A bátor olvasó identitása

Mostanában – az elmúlt években -, amióta tudatosabban olvasok, mint régen, rendszeresen gyötörnek kételyek. Egészen pontosan az a kérdés aggaszt mélységesen, hogy biztos jó dolog-e olvasni, értem ezalatt azt, hogy hasznos-e, egészséges-e, produktív-e. Vezet-e valahová. Mert az nem kérdés, hogy én végtelenül élvezem, és nagyjából a túlélésem kulcsa, és nem hiszem, hogy tudnék írott szó nélkül élni. Mégis, egészségtelennek gondolom azt, ahogy a tulajdon életem elől is a könyvek közé menekülök.

De amikor a miértek körül kezdek kutakodni, rendszeresen falakba ütközöm. Miért is erőltetjük, hogy minden gyerek olvasson? Miért is nem elég, ha az olvasás csupán egy régimódi szubkultúra élvezetévé válik? Miért fontos nekem személy szerint, és miért fontos a világnak, ha fontos egyáltalán?

Megvan nekem is valahol A Félőlény, de a két évvel ezelőtti költözés óta nem találom. Nem olvastam korábban, megvettem, aztán feltettem a polcra, és eltűnt. Aztán, nem is olyan régen megszólított a könyvtárban, és hazahoztam, és valami váratlan és megmagyarázhatatlan történt. A lehető legmeglepőbb forrásból kaptam egyszer csak megnyugtató válaszokat.

A világ tele van veszélyes és szörnyű dolgokkal, gyakorlatilag egy élhetetlen világban élünk. Nincs menekvés, mindenhova beférkőzik a gonosz, az elviselhetetlen. Nincs más megoldás, mint megteremteni a magad kis mikrokozmoszát, amit a magad képére formálhatsz, a magad történeteivel, a magad gondolataival. Nem több, mint egy kuckó a Kiserdő mélyén, ahova visszavonulhatsz a világ elől.

Mert a történet több, mint a könyv maga. A könyv pusztán tárgy, és mint olyan, múlandó. De ami benne foglaltatik, ha már bőr alatt van, örök. És ha gondosan kipárnázzuk magunkat “bőr alatt” történetekkel, gondolatokkal, és tapasztalatokkal, akkor attól kezdve nem tud ártani nekünk a világ összes szörnyetege sem, nem tudnak megvezetni, nem tudnak becsapni, és van hova visszavonulnunk feltöltődni.

Olyan bájosan, olyan szeretettel, és olyan magától értetődően közölte ezt velem Békés Pál, hogy sírhatnékom támadt tőle. És egy kicsit még most is.

Vélhetőleg nagyon cukormázas lesz ez most, de muszáj leírnom: olyan ez, mint ha kételyeim támadtak volna a választott hitvallásomat illetően, és egy felsőbb hatalom megnyugtatóan eloszlatta volna őket. Olvasó vagyok. Az is voltam az elmúlt hosszú évek során, és az is maradok. Nincsenek már kételyeim.

Kategória: Könyvmoly | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .