Eltűnt a mai napom valahová.

Voltam könyvtárban, aztán vettem kenyeret, aztán hazajöttem gyalog a piacról. A fene se hitte, hogy ilyen messze van igazából. Egy órán át baktattam, bár nem volt éppen rossz érzés, de mégis.

Valahogy fogalmam se volt róla, hogy a busszal egészen közeli dolgok is ténylegesen mennyire vannak tőlem. Azt se tudtam, hogy mennyire messze lakom mindenféle olyan helytől, ahol az emberek többnyire lenni akarnak.

Kivéve persze engem, mert én nem nagyon akarok máshol lenni, mint itthon.

(Nem, önéletrajz még mindig nincs, és még mindig nem írtam le a szabályaimat se. Hiába tudom őket, az nem olyan, mintha le is volna írva. És nem, a fordítással sem haladtam, ugyanis egy egész mondat előrelépést nem aposztrofálnám haladásnak, még akkor sem, hogyha ez egy nehéz mondat volt, ezért is hagytam abba ott legutóbb.)