A fontos dolog
Ez egy blog. Ezért aztán végtelenül szubjektív, valamint arról szól, ahogyan a világ dolgait látom. Éppen aznap. Ebből értelemszerűen következik, hogy az itt olvasottakból messzemenő következtetéseket levonni lehet ugyan, de nem érdemes.
-
Keresgető
-
Én mindig mindennel
egyetértek,
és soha semmivel
sem értek egyet,
mert én önmagammal
is mindig
ellentétes véleményen
vagyok.- Kiss Ottó
Ti mondtátok
- poggi - Három történet
- Luca - Három történet
- Gombos Ildikó - Megvilág
- needmoreram - Folytatásosan
- Zoli - Megvilág
- poggi - Megvilág
- Zoli - Megvilág
- lsblk - Nahát
- poggi - #838
- lsblk - #838
-
Mostanában
nagyon buta lettem.
Körülbelül annyit értek a világból,
amennyit egy hangya ért belőlem.Mostanában csak remélem,
hogy a világ nem fog
a fejemre taposni.- Kiss Ottó
Olvasgató
-
Bélyeget gyűjtöttem.
Papa hozott egyszer egy kilót.
Azóta nem gyűjtök bélyeget.- Siv Widerberg
Régiségek
- 2020 október (2)
- 2019 július (2)
- 2019 június (1)
- 2019 február (1)
- 2019 január (5)
- 2018 december (1)
- 2018 november (1)
- 2018 október (5)
- 2018 július (1)
- 2018 június (6)
- 2018 február (1)
- 2018 január (1)
- 2017 augusztus (1)
- 2017 június (1)
- 2017 március (2)
- 2017 február (1)
- 2017 január (2)
- 2016 október (1)
- 2016 szeptember (1)
- 2016 augusztus (3)
- 2016 július (3)
- 2016 június (4)
- 2016 május (2)
- 2016 február (2)
- 2016 január (1)
- 2015 május (1)
- 2015 március (8)
- 2015 február (4)
- 2014 április (1)
- 2014 március (3)
- 2014 február (1)
- 2014 január (17)
- 2013 december (9)
- 2013 november (6)
- 2013 október (5)
- 2013 augusztus (3)
- 2013 július (9)
- 2013 június (9)
- 2013 május (2)
- 2013 április (8)
- 2013 március (11)
- 2013 február (7)
- 2013 január (2)
- 2012 december (7)
- 2012 november (10)
- 2012 október (5)
- 2012 szeptember (18)
- 2012 augusztus (14)
- 2012 július (7)
- 2012 június (4)
- 2012 május (14)
- 2012 április (17)
- 2012 március (14)
- 2012 február (11)
- 2012 január (11)
- 2011 december (5)
- 2011 november (1)
- 2011 október (13)
- 2011 szeptember (16)
- 2011 augusztus (6)
- 2011 július (8)
- 2011 június (6)
- 2011 május (4)
- 2011 április (8)
- 2011 március (4)
- 2011 február (1)
- 2010 december (1)
- 2010 november (4)
- 2010 október (13)
- 2010 szeptember (11)
- 2010 augusztus (7)
- 2010 július (8)
- 2010 június (23)
- 2010 május (5)
- 2010 április (12)
- 2010 március (17)
- 2010 február (6)
- 2010 január (4)
- 2009 december (3)
- 2009 november (1)
- 2009 október (1)
- 2009 szeptember (2)
- 2009 augusztus (1)
- 2009 július (7)
- 2009 június (16)
- 2009 május (12)
- 2009 április (10)
- 2009 március (8)
- 2009 február (4)
- 2009 január (7)
- 2008 december (13)
- 2008 november (2)
- 2008 október (11)
- 2008 szeptember (14)
- 2008 augusztus (13)
- 2008 július (11)
- 2008 június (7)
- 2008 május (4)
- 2008 április (7)
- 2008 március (11)
- 2008 február (8)
- 2008 január (9)
- 2007 december (4)
- 2007 november (5)
- 2007 október (19)
- 2007 szeptember (6)
- 2007 augusztus (5)
- 2007 július (5)
- 2007 június (9)
- 2007 május (11)
- 2007 április (9)
- 2007 március (14)
- 2007 február (9)
- 2007 január (19)
- 2006 december (9)
- 2006 november (10)
- 2006 október (10)
- 2006 szeptember (25)
- 2006 augusztus (26)
- 2006 július (35)
- 2006 június (63)
- 2006 május (82)
- 2006 április (80)
- 2006 március (45)
- 2002 december (1)
-
Van egy klubunk,
Sten meg én vagyunk a klub,
de kettőhöz tartozni nem elég.
Néha levelet írok magamnak,
egy régi bélyeget ragasztok rá,
és bedobom a levélszekrényünkbe,
hogy a többiek azt higgyék,
van valakim, aki csak az enyém,
és akiről ők nem is tudnak.- Ingrid Sjöstrand
Elmebaj
A fürdőszobában a mai napon 38 fokot mértem. A szobámban ehhez képest csupán fagypont fölötti 33 fokos hűvös van. A konyhában konstans 29 és fél, ott viszont nem tudok dolgozni, legfeljebb előre megrágni a szöveget (azaz szótárazni és most éppen a baseball magyar terminológiáját kutatni, de mi ez nekem az eddigi más bizarr témák után?)
Mindazonáltal nem célom hőmérsékleti kimutatásokat közölni. Egyszerűen csak fontosnak találtam jelezni, hogy ez az a hőmérséklet, amikor már elkezdenek hibásan funkcionálni a rutinszerű készségek is. Azok a mozdulatok, amik többnyire mennek maguktól is – kulcs kiszedése a zárból, laptop eltétele a helyére, mobiltelefon billentyűzárának feloldása, a konyhában a különböző dolgok megfelelő szekrényből történő elővétele – nem sikerülnek azonnal, vagy akár fel se tűnik, hogy nem sikerülnek, csak akkor, mikor keresni kezdeném a tárgyakat a helyükön, és nincsenek ott.
Továbbá ma volt a napja annak is, hogy a családunk egy újabb ventilátorral gazdagodott, mert némiképp tarthatatlannak bizonyult az állapot, hogy folyamatosan egymás szobájából lopkodtuk el az egyetlen közös példányt. Kicsit olyan a szituáció, mint amikor csak egy internet-hozzáférésünk volt, és lökdöstük el egymást a számítógéptől.
Egysíkú
Nincs nagy kedvem a melegről írni, mert, köztünk legyen szólva, nem valami érdekes téma.
Csakhogy a fordításról sincs nagy kedvem írni, mert, köztünk legyen szólva, az azért elég érdekes, de a folyamata leginkább csak nekem, a könyv meg majd csak hónapok múlva jelenik meg.
Mást meg nem nagyon csinálok, csak olyasmit, ami még ennyire sem publikus, pedig az – akárki között legyen is szólva – nagyon is érdekes.
Hát, ez van.
Irgalmatlan
Ebben a melegben még gondolkozni sem bírok.
Nemhogy írni. Főleg, hogy még a csuklóm is bedagad ilyenkor. Se egeret fogni, se billentyűt püfölni nem megy valami könnyen.
Arról meg jobb nem is beszélni, hogy hogyan lehet ilyenkor téli, zimankós, hóeséses, fogvacogós könyvön dolgozni.
Meleg, meleg, meleg, meleg, meleg. Még a bokámon is izzadság csorog. Meglehetősen bizarr.
Háromnegyed tíz van, és most kezdett csak odakinnről pár fokkal hűvösebb levegő bejönni, mint amilyen idebenn van. Ki is nyitottam az ablakot ütközésig, és várom, hogy jó legyen. Meg rásegítek a ventilátorral.
Az a baj, hogy az elviselhető hőmérsékletű órák száma meglehetősen alacsony egy nap, és mind az alvásra, mind az érdemi munkára csak ez a kevés alkalmas.
Napok óta
Minden éjjel szörnyűségeket álmodok. Nem népirtás-világvége típusú szörnyűségeket, nem is vérontásos-darabolós horror típusú szörnyűségeket, hanem olyasmit, ami érzelmileg merít ki, de annyira, hogy mikor felébredek (hihetetlen erővel felpattan a szemem hol négy óra körül, hol csak egészen későn, fél hétkor, mint ma) még percekig fekszem az ágyban, remegek, és próbálom elhitetni magammal, hogy ez még mindig az én életem, az a réges-régi élet, ami valamikor egymillió évvel korábban, mielőtt a sok kapcsolati és emocionális rettenet megtörtént volna, az enyém volt.
Ilyenkor földöntúli erőkkel ragaszkodom a magam kis szaros életéhez, ami, legyünk őszinték, nem valami nagy szám. De valaki más kis szaros életére azért le nem cserélném.
Részint nem nagy kár, hogy ezeket álmodom. Úgy tudom, egy-egy álom igazából nem tart 15 percnél tovább, bármilyen intenzívnek és hosszúnak tűnik is ébredés után. Nem volt az. Másrészt felszabadít történeteket, ötleteket, gondolatokat, olyasmiket, amiket valószínűleg nem mertem volna végiggondolni másképp.
Apám egyszer, még évekkel ezelőtt megtiltotta, hogy írjak róla, így nem írok. Annyira talán nem is volna fontos, de a napokban sokat gondolok rá, mert azt hiszem, ideje lenne vele is átalakítani, újradefiniálni és kicsit megtisztítani a kapcsolatomat. Olyasmi ez, amit mostanában nagyon sok dologgal és személlyel teszek. Tudom, hogy ezeknek az álmoknak köze van a fel nem oldott feszültségekhez és persze van ott, közvetlen mellettük nagyon-nagyon-nagyon sok düh is.
Nem tudom, ilyenkor mit lehet tenni. Nem a megbocsátásra gondolok, mert az egy dolog, az egy “egyszerű” döntés arról, hogy nem haragszom többet, és nem is emlegetem. (Igen, tudom, hogy ennél talán kicsit több, de a lényege az, hogy elengedem a mérgem, és hagyom, hogy átvegye a helyét valami más, szeretet, vagy ilyesmi.) De mitől “múlik el”, mitől oldódik fel, vagy oldódik meg az ilyesmi? Az eddigi, meglehetősen rövid praxisomban nem segített még más, mint a leülünk-és-tisztázzuk modellje. De ha valakivel azt kell közölnöd, hogy “igen, még ennyi év után is irtózatosan dühös vagyok rád azért, mert” és utána felsorolod, hogy mi az, ami tönkretett téged, az egyrészt nagyon nehéz számodra, másrészt bántó és támadásos jellegű a másikra nézvést, harmadrészt, mint nem olyan rég sikerült rájönnöm (jobb később, mint soha), hogy vannak a világon “nem agyalós” típusú emberek is, akiknek nem létszükségletük a dolgok tisztázása, a helyzetek feloldása, és a mindenség megértése. És akinek ez nem fontos, aki nem ebben él, annak nincsenek is stratégiái egy ilyen helyzetre. Azzal nem lehet tisztázni dolgokat, mert védekező és megmagyarázó módba állnak, és rövidesen viszonttámadásba kezdenek.
És nem, ez már mind nem apámról szól. Ez arról szól, hogy nem tudom, fel lehet-e egy kétoldalú konfliktust oldani egyedül, és ha igen, akkor hogyan. És hogy miért gondolom azt, hogy nem.
Mert ezek az álmok, bármennyire is nem szeretném kimondani, arról szólnak, hogy hiába hagytam ott a könyvesboltot, hiába élek szabad és felelőtlen életet, hiába nem zavar (még) különösebben, hogy nincs munkám, vagy hogy nem tudom még, hogyan fogok keresni, hiába vagyok a felszínen elégedett, mert a mélységben komoly forrongások vannak, és kitörni vágynak. Olyanok, amikben megvan a lehetőség arra, hogy darabokra törjek alattuk, de talán arra is, hogy tényleg megtisztulva és új emberként, kvázi tiszta lappal kezdhessem ősszel az új életemet.
Mert, most már tudom, ezt szeretném. Félretenni és lezárni a kisgyerekkori, az általános iskolás, középiskolás és az azt követő évek démonait. Nem bezárni őket egy szekrénybe, egyrészt azért, mert kevés a szekrény, másrészt meg azért, mert a csontvázak hajlamosak kiborulni onnét, és nagyobb riadalmat keltenek, mint egyébként indokolt volna. Sok-sok évig azzal az ürüggyel, hogy felelősséget vállalok mindenért, kéjes örömmel dagonyáztam az önsajnálatban (és öngúnyban) a csontváz-pajtásokkal, és eljött az ideje, hogy ezzel felhagyjak.
Annak idején terápián azt tanultam, hogy nem szabad a múltunk egyetlen pillanatát sem bánni, sem megtagadni, sem azt kívánni, hogy bárcsak ne történt volna, vagy ne így történt volna, mert minden egyes múltbéli döntés tett azzá, aki most vagy. Az összes parányi lépés beépült a személyiségedbe. És ha a múltad tagadod meg, magad tagadod meg. Ez nagyon szépen hangzik, és azt is tudom, hogy igaz. De – és itt jön a becsapás – mi van akkor, ha nem szeretsz az lenni, aki vagy? Ha éjszakánként, lámpaoltás után az a kérdés gyötör, hogy mire vagy jó, azon kívül, hogy semmire?
Ha nem szeretek az lenni, aki vagyok, és emellett a múltam vagyok, akkor nem szeretem a múltamat, nem szeretem azt, amivé váltam a múltam által. (Tiszta sor.) A múltat megváltoztatni nem tudom. De megpróbálhatom megszeretni, vagy, ha azt nem is, olyan perspektívába tenni, ahonnét nézve elviselhető, és olyan pozícióba juttatnom magam, ahonnan már nyitva áll az út, hogy olyanná váljak, ahogy talán szerethetném magam.
Morgolódik egy karakteren
Kicsinyes tőlem, tudom. De ahányszor meglátom, hogy karakter, sikoltozni tudnék. Van rá szép magyar szó, úgy mondják, hogy szereplő. Próbáltam lenyelni a kitöréseimet, győzködtem magam, hogy csak túlérzékeny és finnyás vagyok. Aztán fellapoztam mindenféle kézikönyveket, és az alábbi eredményekre jutottam:
character
- jelleg, jellemző vonás, saját(os)ság
- jellem, karakter man of character jellemes ember
- karakter, betű
- szereplő, alak, figura
- (különös) alak, pofa shady character gyanús, zűrös figura
- [írott] referencia
(Lázár-Varga: Angol-Magyar szótár, 2009., 174-175. oldal)
karakter gör
- jellem
- jellemszilárdság, lelkierő
- jellegzetesség, jellemző vonás
- nyomd írásjel (betű, szám, stb.); vmely meghatározott fajtája
- inf több elemből kialakított írásjel
(Bakos : Idegen szavak és kifejezések kéziszótára, 1997., 382. oldal)
karakter
- jellem
- lelkierő, jellemerő, jellemszilárdság
- jelleg, jellemző vonás, jellegzetesség
- betű, írásjel, leütés
(Tótfalusi: Idegen szavak magyarul, 2001., 135. oldal)
karakter
- <vkié> jellem
- <vmié> jelleg
szereplő
- <irodalmi műben> alak
- <darabban, filmben hivatásszerűen játszó, kül. ha férfi> színész
- <eseményben, tevékenységben:> rész(t)vevő
- <ill. műsorban, rendezvényenyen> közreműködő
- <aki vhol ott van, vmiben részt vesz> jelenlevő
(O. Nagy – Ruzsiczky: Magyar szinonimaszótár, 1980., 192. és 370. oldal)
karakter
- jellem, hajlam, természet, alaptermészet, lelkialkat
- jelleg, jellegzetesség, sajátosság, jellemző vonás
- egyéniség, jellemszilárdság, lelkierő
- (szak) írásjel, betű, leütés
szereplő II (fn)
- színész, aktor (rég), statiszta, figurás (rég)
- alak, figura
(Kiss: Magyar szókincstár, 2001., 415. és 796. oldal)
karakter
- ‘jellem’; jelleg’: a táj délszaki karaktere
- ‘<összetétel előtagjaként> egy-egy uralkodó jellemvonást kidomborító’: karakterszínész, karakterszerep
- ‘<számítástechnikában> a szöveg alapegysége, egy betű, szám, írásjel vagy szóköz’
* Nemzetközi szócsalád a latin character (‘bélyeg’; ‘sajátság’) nyomán; ez a görög kharaktér (‘véső, véset, bélyeg, jelleg, jellemvonás’) átvétele, forrása a kharasszó, tkp. kharak-szó (‘bevés’) ige. *
(Tótfalusi: Idegen szavak etimológiai szótára, év nélkül, 195. oldal)
konklúzió :) összegzés
Az angol “character” szó jelent többek között szereplőt is, de a magyar nyelv külön szót használ rá.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Most sokkal jobban érzem magam. :)