Hogy került a tányér az erdőbe?

Még igen régen, középiskolás éveimben történt az eset, és nem tudnám megmondani, miről jutott eszembe. Akárhogy is, volt egy osztálytársnőm, aki pszichológusnak készült (legjobb tudomásom szerint mostanában jó úton jár afelé, hogy az is legyen), és már sok évvel ezelőtt is komoly hajlandóságot mutatott többé-kevésbé komoly tesztek végzésére.

Egy szép napon elmesélt néhányunknak egy történetet, amelynek egyes pontjain meg kellett válaszolnunk egy-egy kérdést. Ha jól emlékszem, még a szemünket is be kellett csuknunk, hogy kellőképp el tudjuk képzelni a környezetet. Nem emlékszem már részletekre, de azt tudom, hogy egy erdőben sétáltattak gondolatban, le kellett írnom az erdőt, az ösvényt, amin haladtam, aztán kellett találkoznom egy fallal, amit szintén el kellett mesélni, aztán valami víz is volt, el kellett dönteni, hogy miféle vízhez értem, forráshoz vagy tengerhez, tóhoz vagy patakhoz, tengerszemhez vagy folyóhoz.

Ha valaki most kérdezne, az erdőben nedves, de kellemesen langyos idő volna, átszűrődne a lombok között a fény, rendes, hagyományos honos tölgyfák volnának, az ösvény többé-kevésbé beláthatóan terjeszkedne előttem, valószínűleg lennének hegyek és völgyek is, bár talán csak azért, mert többnyire ilyen erdőkben jártam eddig. Eljátszanék a gondolattal, hogy letérek az ösvényről, és a magam útját járom, de igazából sosem tenném meg, mert tartanék tőle, hogy eltévedek és nem találok vissza (és mi értelme letérni az ösvényről, ha azért mindig szem előtt akarom tartani), vagy hogy a hajamba akadnának az ágak, és összetörném magam, mikor orra esek egy alattomos gyökérben. Ha akadályba ütköznék, az se fal volna, legfeljebb drótkerítés, az a fajta, amelyik a természetvédelmi területeket szokta elkeríteni, és létrán át lehet mászni fölöttük. A tisztáson napsütés volna, meg zöld fű, ahova simán leülök, de előbb körülnézek, hogy nincsenek-e hangyák a közelben. A víz, gondolom forrás volna (az való egy erdőbe) és így tovább. Hogy ezekből milyen következtetéseket lehet levonni, nem tudom, nem emlékszem már rá.

(Nyilván elég evidens, az erdő a világ, az ösvény az életvezetés, a fal a nehézségekkel való megküzdés stratégiája, a víz a távlatok és a magabiztosság, stb. Mindegy is, nem szeretnék elemzésekbe bocsátkozni.)

A lényeg a következő: az osztálytársnőm egyszer csak, a tisztás után, de még a víz előtt közölte, hogy találok egy tányért az erdőben, írjam le, hogy miféle az a tányér.

Emlékszem a képre, mintha csak most látnám, hogy egy egyszerű, tiszta, fehér, kék-sárga virágos porcelántányér lebeg az út közepén. (Lehetett volna éppen egy cserép is a földön, vagy egy eldobott papírtányér, tudom is én, de az enyém, az bizony lebegett.) És nem bírtam másra gondolni, mint arra, hogy mégis, mi a csodát csinál egy tányér – egy lebegő, tökéletes tányér, ami egy középosztálybeli család konyhájába való – az erdőben, az én erdőmben. Mi keresnivalója van itt egy tányérnak? Hogy került egyáltalán ide?

Mint kiderült, a tányér a párkapcsolatokat szimbolizálja (azaz az ismeretlen befogadását a saját lényünkbe és környezetünkbe). Nekem akkoriban volt meglehetősen stabilnak mondható szerelmi kapcsolatom, már amennyire egy középiskolás szerelem stabilnak mondható. És muszáj volt elgondolkodnom ezen a tüneten. Ez a fiú nem az én életembe való? Vagy egyszerűen csak annyira nagyszerű, hogy magam se hiszem el, hogy itt van? Óvatosan kerülgetem csak, nehogy kárt tegyek ebben a tökéletességben?

Ma is az a meglátásom, hogy egy tányérnak semmi, de semmi keresnivalója nincs az erdőben. Lehet, hogy csak a teszt bugyuta, de az is lehet, hogy az én világról alkotott képembe nem fér bele. Nem tudom, mi a végkövetkeztetés. Egyszerűen csak eszembe jutott, hogy talán nem is kell addig tányérokkal törődnöm, amíg nem merek letérni az ösvényekről, és amíg a kerítésen csak akkor merek átmászni, ha valaki odakészített nekem egy létrát. Talán nem véletlen volt a sorrendiség, előbb az erdő, aztán az ösvény, aztán az akadály, aztán a tisztás, aztán a tányér, és a végén a víz. Talán csak akkor jött el a pillanat tisztázni a végső lépcsőket, ha az elsőkön már felmásztunk.

A bejegyzés kategóriája: Mindennapok
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .