Azt mondják, a nemakarás meg a nyögés között szükségszerűen összefüggés van. Ezt nekem még nem tűnt fel. Részemről az akarást sokkalta problémásabb kérdéskörnek találom. Ha valamit nem akarok, akkor nem csinálom, kész-passz, téma letudva. Ha valamit akarok, sőt, amikor több dolgot akarok egyszerre, akkor kezdődnek a nehézségek.

Mostanában ledöntött a lábamról az irodalmi vágy. Az a típusú vágy, amelyik hajnali fél kettőkor a hűtőszekrény elé csábít, hogy most megeszem, amit csak találok. Csak éppen most szövegekre vagyok kiéhezve. Ezt is, ezt is, és ezt is el akarom olvasni, most azonnal. Azt meg amazt, de még azt ott, azt is le akarom fordítani. Ezen is dolgozni akarok, meg azon is, ezzel is foglalkoznék meg azzal is, erről is kéne írni és arról is gondolkodni, és legjobb lenne, ha korlátlan idő állna rendelkezésemre.

Vagy, ha nem kellene idő ahhoz, hogy ezeknek a célkitűzéseknek a végére érjek. Elég lenne egyszerűen eldönteni, hogy ezt vagy azt a dolgot akarom, és ezzel varázsütésre meg is lenne. Milyen tisztességtelen eljárás, hogy mindennel legalább kétszer meg kell kínlódni, egyszer, mikor eldöntöm, hogy foglalkozom vele, és még egyszer, mikor ténylegesen nekiállok?

És a listám csak nő, hosszabbodik, terebélyesedik, és félő, hogy előbb-utóbb teljesen maga alá temet. Mert, ha reálisan gondolom végig a dolgot, akkor rá kell jönnöm, hogy amennyiben mindent meg akarok enni, amit a tányéromra polcoltam, valószínűleg ki fogok pukkadni.