Számolok

Az úgy volt, hogy amíg vártam, hogy felmelegedjen a mikróban a dobozos tej az instant forró csokihoz (tudom, sokszorosan egészségtelen, na és), támadt egy ötletem. Nem árulom el, hogy mi volt az, mert nem is igazán fontos, és mert elég hülye vagyok, hogy egyáltalán eszembe jutott.

Arra jutottam, hogy ezt a problémát bizony valami szép kis egyenlettel meg lehetne oldani, és forró csokit feledve visszamásztam az asztalomhoz, papírt és ceruzát ragadtam, és nekiálltam írni. Egyenleteket, igen, nem kell így nézni rám. Szóval próbáltam felírni a megfelelő képletet, de csak nem akart összejönni. Határozottan éreztem, hogy valami itt nem jó. Valami fontosat elfelejtettem, túl sok a változóm, de ha visszafejtem a változóimat, akkor meg nem jön ki…

Átfutott a fejemen, hogy ha mondjuk megpróbálnám néhány konkrét adattal kiszámolni, akkor talán közelebb kerülnék a megoldáshoz, de azért az mégiscsak ciki, logikából kellene rájönni, mert az az elegáns.

Egy fél forró csokival később rájöttem, hogy amit ki akartam számolni, olyan nincs, és hogy ez egy marhaság. Azért nem tudok egyenletet felírni akárhány paraméterrel sem, mert mindenképpen két olyan dolgot akartam egyenlővé tenni, amik soha az életben nem lesznek egyenlők.

És most elég hülyének érzem magam, mégpedig azért, mert alapvetően jól számoltam. Többször említettem már, hogy szeretek általános iskolás matekpéldákat megoldani, mert mindig van egy katarzis, amikor pontosan tudom, hogy most a jó megoldásra találtam rá. Egy jól működő, zárt rendszerben, megismerhető szabályokat követve kell egy felvetésre megoldást találni. Egy példában tudom, hogy minden szükséges adat meg kell, hogy legyen adva, és hogy ha eleget számolok, akkor a végére eredményre fogok jutni.

Ez az érzés hiányzott múlt félévben a logika beadandómnál, ahol fogalmam se volt róla, hogy most mit is csinálok, csinálok-e valamit egyáltalán, és ugyan követtem a jegyzet utasításait, és valószínűleg nem is csináltam rosszul, mert végül jelessel zártam a tárgyat, nem kaptam meg azt az érzést, amiért szeretek számolni.

És akkor most meg ez.

Ideje lenne megnézni az ezévi középiskolai felvételi feladatsorokat. Hátha az segít helyrebillenteni a lelkemet. Vagy pont ellenkezőleg, még jobban leépíti, ki tudja?

Kategória: Mindennapok | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .