50 545

Kategória: Mindennapok | Címke: | Hozzászólás most!

Jó dolgok listája a mai napról

Azt hiszem, több nincs. Mind a három teljesen jó dolog. Önmagában bármelyik feldobná bármelyik napomat. Sőt.

Most tessék elképzelni ehhez azt a helyzetet, hogy a mai napomat még együttvéve sem tudták igazán feldobni.

Kategória: Mindennapok | Címke: , , , , | Hozzászólás most!

Időtartamok

Halogatom egy ideje, hogy inspiráló levelet írjak a népemnek.

Másfél napja nem írtam egy szót se a regényhez.

Három hete nem olvastam semmit.

Már nem tetszik annyira az új weboldalam. Tetszik, persze, meg szép. De nem érzem a magaménak. Talán mert nem használom.

Hónapok óta nem írok tisztességgel blogot. Csak feljegyzek néha címszavakat, amikről ha nem is tudom, de sejtem, hogy soha nem fogom kifejteni őket. De legalább néha selejtezek közülük.

Csaknem fél éve nincs már munkám.

Elveszítettem magamat valahol út közben.

Ideje volna, hogy mindez nagyon hamar megváltozzék.

Kategória: Mindennapok | Címke: , | 3 hozzászólás

Leletek

Az úgy volt, hogy eredendően a középiskolás filozófiafüzetemet kerestem. Hogy mire kellett az nekem, az maradjon inkább az én titkom. Szükségem volt rá, és kész. Volt egy elég jó emlékképem, hogy hova tettem el. (A középiskolás jelző egyébként teljességgel fölösleges, mert soha sehol máshol nem tanultam filozófiát. Ott is csak egy évig.) Nem tartottam meg túl sok iskolai holmimat, mert meglehetősen ki nem állhattam az egészet, és akkor minek?

Kivételt képez ezalól valamennyi jegyzetem a szakmai iskolából, továbbá az utolsó két év biológiafüzetei, az egy darab első gimis számtech-füzetem (benne programozás Turbo Pascal nyelven), egy egység idegenvezetés-jegyzet, és a filozófiafüzetem. Ja, és az irodalom dolgozataim, hogy el ne felejtsem, micsoda öntelt hólyag voltam. De ennyi az egész.

Nos, a filozófiafüzetemet nem találtam meg. De rábukkantam valami egészen másra. Nevezetesen mindenféle korai naplóimra. Még a blog előtti időkből, illetve azokból a korai időszakokból, amikor még a blog mellett is naplót vezettem. Nyolcadikos koromtól kezdődően egészen tizenegyedik osztály csaknem végéig. Hihetetlen, mennyi időm volt nekem akkor ilyesmire, igaz, a jelentős részét iskolában írtam, óra alatt, jegyzetelést színlelve. És mennyi kapacitásom volt nyöszörögni! Még több, mint most, pedig azért az se kutya.

Nem is bírtam végigolvasni egyébként. A nyolcadikost még igen (rettenetes kézírásom volt, a stílusomról nem is beszélve), mert az nem volt annyira elmélyülten… milyen is? Elmélyült. Azt hiszem. De amikor arra a masszív spirálfüzethalomra néztem, amit én magam kapartam tele viszonzatlan szerelmi bánatommal, iskolai igazságtalanságokkal és a szüleim felől érkező meg nem értéssel, megfutamodtam. Nemcsak arról van szó, hogy ne mernék szembenézni önmagammal (bár persze erről is), ami nem mellesleg amúgy az egyik oka annak, hogy egyelőre szünetel a régi blogbejegyzések áttöltése (a másik a lustaságom); hanem arról is, hogy hihetetlen unalmas az egész, nem is érdekel, és nem szeretnék órákat azzal tölteni, hogy a kamasz önmagam nyavalygását olvassam.

De azért vicces lelet volt. Gondosan vissza is zártam oda, ahol találtam. Ki tudja, jól jöhet még.

Kategória: Mindennapok | Címke: | 1 hozzászólás