Hűha

Két órán belül indulunk. Ideje lenne csomagolnom.

Németország, reszkess! Ha az eljövendő napokban természeti katasztrófákról hallotok a bajor Alpokban, akkor tudjátok, hogy én voltam. :)

Kategória: Mindennapok | Címke: , | Hozzászólás most!

Jég

Jó kis hét volt. Szabadságon voltam múlt hétfő óta (és nem olyan régen, mintegy öt perce tudatosult bennem, hogy holnap már megyek dolgozni). Ráadásul háromszor annyit írtam az FSU-ra, mint szerintem eddig összesen, és őrülten hiányoznak a szmájlik. Rémes.

Gyors leszek, mert reggel még tojásos nokedlit kell csinálnom a nokedliből, hogy tudjak kaját vinni magammal. (Újabb sokként ért az imént, hogy nem elég, hogy dolgozni megyek holnap, de ráadásul reggel megyek.)

Szóval a héten az történt, hogy egy sort se olvastam, legalábbis könyvből nem (protokollokat annál többet), viszont hosszú órákat töltöttem el a Gyakorló Jégcsarnokban ordítva, videózva és jéggé fagyva. Jippi.

Kapitális élmény volt, de igazán. És nemcsak azért, mert jó verseny volt – egyébként az volt, minden kétséget kizáróan -, hanem a többiek miatt. A többiek alatt természetesen mindazokat értem, akik tudják, hogy mi történik, ha Csipkerózsikát álmából egy kakadu ébreszti fel. :) Értem továbbá mindazokat, akik ismerik a fáradtságnak azt a bizonyos formáját, amit a jégcsarnokban eltöltött napok végére lehet érezni a fejfájással, éhséggel, szomjúsággal, hólyagfeszüléssel és mindent felülmúló nyűgösséggel. No meg azzal a makacssággal, hogy ugyan rémesen szenvedek, de azért sehol másutt nem akarnék lenni, csak itt.

Mindannyiunkra a rokonok, barátok, munkatársak úgy néznek, mint egy földönkívülire, amikor ez az egész korcsolya-dolog szóba kerül. Az egyik elkezd nekem a hatvanas évekről beszélni, a másik azt mondja, hogy “dupla leszúrt Rittberger”, és még mindig nagyon viccesnek találja, a harmadik azt mondja, hogy az nem is sport, a negyedik meg azt mondja, hogy csak akkor érdekli, ha csinos lányok vannak. De a legtöbben még ennyit se mondanak, csak üres tekintettel merednek rám, mikor kiderül, hogy ez a betegségem van, ami azt okozza, hogy korcsolyát nézek. És ilyenkor rémesen UFÓnak érzem magam. Mert ugyan nekiállhatok élhibás Lutzokról beszélni, meg arról, hogy mi a meglátásom az ugrások leminősítéséről, és hogy mennyire helytelen ötletnek találom, hogy a junior női kűrből kihagyták a spirálsort… ezt néhányan még meg is hallgatják, de akkor is.

Hihetetlen élmény olyanokkal találkozni, akik megértik és válaszolnak. Akikkel el lehet diskurálni a második pontszámban adott értékekről. Meg ilyen dolgokról. Mert amikor hirtelen elönt az érzés, hogy “igen, vannak még másik UFÓk is a bolygón!” az már majdnem olyan, mintha tartoznék valahova.

Kategória: Mindennapok | Címke: | Hozzászólás most!