A Korikalauz különös képződmény, talán leginkább azt mondhatjuk rá, hogy műkorcsolya-rajongói közösség, és műfajában könnyen lehet, hogy a legjelentősebb és -népesebb a magyar weben. A tagjainak gyakorta szerez kéjes örömet, amikor a tévében a kommentárban hallanak viszont valamit, ami pusztán napokkal korábban került szóba a csoportban. Az egész olyan, mintha már ezer éve működne, összeszokott társaságként, holott voltaképpen egészen friss a közös történelmünk. Amikor egy egyetemi feladatom keretében interjút kellett készítenem valakivel, első gondolatom volt, hogy a közösség alapítójával, Suba Csabával beszélgessek el erről a jelenségről, és ő, szerencsémre, volt olyan nagylelkű, hogy ráállt a dologra.

Hogy kezdődött Nálad a műkorcsolya iránti érdeklődés?

Gyerekkoromban édesanyám követte a királyi tévében a műkorcsolya-közvetítéseket és egy idő után én is nézni kezdtem vele. Kezdetben csak az egyéni versenyek érdekeltek: a hölgyeknél Surya Bonaly, a férfiaknál Candeloro és Stojko lettek kedvenceim.

2000-ben kezdtem a jégtánc felé fordulni, és hamarosan már a párosokat is követni kezdtem. Anissináék és Fusar-Poliék párharcát feszült figyelemmel követtem egészen a 2002-es Olimpiáig.

Innentől kezdve már minden EB-t, VB-t és Olimpiát türelmetlenül vártam. Valamennyit rögzítettem is, kezdetben videóra, majd DVD-re. Az internet térhódításával aztán egyre több versenyt tudtam követni online is, és szerencsére az EuroSport évek óta végigközvetíti a Grand Prix-sorozatot.

Emlékszel az első alkalomra, amikor leesett az állad?

Anissináéknál, amikor először láttam, hogy a nő emeli fel a férfit és nem fordítva.

Hogy nőtt ki ebből a Korikalauz?

Minél több közvetítést láttam a műholdas adások elterjedésével, annál inkább a rajongójává váltam a sportnak. Kitaláltam, hogy indítok egy blogot, ahova képeket és információkat linkelek a versenyzőkről, leírom a versenyek eredményeit, a benyomásaimat és a tényeket.

Azzal szerettem volna színesíteni, hogy elbeszélgetnék egy-két korcsolyához közel álló emberrel. Így jött az ötlet, hogy meginterjúvoljam az EuroSport szakkommentátorát, dr. Fürst Juditot és az akkor még versenyző Tigran Vardanjant is.

A közösségi internet térhódításával eszembe jutott, hogy mi lenne, ha egy aktívan működő csoportot hoznék létre a korcsolyarajongókból. Így került a Korikalauz a facebookra.

Számítottál rá, hogy a semmiből egy pillanat alatt ilyen sokan leszünk?

Most már több mint egy éve működik a csoport, és a tagsága 400 fő felett jár. Magam sem gondoltam volna, hogy ilyen népszerű lesz. Nagyon büszke vagyok rá, hogy sok korcsolyasporttal napi szinten foglalkozó személy is a táborunkat erősíti. Jóllehet, nem sűrűn tudnak hozzászólni a témákhoz, de egy-egy like-jukkal egyértelművé teszik, hogy figyelnek minket és tudnak rólunk.

Szerencsére aktív versenyzők is itt vannak velünk, így például a jégtáncos Lukács Ádám rendszeresen tájékoztat a velük zajló legfontosabb eseményekről.

Nagyon heterogén a társaság: versenyzők, szakemberek, kommentátorok, és a sok-sok különféle rajongó – voltaképpen szükségszerűek az összetűzések. Amikor elszabadulnak az indulatok, mennyire érzed úgy, hogy Tiéd a csoport, közbe kell szólnod, rendet kell tenned?

Előfordult már, hogy privátban elbeszélgettem egy-egy taggal, de azt gondolom, kezelhető a helyzet. Nagyobb szóváltásra még nem került sor. Persze véleménykülönbségek vannak, és a korcsolya sok szempontból szubjektív sportág, nem lehet mindenkinek egyforma ízlése. Mindenki a saját kedvenceinek drukkol; megvitatjuk, ha valami tetszett vagy valami nem. Nem vagyunk egyformák, ettől lesz színes ez a kis társaság.

De azért egy ilyen “kis” négyszáz fős társaságot elég komoly felelősség és időbefektetés vezetni. Mindig fölteszed az aktuális versenyek pontozólapját, menetrendjét, közvetítési naptárakat készítesz… Hogy találsz rá időt, türelmet?

Nagyon szívesen csinálom minden részét. Egyszerűen élvezem, ha ezzel foglalatoskodhatok. Kikapcsol, kiszakít a hétköznapi mókuskerékből és egy olyan pluszt ad az életembe, ami hiányozna, ha nem lenne. Természetesen nem csak én hozom a híreket, hisz nem lehetek egész nap gép előtt, nem leshetem az aktuális infókat, de amikor csak tehetem, gyűjtögetem a híreket és próbálom felrázni a csoportot.

Vannak állandó hozzászólók, és vannak csendes szemlélők is, de ez így is van rendjén. Van, aki nem érzi magát elég hozzáértőnek, és inkább csak elolvassa a számára érdekes és hasznos információkat, mások pedig pont azt élvezik, abban lelik örömüket, hogy megosztják gondolataikat, benyomásaikat egy-egy versenyről, programról.

Mennyire titkos életed a Korikalauz, meg egyáltalán a műkorcsolya-jégtánc? Tudja a környezeted, hogy ez a hobbid? Vagy amolyan bűnös élvezet?

Mondhatjuk, hogy bűnös élvezet, mert a közvetlen környezetemben csak a szűk családom tud a dologról. Persze nem titok, hogy foglalkozom ezzel, és nem is tagadnám, ha rákérdeznének, de a mindennapi munkám során ez nem kerül terítékre.

Lehet hozzád szólni, hogyha versenyt nézel?

Lehet, de nem érdemes.

Nem omlok össze, ha nem tudom mindig élőben nézni az éppen aktuális világversenyt, de igyekszem úgy alakítani a programjaimat, hogy ha lehet, akkor minél többet követhessek élőben, akár tévében, akár interneten keresztül.

A legjobban azt szeretem, amikor a Korikalauzon verseny közben írjuk meg a benyomásainkat, és azonnal lehetőség nyílik megvitatni a látottakat, mert a közvetlen környezetemben nincs olyan ember, akivel együtt ülhetnék le körmöt rágva izgulni egy versenyzőért.

Ha már versenyzők… Kik a kedvenceid? Esetleg kedvenc, emlékezetes programok…?

Jégtáncban a Weaver / Poje kettős az abszolút favorit, mióta a „Je Suis Malade” programjukat láttam, nem tudok elszakadni tőlük. Egyénizők között érdekes módon nincsenek kedvenceim és a párosoknál sem tudnék kiemelni egy kettőst a sok közül, akiket kedvelek.

Leginkább azért drukkolok, hogy mindenki jól fusson és izgalmas, szoros versenyeket lássak.

Mindenki fussa meg a legjobbat és győzzön a legjobb?

Abszolút.

Készülsz a budapesti EB-re?

Igen, szeretnék ott lenni élőben.

Nagy verseny várható januárban, hiszen alig néhány héttel leszünk az Olimpia előtt. Volna kedved olimpiai esélyeket latolgatni?

A párosoknál Volosozharék győzelmében hiszek, jégtáncban Daviséknek áll a zászló jelenleg. Ha Patrick Chan úgy fut, ahogy Párizsban, akkor verhetetlen lesz.

A hölgyeknél a legnyitottabb a verseny, ott éppúgy nyerhet Mao Asada, Yuna Kim, Ashley Wagner vagy akár egy orosz is. A hölgyek sokkal kiszámíthatatlanabb versenyzők, mint a férfiak.

Az Olimpia után új korszak kezdődik. Sokan visszavonulnak, ráadásul a jövő évadtól jön egy jelentős szabálymódosítás: engedélyezik a vokális zenét a programokban. Erről mi a véleményed?

Lehet, hogy azt várják, ettől majd újra népszerűbb lesz a műkorcsolya. Abban azonban nem vagyok biztos, hogy a korcsolyázók azonnal élni fognak a lehetőséggel és vokális zenét választanak. A pontozóbírók fejével is kell egy kicsit gondolkodniuk és lehet, hogy közülük sokan a hagyományos kűröket preferálják majd és kevésbé lesznek nyitottak az újdonságokra.

Ugyanakkor szükség van innovációra és talán néhány versenyzőnek ad egyfajta pluszt ez a fajta szabadabb zeneválasztás. Kíváncsian várom, hogy milyen megoldásokat választanak majd a korcsolyázók és az edzőik.

Van olyan zene, amire nagyon szeretnéd, ha valaki futna?

Az egyik kedvenc zeném Vivaldi Négy évszakjából a Tél Allegro Non Molto része. Idén Patrick Chan a kűrjében használja ezt a zenét, és szuper a programja. Annak idején Lambielnek is csodálatos kűrje volt rá, de én még emlékszem gyerekkorom nagy kedvencére, Surya Bonaly-ra is, aki szintén futott erre a műre.

És húsz éve már, hogy a kedvenc énekesnőm Mariah Carey. Nagyon szívesen megnéznék például az ő egyik dalára egy kűrt. Remélem a vokális zeneválasztással ez a közeljövőben meg is valósulhat. Izgalmas lenne a két kedvencemet, a korcsolyát és a számomra legszebb hangot együtt élvezni.

Úgy látom, hogy a lelkesedésedben nincs hiány, úgyhogy egy darabig még nem kell aggódnunk, hogy eltűnik a Korikalauz az éterből.

Ó nem! Imádom ezt az egészet. Főleg a versenyek érdekelnek és a programok és az ezzel járó izgalom; meg a pontozás, a zenék, ruhák, az új arcok és a régi kedvencek… Vagyok már olyan öreg, hogy Fusar-Polit versenyző korában ismertem meg és most edzőként látom viszont a lihegőben. Olyanok a korcsolyázók, mint a régi ismerőseim.