Mint a moziban

Szeretem a meleget. A hideget is egyébként. A meleget nyáron, a hideget télen. Csak azt nem szeretem, mikor kint 38 fok van, bent meg 18-at csinálnak. Egyrészt az hideg, másrészt van az a furcsa szokásom, hogy nem szeretek tüdőgyulladást kapni. Télen se szeretem, mikor harminc fokra fűtenek.

De ez mindegy is. Beköszöntött az az igazi dögmeleg, amitől már mindenki sóhajtozik, hogy szörnyűséges, bezzeg a régi nyarak még nem ilyenek voltak (ha húsz éve ezt hallgatom, akkor nem lehet, hogy már húsz éve ilyenek a nyarak?) és hogy hőségriadó és életveszély.

Bár szeretem a meleget, és elég jól is viselem, azért olyan nagyon nem kívánkoztam elmenni itthonról. Van egy nagyon kellemes lakótársam, ugyan nevet még nem kapott. Magas, vékony, jóképű és nagyon kellemes társaság. Egy ventillátor. De kaptam egy telefont, és tulajdonképp nem volt ellenemre a (meg)hívás, meg késő délutánra volt programom benn a városban, hát nekiindultam.

Csak előbb fel kellett öltözni. Bár itthon teljesen helyénvaló hiányos öltözetben flangálni, az utcán ez állítólag nem illendő. Így aztán kirámoltam a komplett ruhásszekrényemet, és felpróbáltam bármit, ami azzal kecsegtetett, hogy nem fogok megdögleni benne, aztán kimentem a teraszra tesztelni az eredményt, és mindannyiszor egyre dühösebben jöttem be még nyáriasabb ruhákat keresni.

Tanulság? Nincs. Végül sikerrel jártam, ugyanis még megvagyok. És a sok öltözködés közben a hűtőben jól összekeveredett a limonádém.

A bejegyzés kategóriája: Mindennapok
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .