Külső és belső szövegek

Szeretném tudni, hogy ez a megkülönböztetés tényleg létezik-e, vagy csak az én fejemben van értelme. Elmesélem, mire gondolok:

Egy ideje foglalkozom már az emlékeimmel és leginkább persze azok hiányával. Merthogy nagyon sok minden nyomtalanul eltűnt. Emlékszem a szavakra, de nem emlékszem már magára az esetre. Emlékszem rájuk, mert annyiszor meséltem őket, vagy mert annyiszor emlékeztettek rá. És teljesen mindegy, mi is az adott eset, nem marad több belőlük a szavaknál, és nagy ritkán egy érzelem-foszlánynál.

De emlékszem arra, amit olvastam, és sokszor arra is emlékszem, hogy mikor és hol olvastam az adott regényt. Felismerem a történeteket, és ahányszor kezembe kerül például a Téli szünidő (Arthur Ransome), annyiszor ugrik be, hogy a zöld Seattal voltunk nyaralni, talán Abaligeten, és a rossz oldalon ültem a hátsó ülésen, nem ott, ahol szoktam, meleg volt, esett az eső, és nekem vacogott a fogam, ahogy Dick és Dorothea mentek az északi sarkra.

Vagy épp ma emlegette fel D.B., hogy valamelyik gyerekkönyvben volt egy nem annyira politikailag korrekt mese, amikor egy fekete fiút fehérré változtattak, és azonnal rá tudtam vágni, hogy ez Doktor Dolittle volt és Beppo herceg, aki nagyon szeretett tündérmeséket olvasni, és mikor megkereste Csipkerózsikát és felébresztette a csókjával, akkor az egyáltalán nem örült, és Beppo idővel kiókumulálta, hogy azért, mert a mesében fehér a herceg.

És mikor igazságtalan bánásmódban volt részem a boltban, rendszeresen felemlegettem a házmester macskáját a Kököjszi és Bobojszából. És tudom, hogy az Álarcosbált (Szabó Magda) tizenhárom évesen olvastam, szilveszterkor Görögországban (ez egy hosszú történet, és nem annyira érdekes), és arra sokkal élesebben emlékszem, mint arra, amit láttunk. Azt tudom, hogy cigánylánynak öltözött a jelmezbálban, hogy a nő levette a kesztyűjét, hogy a papa fényképész volt, hogy a mamáját a keresztnevén emlegette, és így tovább.

És ma sincs ez másként, még ha annyira nem is kiélezett a helyzet, mint volt gyerekkorom olvasmányaival. Ma is feltűnik, hogyha egy idézet mintha kissé pontatlan volna. Vagy hogy ezt a mondatot én már olvastam valahol. (Pl: Ló a fürdőkádban – G. Szabó Juditnál és Douglas Adamsnél is előfordul.)

Azt hihetné a gyanútlan szemlélő, hogy egyszerűen a szövegekre jobban emlékszem, mint a történésekre, és kész. Igen ám, de ez sem igaz!

Mert a saját írásaimat – blogot és fikciót egyaránt – és a saját fordításaimat egyáltalán nem ismerem föl. Talán azért, mert kicsit más tudatállapotban vagyok olyankor, mikor írok, vagy talán azért, mert olyan régóta alakulnak bennem a szövegek, hogy nem is tudom már, mikképpen születtek meg. De mikor tavasszal újra elolvastam a Magányos fákat, néhány helyen meg tudott lepni a cselekmény. Jé, tényleg, itt ez történik. Milyen okos is voltam! Eszembe se jutott volna, pedig tök logikus! De a fordításaimból is előbukkannak néha olyan szavak, amiket azt hittem, hogy nem is ismerek.

Nem tudom, mi a magyarázata. És mielőtt elkezdtem volna leírni, ennél sokkal érdekesebbnek is tűnt. De most már persze mindegy. Itt marad mindenki okulására.

Kategória: Mindennapok | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .