Én, aki ezt írom

Nem mostanában történt, hanem hónapokkal ezelőtt, és le is akartam írni akkor, csak aztán nem írtam mégsem. Nem azért, mert nem találtam érdekesnek – ilyen is fordult már elő, nem is egyszer -, hanem mert akkor éppen nem írtam semmit. Illetve valami egészen mást írtam, de a blogomba éppen semmit.

Találkoztam valakivel teljesen véletlenül, egy váratlan helyzetben. Már beszélgettünk egy ideje, amikor kiderült, hogy a netről marginálisan ismerjük egymást, vagy mondjuk inkább úgy, hogy tudunk egymásról. Vagy mondjuk, hogy inkább ő tudott rólam, mint én róla. És egy bizonyos kijelentésre ragadtatta magát, ami rosszabbul hangzik, mint amilyennek szánta, azt hiszem, nem egészen azt akarta mondani vele, amit sikerült, de azért nagyon keményen szíven ütött. Azt mondta, hogy

“De hát én azt hittem, hogy a poggi tök jó fej!”

Szerencsére hónapok teltek el azóta, és többé-kevésbé kihevertem az önérzetemet és jófejségemet ért csapást. Már nem fáj, de még mindig gondolkozom rajta: azon leginkább, hogy milyen könnyen mondjuk azt, hogy ismerünk valakit. Pedig amíg valakit csak egy arcáról, csak egy közegben láttunk néhányszor, nem tudunk róla semmit. Nem véletlen hangzik el az esküvőkön, hogy jóban és rosszban, egészségben és betegségben is ki kell tartani egymás mellett. Mert ha valamit kiemelsz a szokásos környezetéből, másként fog működni. Így is a normális.

És igen, lehet, hogy a poggi tök jó fej, amikor lelkesítő leveleket ír a népének. És az is lehet, hogy a másik poggi, amelyik blogot ír, többnyire mélabús és boldogtalan, máskor meg öntelt és arrogáns. És van, hogy a poggi fáradt és rosszkedvű és nagyon sok ostobaságot össze tud hordani. És van, amikor a poggi sokkal gorombább, mint szeretne lenni, de mégsem tud tenni ellene. És van, amikor a poggi olyan sokat bölcselkedik, hogy azt mondják rá, hogy “te olyan bölcs vagy!” amitől szerencsére észbe kap, összeszedi magát és befogja a száját, mert ez azért nevetséges.

De mindezek a poggik én vagyok. És még nagyon sok másik mindenki is én vagyok, jófejségtől függetlenül. És nagyon, de nagyon bánt, hogy valaki elképzel rólam valamit, és utána számonkéri rajtam, hogy nem felelek meg az elképzelésének. Mert ő azt gondolta, hogy a poggi tök jó fej, én pedig nem vagyok az, következésképpen itt zavar támadt az erőben: nem lehetek én a poggi.

Pedig én vagyok, és ezúton leszögezem, hogy alkalmasint még jó fej is vagyok. Alkalmasint meg persze nem.

A bejegyzés kategóriája: Mindennapok
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .