kapitális élmény volt, de igazán. És nemcsak azért, mert jó verseny volt – egyébként az volt, minden kétséget kizáróan -, hanem a többiek miatt. A többiek alatt természetesen mindazokat értem, akik tudják, hogy mi történik, ha Csipkerózsikát álmából egy kakadu ébreszti fel. :) Értem továbbá mindazokat, akik ismerik a fáradtságnak azt a bizonyos formáját, amit a jégcsarnokban eltöltött napok végére lehet érezni a fejfájással, éhséggel, szomjúsággal, hólyagfeszüléssel és mindent felülmúló nyűgösséggel. No meg azzal a makacssággal, hogy ugyan rémesen szenvedek, de azért sehol másutt nem akarnék lenni, csak itt.

Mindannyiunkra a rokonok, barátok, munkatársak úgy néznek, mint egy földönkívülire, amikor ez az egész korcsolya-dolog szóba kerül. Az egyik elkezd nekem a hatvanas évekről beszélni, a másik azt mondja, hogy “dupla leszúrt Rittberger”, és még mindig nagyon viccesnek találja, a harmadik azt mondja, hogy az nem is sport, a negyedik meg azt mondja, hogy csak akkor érdekli, ha csinos lányok vannak. De a legtöbben még ennyit se mondanak, csak üres tekintettel merednek rám, mikor kiderül, hogy ez a betegségem van, ami azt okozza, hogy korcsolyát nézek. És ilyenkor rémesen UFÓnak érzem magam. Mert ugyan nekiállhatok élhibás Lutzokról beszélni, meg arról, hogy mi a meglátásom az ugrások leminősítéséről, és hogy mennyire helytelen ötletnek találom, hogy a junior női kűrből kihagyták a spirálsort… ezt néhányan még meg is hallgatják, de akkor is.

Hihetetlen élmény olyanokkal találkozni, akik megértik és válaszolnak. Akikkel el lehet diskurálni a második pontszámban adott értékekről. Meg ilyen dolgokról. Mert amikor hirtelen elönt az érzés, hogy “igen, vannak még másik UFÓk is a bolygón!” az már majdnem olyan, mintha tartoznék valahova.

Kategória: Mindennapok | Címke: | Hozzászólás most!