Annyi minden

Ha egyszer nekiállok gondolkozni, idővel mindig rádöbbenek, hogy sokkal több dologra kellene odafigyelnem, milliószor annyi szempontot kellene szem előtt tartanom, mint amennyire gondolok. Hogy észben kellene tartanom, mikor arra jutok, hogy boldogtalan vagyok, hogy igazából mi is az a boldogság, és hogy honnan szedem, hogy nekem ahhoz szükségképpen jogom van. Gondolnom kell mindazon emberekre, akiknek nincs otthona, nincs ennivalója, nincs családja, nincs senkije és semmije, és akkor nyomban belátom, hogy igazából nincs alapom rá, hogy rosszul érezzem magam a bőrömben.

Aztán arra gondolok, hogy akár van alapom rá, akár nincs, én mégis rosszul érzem magam a bőrömben, és alapvető emberi jogom boldogtalannak érezni magam, ha azt akarom.

Aztán rájövök arra is, hogy tele a világ sokkalta fontosabb dolgokkal, háborúkkal, kül- és belpolitikával, olyasmikkel, amiken életek múlnak, és hogy a valódi dolgok menetében mit sem számít, hogy én ki vagyok, mit teszek és merre tartok.

Aztán az is eszembe jut, hogy ugyan, ki törődne az én életemmel, ha nem én. Az én dolgom a saját életemet mederbe terelni, vezetgetni, és kitalálni, hogy mi is legyen vele.

De nem tudom kitalálni, és hirtelen újra ott találom magam, hogy boldogtalan vagyok.

Ezt persze most alaposan leegyszerűsítettem. Olyan régen nem írtam már, hogy egyre nehezebben találom meg a kapcsolatot a gondolat és a szavak között. Elillan a gondolat veleje, mire eljutok odáig, hogy szavakat társítsak hozzá.

A bejegyzés kategóriája: Mindennapok
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .