A fontos dolog
Ez egy blog. Ezért aztán végtelenül szubjektív, valamint arról szól, ahogyan a világ dolgait látom. Éppen aznap. Ebből értelemszerűen következik, hogy az itt olvasottakból messzemenő következtetéseket levonni lehet ugyan, de nem érdemes.
-
Keresgető
-
Én mindig mindennel
egyetértek,
és soha semmivel
sem értek egyet,
mert én önmagammal
is mindig
ellentétes véleményen
vagyok.- Kiss Ottó
Ti mondtátok
- poggi - Három történet
- Luca - Három történet
- Gombos Ildikó - Megvilág
- needmoreram - Folytatásosan
- Zoli - Megvilág
- poggi - Megvilág
- Zoli - Megvilág
- lsblk - Nahát
- poggi - #838
- lsblk - #838
-
Mostanában
nagyon buta lettem.
Körülbelül annyit értek a világból,
amennyit egy hangya ért belőlem.Mostanában csak remélem,
hogy a világ nem fog
a fejemre taposni.- Kiss Ottó
Olvasgató
-
Bélyeget gyűjtöttem.
Papa hozott egyszer egy kilót.
Azóta nem gyűjtök bélyeget.- Siv Widerberg
Régiségek
- 2020 október (2)
- 2019 július (2)
- 2019 június (1)
- 2019 február (1)
- 2019 január (5)
- 2018 december (1)
- 2018 november (1)
- 2018 október (5)
- 2018 július (1)
- 2018 június (6)
- 2018 február (1)
- 2018 január (1)
- 2017 augusztus (1)
- 2017 június (1)
- 2017 március (2)
- 2017 február (1)
- 2017 január (2)
- 2016 október (1)
- 2016 szeptember (1)
- 2016 augusztus (3)
- 2016 július (3)
- 2016 június (4)
- 2016 május (2)
- 2016 február (2)
- 2016 január (1)
- 2015 május (1)
- 2015 március (8)
- 2015 február (4)
- 2014 április (1)
- 2014 március (3)
- 2014 február (1)
- 2014 január (17)
- 2013 december (9)
- 2013 november (6)
- 2013 október (5)
- 2013 augusztus (3)
- 2013 július (9)
- 2013 június (9)
- 2013 május (2)
- 2013 április (8)
- 2013 március (11)
- 2013 február (7)
- 2013 január (2)
- 2012 december (7)
- 2012 november (10)
- 2012 október (5)
- 2012 szeptember (18)
- 2012 augusztus (14)
- 2012 július (7)
- 2012 június (4)
- 2012 május (14)
- 2012 április (17)
- 2012 március (14)
- 2012 február (11)
- 2012 január (11)
- 2011 december (5)
- 2011 november (1)
- 2011 október (13)
- 2011 szeptember (16)
- 2011 augusztus (6)
- 2011 július (8)
- 2011 június (6)
- 2011 május (4)
- 2011 április (8)
- 2011 március (4)
- 2011 február (1)
- 2010 december (1)
- 2010 november (4)
- 2010 október (13)
- 2010 szeptember (11)
- 2010 augusztus (7)
- 2010 július (8)
- 2010 június (23)
- 2010 május (5)
- 2010 április (12)
- 2010 március (17)
- 2010 február (6)
- 2010 január (4)
- 2009 december (3)
- 2009 november (1)
- 2009 október (1)
- 2009 szeptember (2)
- 2009 augusztus (1)
- 2009 július (7)
- 2009 június (16)
- 2009 május (12)
- 2009 április (10)
- 2009 március (8)
- 2009 február (4)
- 2009 január (7)
- 2008 december (13)
- 2008 november (2)
- 2008 október (11)
- 2008 szeptember (14)
- 2008 augusztus (13)
- 2008 július (11)
- 2008 június (7)
- 2008 május (4)
- 2008 április (7)
- 2008 március (11)
- 2008 február (8)
- 2008 január (9)
- 2007 december (4)
- 2007 november (5)
- 2007 október (19)
- 2007 szeptember (6)
- 2007 augusztus (5)
- 2007 július (5)
- 2007 június (9)
- 2007 május (11)
- 2007 április (9)
- 2007 március (14)
- 2007 február (9)
- 2007 január (19)
- 2006 december (9)
- 2006 november (10)
- 2006 október (10)
- 2006 szeptember (25)
- 2006 augusztus (26)
- 2006 július (35)
- 2006 június (63)
- 2006 május (82)
- 2006 április (80)
- 2006 március (45)
- 2002 december (1)
-
Van egy klubunk,
Sten meg én vagyunk a klub,
de kettőhöz tartozni nem elég.
Néha levelet írok magamnak,
egy régi bélyeget ragasztok rá,
és bedobom a levélszekrényünkbe,
hogy a többiek azt higgyék,
van valakim, aki csak az enyém,
és akiről ők nem is tudnak.- Ingrid Sjöstrand
Levelek
A levelek nagyszerű dolgok. Időpillanatok lenyomatai, érzelmi kötődések megtestesülései, jól megválasztott, működő szavak egymásutánjai. A levelek ezen felül azért is nagyszerű dolgok, mert akármennyi idő elteltével is elő lehet újra venni őket és örömködni nekik. Vagy dagonyázni valamilyen érzelemben. Vagy ilyesmi.
Elő lehet venni már akár rögtön másnap is, vagy csak két-három órával az első olvasás után, és higgadtabban, mosolyogva elolvasni újra, és várni, hogy mindenféle szorongások megoldódjanak, félreértések tisztázódjanak, a szerzett információk feldolgozódjanak, és hogy a jóindulat meg a kedvesség eltöltsön teljesen.
Aztán elő lehet venni néhány nap múltán, és elnézően mosolyogni magunkon és a másikon is akár, az eseteken, a történeteken, és még mindig ott van a katarzis meg az öröm, meg az összes többi.
És ugyanez, némi nosztalgiával elegyítve megvan hetek vagy akár hónapok múltán is. Igaz, ilyenkor néha már belekeveredik kis zavar és szégyenkezés is, hogy miért is éreztem olyan fontosnak ezt leírni, de mindent összevetve pozitív tapasztalat így is.
Aztán évek telnek el, és már nem marad más, csak a könnyes-mosolygós nosztalgia, és tulajdonképp még az is rendben van, az is elfér.
Levelezni jó.
Már csak azért is jó, mert az embernek adódik lehetősége mindent átgondolni, esetleg néhány órát, vagy akár egy éjszakát, sőt egy-két napot is állni hagyni a piszkozatát, hogy jól meggondolja, el akarja-e küldeni. Kihúzhat egész hosszú részeket, beírhat másokat, és addig-addig alakíthatja, amíg tényleg azt nem kapja, amit szeretne.
Ráadásul megvan az a másik nagyon jó tulajdonsága is, hogy az ember levelet egyedül ír és egyedül olvas. Olyasfajta kommunikáció, amikor nem kell küszködni a beszélt szavakkal, azzal, hogy sokszor nem hallatszik ki, aminek igazán ki kellene hallatszani, máskor meg olyasmi is kihallatszik, aminek egyáltalán nem kellett volna. Olyasfajta kommunikáció, ahol elférnek a gondolatjelek, a zárójelek, mindenféle közbeékelések és kitérők, és ahol van helye akár még a kurziválásnak is.
Régen elég sokat leveleztem, mostanában meglehetősen keveset. Mostanában persze blogot is igencsak keveset írok – tulajdonképpen mostanában bármiből keveset írok.
Pedig például levelezni jó.
Bizony
Vannak dolgok, amiknek nem kell hibátlannak lenniük a tökéletességhez.
Hajjaj
A facebook szerint a kopaszodás megelőzése kellene, hogy a legnagyobb problémám legyen (amit egy szerencsés véletlen folytán a hirdetők bármikor meg is oldanak nekem). Ehhez képest pillanatnyilag sokkal jobban aggaszt, hogy milyen felfoghatatlanul hívogatóan hangzik az “elhagyott tanegység” kifejezés, és nem győzök azon agyalni, hogy mennyivel egyszerűbb lenne nem menni be vizsgázni, és hogy ugyan már, mekkora kárt tudna ez okozni az átlagomnak.
Amúgy tudna. Valószínűleg nem nagy kárt, de okozna. Csak azt hiszem, elgyengültem. Vagy egyszerűen csak fáradt vagyok.
Csaba, korcsolya, interjú
A Korikalauz különös képződmény, talán leginkább azt mondhatjuk rá, hogy műkorcsolya-rajongói közösség, és műfajában könnyen lehet, hogy a legjelentősebb és -népesebb a magyar weben. A tagjainak gyakorta szerez kéjes örömet, amikor a tévében a kommentárban hallanak viszont valamit, ami pusztán napokkal korábban került szóba a csoportban. Az egész olyan, mintha már ezer éve működne, összeszokott társaságként, holott voltaképpen egészen friss a közös történelmünk. Amikor egy egyetemi feladatom keretében interjút kellett készítenem valakivel, első gondolatom volt, hogy a közösség alapítójával, Suba Csabával beszélgessek el erről a jelenségről, és ő, szerencsémre, volt olyan nagylelkű, hogy ráállt a dologra.
Hogy kezdődött Nálad a műkorcsolya iránti érdeklődés?
Gyerekkoromban édesanyám követte a királyi tévében a műkorcsolya-közvetítéseket és egy idő után én is nézni kezdtem vele. Kezdetben csak az egyéni versenyek érdekeltek: a hölgyeknél Surya Bonaly, a férfiaknál Candeloro és Stojko lettek kedvenceim.
2000-ben kezdtem a jégtánc felé fordulni, és hamarosan már a párosokat is követni kezdtem. Anissináék és Fusar-Poliék párharcát feszült figyelemmel követtem egészen a 2002-es Olimpiáig.
Innentől kezdve már minden EB-t, VB-t és Olimpiát türelmetlenül vártam. Valamennyit rögzítettem is, kezdetben videóra, majd DVD-re. Az internet térhódításával aztán egyre több versenyt tudtam követni online is, és szerencsére az EuroSport évek óta végigközvetíti a Grand Prix-sorozatot.
Emlékszel az első alkalomra, amikor leesett az állad?
Anissináéknál, amikor először láttam, hogy a nő emeli fel a férfit és nem fordítva.
Hogy nőtt ki ebből a Korikalauz?
Minél több közvetítést láttam a műholdas adások elterjedésével, annál inkább a rajongójává váltam a sportnak. Kitaláltam, hogy indítok egy blogot, ahova képeket és információkat linkelek a versenyzőkről, leírom a versenyek eredményeit, a benyomásaimat és a tényeket.
Azzal szerettem volna színesíteni, hogy elbeszélgetnék egy-két korcsolyához közel álló emberrel. Így jött az ötlet, hogy meginterjúvoljam az EuroSport szakkommentátorát, dr. Fürst Juditot és az akkor még versenyző Tigran Vardanjant is.
A közösségi internet térhódításával eszembe jutott, hogy mi lenne, ha egy aktívan működő csoportot hoznék létre a korcsolyarajongókból. Így került a Korikalauz a facebookra.
Számítottál rá, hogy a semmiből egy pillanat alatt ilyen sokan leszünk?
Most már több mint egy éve működik a csoport, és a tagsága 400 fő felett jár. Magam sem gondoltam volna, hogy ilyen népszerű lesz. Nagyon büszke vagyok rá, hogy sok korcsolyasporttal napi szinten foglalkozó személy is a táborunkat erősíti. Jóllehet, nem sűrűn tudnak hozzászólni a témákhoz, de egy-egy like-jukkal egyértelművé teszik, hogy figyelnek minket és tudnak rólunk.
Szerencsére aktív versenyzők is itt vannak velünk, így például a jégtáncos Lukács Ádám rendszeresen tájékoztat a velük zajló legfontosabb eseményekről.
Nagyon heterogén a társaság: versenyzők, szakemberek, kommentátorok, és a sok-sok különféle rajongó – voltaképpen szükségszerűek az összetűzések. Amikor elszabadulnak az indulatok, mennyire érzed úgy, hogy Tiéd a csoport, közbe kell szólnod, rendet kell tenned?
Előfordult már, hogy privátban elbeszélgettem egy-egy taggal, de azt gondolom, kezelhető a helyzet. Nagyobb szóváltásra még nem került sor. Persze véleménykülönbségek vannak, és a korcsolya sok szempontból szubjektív sportág, nem lehet mindenkinek egyforma ízlése. Mindenki a saját kedvenceinek drukkol; megvitatjuk, ha valami tetszett vagy valami nem. Nem vagyunk egyformák, ettől lesz színes ez a kis társaság.
De azért egy ilyen “kis” négyszáz fős társaságot elég komoly felelősség és időbefektetés vezetni. Mindig fölteszed az aktuális versenyek pontozólapját, menetrendjét, közvetítési naptárakat készítesz… Hogy találsz rá időt, türelmet?
Nagyon szívesen csinálom minden részét. Egyszerűen élvezem, ha ezzel foglalatoskodhatok. Kikapcsol, kiszakít a hétköznapi mókuskerékből és egy olyan pluszt ad az életembe, ami hiányozna, ha nem lenne. Természetesen nem csak én hozom a híreket, hisz nem lehetek egész nap gép előtt, nem leshetem az aktuális infókat, de amikor csak tehetem, gyűjtögetem a híreket és próbálom felrázni a csoportot.
Vannak állandó hozzászólók, és vannak csendes szemlélők is, de ez így is van rendjén. Van, aki nem érzi magát elég hozzáértőnek, és inkább csak elolvassa a számára érdekes és hasznos információkat, mások pedig pont azt élvezik, abban lelik örömüket, hogy megosztják gondolataikat, benyomásaikat egy-egy versenyről, programról.
Mennyire titkos életed a Korikalauz, meg egyáltalán a műkorcsolya-jégtánc? Tudja a környezeted, hogy ez a hobbid? Vagy amolyan bűnös élvezet?
Mondhatjuk, hogy bűnös élvezet, mert a közvetlen környezetemben csak a szűk családom tud a dologról. Persze nem titok, hogy foglalkozom ezzel, és nem is tagadnám, ha rákérdeznének, de a mindennapi munkám során ez nem kerül terítékre.
Lehet hozzád szólni, hogyha versenyt nézel?
Lehet, de nem érdemes.
Nem omlok össze, ha nem tudom mindig élőben nézni az éppen aktuális világversenyt, de igyekszem úgy alakítani a programjaimat, hogy ha lehet, akkor minél többet követhessek élőben, akár tévében, akár interneten keresztül.
A legjobban azt szeretem, amikor a Korikalauzon verseny közben írjuk meg a benyomásainkat, és azonnal lehetőség nyílik megvitatni a látottakat, mert a közvetlen környezetemben nincs olyan ember, akivel együtt ülhetnék le körmöt rágva izgulni egy versenyzőért.
Ha már versenyzők… Kik a kedvenceid? Esetleg kedvenc, emlékezetes programok…?
Jégtáncban a Weaver / Poje kettős az abszolút favorit, mióta a „Je Suis Malade” programjukat láttam, nem tudok elszakadni tőlük. Egyénizők között érdekes módon nincsenek kedvenceim és a párosoknál sem tudnék kiemelni egy kettőst a sok közül, akiket kedvelek.
Leginkább azért drukkolok, hogy mindenki jól fusson és izgalmas, szoros versenyeket lássak.
Mindenki fussa meg a legjobbat és győzzön a legjobb?
Abszolút.
Készülsz a budapesti EB-re?
Igen, szeretnék ott lenni élőben.
Nagy verseny várható januárban, hiszen alig néhány héttel leszünk az Olimpia előtt. Volna kedved olimpiai esélyeket latolgatni?
A párosoknál Volosozharék győzelmében hiszek, jégtáncban Daviséknek áll a zászló jelenleg. Ha Patrick Chan úgy fut, ahogy Párizsban, akkor verhetetlen lesz.
A hölgyeknél a legnyitottabb a verseny, ott éppúgy nyerhet Mao Asada, Yuna Kim, Ashley Wagner vagy akár egy orosz is. A hölgyek sokkal kiszámíthatatlanabb versenyzők, mint a férfiak.
Az Olimpia után új korszak kezdődik. Sokan visszavonulnak, ráadásul a jövő évadtól jön egy jelentős szabálymódosítás: engedélyezik a vokális zenét a programokban. Erről mi a véleményed?
Lehet, hogy azt várják, ettől majd újra népszerűbb lesz a műkorcsolya. Abban azonban nem vagyok biztos, hogy a korcsolyázók azonnal élni fognak a lehetőséggel és vokális zenét választanak. A pontozóbírók fejével is kell egy kicsit gondolkodniuk és lehet, hogy közülük sokan a hagyományos kűröket preferálják majd és kevésbé lesznek nyitottak az újdonságokra.
Ugyanakkor szükség van innovációra és talán néhány versenyzőnek ad egyfajta pluszt ez a fajta szabadabb zeneválasztás. Kíváncsian várom, hogy milyen megoldásokat választanak majd a korcsolyázók és az edzőik.
Van olyan zene, amire nagyon szeretnéd, ha valaki futna?
Az egyik kedvenc zeném Vivaldi Négy évszakjából a Tél Allegro Non Molto része. Idén Patrick Chan a kűrjében használja ezt a zenét, és szuper a programja. Annak idején Lambielnek is csodálatos kűrje volt rá, de én még emlékszem gyerekkorom nagy kedvencére, Surya Bonaly-ra is, aki szintén futott erre a műre.
És húsz éve már, hogy a kedvenc énekesnőm Mariah Carey. Nagyon szívesen megnéznék például az ő egyik dalára egy kűrt. Remélem a vokális zeneválasztással ez a közeljövőben meg is valósulhat. Izgalmas lenne a két kedvencemet, a korcsolyát és a számomra legszebb hangot együtt élvezni.
Úgy látom, hogy a lelkesedésedben nincs hiány, úgyhogy egy darabig még nem kell aggódnunk, hogy eltűnik a Korikalauz az éterből.
Ó nem! Imádom ezt az egészet. Főleg a versenyek érdekelnek és a programok és az ezzel járó izgalom; meg a pontozás, a zenék, ruhák, az új arcok és a régi kedvencek… Vagyok már olyan öreg, hogy Fusar-Polit versenyző korában ismertem meg és most edzőként látom viszont a lihegőben. Olyanok a korcsolyázók, mint a régi ismerőseim.