90%

Nem titok, hogy nem látok valami jól. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy meglehetősen rosszul látok. Az érzékletesség kedvéért csak annyit tudok mondani, hogy szabad szemmel nyomtatott szöveget olvasni körülbelül 5-6 centi távolságról tudok, embereket felismerni viszont akár egy méterről is, ami nagyrészt persze annak köszönhető, hogy a legtöbb embernek elég jellegzetes tartása és mozdulatai vannak. Azt viszont, hogy milyen busz érkezett éppen a megállóba, esélyem sincs megállapítani. Mindenki ismeri azt a táblát a szemorvosnál, aminek a legfölső sorában az a böhöm nagy 42 szokott lenni: na, ott én nem látok semmit. Nem azt nem látom, hogy hányas szám az, hanem azt se, hogy van ott valami.

Na és, mondja a hétköznapi jól látó ember, azért van szemüveged, hogy láss vele. És a hétköznapi jól látó embernek, legalább részben igaza van. Hiszen ha csak néhány évtizeddel, esetleg egy-két évszázaddal korábban születek, akkor esélyem se lett volna olyan életet élnem, mint ma, és nem csak azért, mert amúgy is alacsonyabb rendűnek számító nőnek születtem véletlenül. Vaknak számítanék. Hatalmas csoda, hogy pártízezer forintért kaphatok egy kis darab műanyagot meg fémet, amitől hirtelen nem vagyok többet vak.

De ez nem jelenti azt, hogy jól látok. Hónap elején mentem el új szemüveget csináltatni. Esedékes volt már egy ideje, mert nehézségeim támadtak olyasmivel, mint mondjuk az utcatáblák leolvasása, vagy a főiskolán a kivetítő kisilabizálása a második padból, szóval mondhatjuk azt, hogy olyan szintre emelkedtek a problémák, amik a hétköznapi élet során gondot okozhatnak. Megdöbbenéssel konstatáltam, hogy mindössze 0,75 dioptriát emeltek mindkét szememen, és hogy az ennyire sokat tud számítani.

De nem is ez a lényeg, hanem az, amit az optometrikus mondott. Azt mondta ugyanis, hogy bizonyos – elég alacsony – dioptria fölött már nem lehet tökéletes korrekciót elérni szemüveggel. Azt mondta, hogy nekem az az új szemüvegem 90%-os látást tud garantálni. El se tudom képzelni, milyen lehet a 100%, hogyha ez, amit most látok, csak 90%, és közben olyan helyeken is el tudok olvasni feliratokat, ahol eddig azt se tudtam, hogy van felirat, és a buszon ülve felfedezem, hogy az út két oldalán nem csak egy sorban vannak házak, hanem vannak tovább utcák, telkek és másik épületek… de tekintsünk is el az örömködéstől, hogy milyen felfedezések érnek a világban megbúvó vizuális ingerek terén, és figyeljünk oda még egyszer a szavakra és a számokra.

A szemüveges ember szemüveggel is jelentősen kevesebbet és rosszabbul lát, mint a jól látó. Ezért szoktak a tanárok olyan erkölcstelen megoldásokhoz folyamodni, hogy az alacsony és a szemüveges gyerekeket ültetik előre. Mert a szemüveges még akkor is rosszabbul lát, hogyha vadi új, és teljesen friss szemüvege van – ahogy a legtöbb embernek az esetek többségében nem az van, hanem mondjuk pár éves. Ugyanis elég drága mulatság egy alacsony kategóriás modell is (aminek nem márkás a kerete, és nem vékonyított, karcmentesített, párátlanított és fényre sötétedő a lencséje és így tovább), ráadásul nem semmi tortúrának teszi ki magát az ember, amikor bemegy az optikushoz.

Emlékszem, milyen mélységesen megdöbbentem, amikor azzal szembesültem, hogy vannak, akik képesek napszemüveggel olvasni. Nekem ez soha nem sikerült, valószínűleg azért, mert a 90% plusz a sötétítés már túl sok hátrányt jelent. A napszemüveg sötétít, és valamennyit látok is vele, de olvasáshoz, vagy éppen fényképezéshez kevés.

De beszélgethetünk az úszásról is – néhány éve előrukkoltak dioptriás úszószemüvegekkel, ami remek újítás, és azt hiszem, 4 dioptriáig létezik, afölött már nem tudják gyártani. Nos, az egy kicsit még kevés lesz. És mégis, ha strandon vagy uszodában szemüvegben merészelek vízbe menni, és csodával határos módon nem szól rám az úszómester, hogy ez balesetveszélyes, akkor is előbb-utóbb beszól valaki, vagy szándékosan lefröcsköl, esetleg mind a kettő. Mert mégis, miféle hülye úszik szemüvegben? Csak az a hülye, aki amúgy nem látja, hol a medence vége, és nem találja meg a létrát sem. És beszélhetünk az esőről is, amikor választhatsz, hogy azért nem látsz, mert ömlik a szemüvegeden a víz, vagy azért nem, mert levetted, hiszen úgyis csurom víz volt az egész.

És ez egy fontos dolog, amit le szeretnék szögezni: A szemüveges ember azért hordja a szemüvegét, hogy lásson vele. Mert nélküle nem lát. Nem annyira bonyolult, elég magától értetődőnek tűnik, mégis rendszeresen döbbenettel találkozom ezt a kérdést illetően.

Aztán van egy kérdés, amivel valamennyi idő után szinte minden jól látó ismerősöm megkörnyékez. Arra vonatkozik, hogy miért nem akarom megműttetni a szememet, amikor vannak ezek a remek lézeres látáskorrekciós műtétek, hamar megvan és utána minden szép és jó. Hogyne. Egyrészt ilyen műtétek vannak nagyjából 20 éve, talán. Senki sem tudja, milyen következményekkel jár mondjuk 40 év múlva, és én szeretnék még 40 év múlva is látni. Aztán nagyon sok olyat is hallani, hogy egy-két évvel műtét után újra elkezd romlani a látás, adott esetben sokkal gyorsabban, mint előtte. És aki nem lát jól, és tudja, hogy mennyit számít az – a jól látóknak, azt hiszem, ezt nehéz felfogni, mert annyira természetes számukra, hogy csak kinyitják a szemüket, és látnak -, annak esze ágában sincsen kockára tenni azt a 90%-ra korrigálható látását sem. Tudom, mi a vesztenivalóm, és nem szeretném elveszíteni.

De erről mind nem írtam volna ilyen részletesen, hogyha nem mostanában csináltatok új szemüveget. Időről időre felbosszant persze valaki ostoba kérdésekkel, vagy tapintatlan megjegyzésekkel, de általában ezt hamar ki szoktam heverni. Most viszont olyan inzultus ért, amin még mindig nem sikerült túltenni magam.

Régebben az optikákban csupa szemüveges dolgozott. Gyanítom, hogy egy részük nem szorult rá, és ablaküveget hordott, de mégiscsak számított, legalábbis nekem, hogy olyasvalaki segít nekem kiszolgáltatott helyzetemben, aki tudja, hogy miről van szó. Nos, ez már a múlté. Egy jól látó fiatal csaj szolgált ki, ami nem baj, nem haragszom alapesetben a látókra, komolyan. De szegénykém nem volt a helyzet magaslatán.

Aki nézett már be valamelyik nagy szemüvegboltba, az láthatta, hogy az egész tele van keretekkel. Minden falon, körös körül ezernyi keret. Csakhogy ha előállsz olyasmivel, hogy neked magas dioptriájú, azaz vastag lencséd lesz, akkor ennek a kétharmada – azok, amiknek nincsen körben kerete, és azok is, amiknek nagy a felülete – rögtön kiesik. És hogyha még az orrod is keskeny, és nem ül meg rajta olyan műanyag keret, aminek nincsenek papucsai, akkor a maradék kétharmada is kiesik. És ha ezek után még olyan kínod is van, hogy keskeny az arcod, keskenyebb, mint az átlagos keretszélesség, akkor ott találod magad, mint én, egészen pontosan két darab kerettel, amiből választhatsz. És ha szerencséd van, akkor legalább az egyik olyan árfekvésű, amit meg is tudsz fizetni.

Szóval a szemüveggel lehet divatozni, lehet stíluselem azoknak, akiknek olyanok az adottságai. De biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek esélye sincs választani. Persze ha lenne is választék, akkor se jutnék vele sehova, mert egy lencse nélküli próbakerettel az orromon hiába is nézegetem magam a tükörben – ezért jó, hogyha olyan asszisztens van melletted, aki nem lesajnál ilyenkor, hanem tud segíteni, esetleg ad egy nagyítós tükröt, és megmondja, hogy ez túl széles, és ez azért nem lesz jó.

Aztán még olyan kaland is adódott, hogy kiderült, ilyen magas dioptriájú lencséből csak kétfélét tartanak – háromfélét, de amelyik nem vékonyított, az olyan vastag, hogy nem lehet beletenni abba az egy keretbe, amit találtunk az egész áruházban – és a kétféléből az egyik nincs is raktáron, meg kell rendelni. Szóval akár akarsz rá full-extrákat (a tükröződésmentes bevonat például mindenféle zöldes fényfoltokat eredményez mesterséges fényben, már napfényben tényleg jó, de ki nem állhatom), akár nem, kapod. (Bár azt hiszem, a másik fajtán is van már gyárilag minden.)

De még ezt is mind lenyeltem volna. Persze, ez a kínlódós része, ez többek között az, amiért évekig halogattam, hogy csináltassak új szemüveget. De a csaj még rátett egy lapáttal. Természetesen ajánlgatta ő is a kontaktlencsét – értem, hogy próbálnak mindenkit arra rábeszélni, hiszen az folyamatos bevétel, nem csak egyszeri -, meg ő is megkérdezte a lézeres műtétet. De ezek után, hegyezett műkörmével dobolva a pulton megkérdezte, hogy “De miért, te szeretsz szemüveges lenni?”

Szívem szerint visszakérdeztem volna, hogy “Miért, te talán szereted kivinni a szemetet?”

Szemüvegesnek lenni nem döntés kérdése. Nem olyasmi, amit az ember azért csinál, mert szereti. Nem olyasmi, amihez egyáltalán van érzelmi viszonya. Egyszerűen csak van, mert így működik. Húsz évem volt megszokni, hogy ébredés után az első mozdulatom az éjjeliszekrényen kotorászik, hogy megkeresse a látásomat. Általában eszembe sem jut, hogy szemüveges vagyok, nem kell gondolkoznom rajta. Egyszerűen csak valami, ami a fejemen van, és valami, amin átnézek. Gyakorlatilag feltűnésmentes és észrevétlen dolog. Nem, nem szeretem. És nem, nem is utálom. Egyszerűen csak ez az egész nem kérdés.

És ilyen hülyeséget másik szemüveges ember soha nem kérdezett volna. Még intelligens látó ember se kérdezett volna ilyesmit, hogyha eszébe jut, hogy a szemüveges ember azért szemüveges, mert egyébként nem lát. Mert a szemüveg nem stíluselem, nem divatozás, nem olyasmi, ami választás kérdése, hanem egy segédeszköz, ami nélkül nem lehet teljes életet élni.

Na, hát ezért vagyok dühös.

Kategória: Mindennapok | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .