Azt olvasod, ami vagy

Alapvetően idegenkedem mindenféle olyan általánosítástól, miszerint “az vagy, amit…” Ezrével vannak ilyenek. Az vagy, amit megeszel, amit viselsz (ellenben “nem a ruha teszi az embert”), ráadásul Vonnegut szerint az vagy, aminek mutatod magad, ezért is kell nagyon óvatosan választani meg, minek mutatkozzunk. Most meg ez – az vagy, amit olvasol.

Következik-e ebből, hogy olyankor, amikor rossz időszakomat élem, és nem olvasok semmit, mert nincs hozzá kedvem és nincs hozzá türelmem, olyankor nem vagyok? Van ennek értelme? Nem sok. (Még akkor sem, hogyha egyébként nem is butaság. Mert ilyenkor tényleg úgy érzem magam, mintha nem lennék. De attól még tudom, hogy vagyok, szóval megpróbálom nem terelni el a saját figyelmemet, és témánál maradni.)

De szerintem pontosan fordítva van az egész.

Nem az vagyok, amit megeszek (bár fizikálisan nyilván igen), hanem azt eszem, amilyen éppen, abban az adott pillanatban vagyok. Van, amikor forró csokoládéra van vágyásom, és van, amikor sült virslire, és van, hogy körtére. A testem pontosan tudja, hogy mikor mire van szüksége – vagy mire van szüksége a lelkemnek -, és azt kéri. És nem az vagyok, amit viselek (szép is volna), hanem azt veszem fel, amilyen éppen, abban az adott pillanatban vagyok. Nem mintha olyan nagy ruhatáram volna, de mégis. A pólóim közül hangulat szerint szoktam választani. És vannak különböző színű nadrágjaim is.

És végképp nem vagyok egyenlő azzal, amit olvasok. Jelenidőben egészen biztosan nem.

Az már egészen más kérdés, hogy vagyok-e mindazon könyvek összege, amiket életem során elolvastam már. De persze ez is banális, nem igaz? Hogy másként fogalmazzak, nyilván minden, amit elolvastam, nyomot hagyott bennem, és ezek a lenyomatok nem kizárható, hogy formálták azt, aki vagyok. Természetesen nem is szükségszerű, hiszen százával vannak olyan könyvek, amik teljesen hidegen hagytak, és olyanok is, amikre egyáltalán nem emlékszem. De ami igazán fontos, az mind bőr alatt van már. Ki tudja, talán a bal kisujjam csordultig van már Vonneguttal.

Ha viszont feltételezzük, hogy a korábbi olvasmányaim befolyásolják a személyiségemet, és a személyiségem befolyásolja, hogy mit olvasok következőnek, és így tovább, akkor valami mégiscsak kellene igazságnak lennie a “mutasd a könyvespolcod, megmondom ki vagy” elvében.

(Kis kitérő: Hogyha szigorúan véve a könyvespolcot vizsgáljuk meg, annak már a puszta megjelenéséből is sok minden leszűrhető, a rendszerezéstől kezdve, a polcon elhelyezett idegen tárgyakon át egészen egyes könyvek állapotáig. És mégsem lehet a polc alapján kiismerni. Merthogy az összes könyvnek megvan a története. Mindegyiküknek közös története van velem. Egyiknek ezért, másiknak azért. Ugyan ki mondhatná meg, hogy az az érintetlen példány ott a harmadik sorban csak azért sorakozik ott, mert sznobizmusból vagy hirtelen fellángolásból megvettem, és még nem selejteztem le, mert hátha egyszer mégis el fogom olvasni, és mi az, amiből vettem egy új példányt, mert a régi elrongyolódott, és mi az, ami abszolút nem érdekel, de olyantól kaptam, aki fontos nekem? És azt ki tudná megmondani, hogy ez vagy a szerző, amaz a sorozat és ez a másik azért került oda, kiemelt helyre, mert a legeslegkedvencebb könyvem, vagy egyszerűen azért, mert egyszer korábban nagyon sokat jelentett nekem, és erre örömmel emlékszem?)

Csakhogy most még csak nem is létező polcról beszélünk, hanem egy virtuális polcról, amin ott sorakozik mindaz, amit életem során elolvastam, úgy, ahogy következtek egymás után és egymásból, ahogy egyik elvezetett a másikig, aztán ahogy visszakanyarodtam újra az egyikhez, és így tovább. Felbukkannak ezen a fiktív polcon ismétlődő tételek. Sőt, akadnak hosszú szakaszok is, amikor csak olyan regények szerepelnek, amik már előfordultak korábban is.

Aztán hogy ez a lista mennyiben járult hozzá ahhoz, hogy az lettem, aki lettem… ki tudja? Fel lehet állítani éppen egy kísérleti módszert, amivel ki lehetne deríteni. Kiválasztunk egy újszülöttet, akivel élete során pontosan ugyanazokat a könyveket pontosan ugyanabban a sorrendben, pontosan ugyanannyi idős korában elolvastatni, mint ahogy én tettem, aztán meg lehetne figyelni, hogy én leszek-e belőle.

Kellőképp bizarrnak hangzik? Aggodalomra semmi ok, nincsenek feljegyzéseim életem valamennyi olvasmányáról, csak az elmúlt öt évről, és abból is hiányos a 2008-as év. Akárhogy is, meg merem kockáztatni, hogy ha most hirtelen rendelkezésünkre állna ez a lista (akkor megszámolnám, hányszor szerepel rajta A két Lotti), továbbá egy időgép, és velem párhuzamosan, kontrollként elvégeznénk a kísérletet, a mai napon nem engem kapnánk. Őszintén szólva nem is hiszem, hogy akarnék találkozni azzal az emberrel, aki ebből a kísérletből kikerült. Valószínűleg kirázna tőle a hideg.

Vagy attól, hogy mennyi mindenben hasonlít hozzám, pedig.

Vagy attól, hogy mennyire nem hasonlít hozzám, pedig.

Itt kellene felsorolnom mindazokat a könyveket, amikkel nagy, komoly, közös történetünk van, amelyekkel fantasztikusan egymásra találtunk, amik megérintettek, megértettek velem valami fontosat, amik felnyitották a szememet valamire, ami egész végig az orrom előtt volt, csak mégsem láttam, de nem teszem. Nem sorolok fel, egyrészt azért, mert nincs hozzá türelmem, másrészt azért, mert nagyon sokat már elmeséltem korábban, harmadrészt azért, mert nagyon sokra már nem is emlékszem, vagy ha emlékszem is, most csak azért sem jut az eszembe, de legesleginkább azért, mert mindez annyira őrülten személyes, hogy talán le sem szabad írni. Nemcsak az internet nyilvánossága előtt, hanem egyáltalán, soha, senkinek. Még magamnak sem.

Komolyan hiszem, hogy mindazok a szavak, mondatok és történetek, amiket beengedtem a fejembe, maradandó nyomot hagytak. Csakhogy két hullám ki is tudja oltani egymást, nem csak felerősíteni. Hogy egy könyv mennyire tudott rám hatni, tőlem is függött, nem csak tőle.  És bármennyire is sokat olvastam már egészen kicsi koromtól kezdve, azért csináltam mást is.  Éltem. Vagy valami ilyesmi. Amit mostanában már nem nagyon szoktam, de ez egy másik történet.

A bejegyzés az Olvasás 7 hete
(elcsúsztatott egyéni verziójának)
keretében született.
Feldolgozott téma: V/2-3.

A bejegyzés kategóriája: Könyvmoly
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .