Tipográfiai nemecsekitás

Most már elmagyarázom, mert unom, hogy olyan sokszor megkérdezik. Szóval: nem, nem azért írom kis p-vel a a nevemet, mert alacsony az önértékelésem, és nem veszem magam komolyan, ésatöbbi. Nem is azért, mert kisbetűvel írni trendi.

Egyszerű tipográfiai döntésről van szó. Biztos mindenki emlékszik az első osztályos füzetére, amiben segédvonalak voltak, minden két vastag között két-két vékonyka. Mindig a vastag vonalra írtunk, és fölfelé kettő, lefelé egy szekcióba nyújtózkodtak a betűk.

Na már most ha kis p-vel írom, az ugyanazt az alsó két vonalközt használja, mint az ‘o’, a ‘g’ és az ‘i’ is. Ha nagy P-vel, ami a legfölsőbe is belenyúlik, akkor csúnya, ahogy az az ormótlan betű a név fölé magasodik.

Ennyi az egész, oké? Nem kell mindent túlpszichologizálni. A rendes nevemet nagy kezdőbetűvel írom (szerencsére ott meg az alsó vonalközt nem kell használni, csak a két felsőt, amiből könnyedén kitalálható, hogy nincs benne q betű).

Kategória: Mindennapok | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.