Första vecka

Kicsit nehezemre esik elhinni, hogy máris egy hete, hogy itt vagyok. Egyrészt a város egyes utcái, csomópontjai, motívumai már teljesen maguktól értetődő, evidens díszletekké váltak, amikről tudom, hogy hol vannak és mi velük a teendő, másrészt viszont az egésznek még mindig nincs semmi értelme, alig csináltam valamit, nem oldódott meg még szinte semmi (főleg nem a szállás), egyedül a facebook ismerőseim száma gyarapodott jelentősen, noha ez, az ismerkedés módját figyelembe véve a legkevésbé sem tekinthető reprezentatív mérőszámnak.

Szóval egy hete jöttem, szerintem pontosan egy hete szóltam haza először, hogy megérkeztem, és hogy egészben vagyok no meg halálra rémülve. Lényegében ezek a dolgok nem is nagyon változtak azóta: még mindig meg vagyok érkezve, még mindig egészben vagyok, és még mindig meg vagyok rémülve, noha nem halálra. Azt azért gyanítom, hogy az embert nem olyan könnyű elpusztítani, és hogy ha valamit nagyon elrontok is, akkor sem történik tragédia. Akkor sem, hogyha nem sikerül a svéd szintfelmérőm (tulajdonképp még jó oldala is van, mert akkor több órám lesz), akkor sem, hogyha véletlen minden tárgyamból megbukom, és akkor sem, hogyha ez vagy az vagy amaz. Három térképem is van a városról, nem fogok elveszni, továbbá van egy hónapra érvényes buszbérletem is (pillanatnyilag szükséges volt megvenni, szerintem ha ez lejárt, akkor már tényleg csak gyalogolni fogok, esetleg váltok ilyen alkalmi, előre megváltott buszjegy-kártyát), még azt is tudom, hogy mikor kezdődnek az óráim (holnap). Előbb-utóbb elő fognak kerülni a papírjaim, előbb-utóbb el kell kezdenie érkezni az ösztöndíjaknak is (az Erasmus első felének hamarosan, a második felének egy hónap múlva, a tanulmányinak meg majd márciustól kezdve minden hónap elején). Február elejére még a lakásproblémáim is meg kell, hogy oldódjanak, már befizettem a lakbért.

És megfigyeltem egy csomó dolgot, amelyekről nem tudom megítélni, hogy univerzális, általános svéditások-e, vagy csupán helyi specialitások, de azért megosztom őket a nagyérdeművel: egyrészt azért, hogy valami hasznosat is közöljek, másrészt pedig azért, hogy vissza tudjam majd nézni, milyen éleselméjű és szemfüles voltam már az első napjaimon is.

1. Valami rejtélyes oknál fogva a lakóházak ablakába kislámpákat tesznek. Lehet, hogy csak az utcai ablakokba, lehet, hogy nem, ezt nem tudom, de rendszerint lámpaernyős kislámpák, és este, de sokszor már délután is mindegyiket felgyújtják. Jó fényképet nem sikerült még készítenem a jelenségről, de ami késik, nem múlik.

2. Vannak olyan szakaszok a járdán, ahol egyszerűen nem marad meg a hó, és semmi köze nincs se a szélirányhoz, se a napsütéshez, se semmihez. Felmerült az okos kis buksimban az eshetőség, hogy biztos padlófűtés van az utca alatt, micsoda sci-fi, de az derült ki (egy finn meg tudott erősíteni benne), hogy ez errefelé szokás. Padlófűtés. Az utcán.

3. Ahol viszont nincs padlófűtés, ott szórják az utcát. Nem nagyon láttam, hogy takarítanának, bár ez nem jelenti azt, hogy nem teszik (noha többször voltam már kinn korán az utcán, szeretem nézni, hogyan ébrednek a városok), de szórnak. Mégpedig nem sót és nem is homokot, noha a nagy tartályokra “sand” van írva, de valójában murva van bennük. Nagyjából annyira homok, mint mondjuk a macskaalom (amit szintén sandnak hívnak.) Az alaposan felszórt szakaszokon remekül lehet menni, csak csikorog az ember lába alatt, és beakad a kő a cipőtalpakba. A kevésbé alaposan felszórt utak meg a murva között csúsznak mint a megveszekedett.

4. Rövidebb távokon – néhány buszmegállón – érdemesebb gyalogolni. Időben is jobban kijön az ember. És külön remek, hogy a svédek tényleg szívesen gyalogolnak, és senki sem néz rád furán (a cserediákokat kivéve), hogyha a busz helyett a lábbuszt választod.

5. Mindenféle gyalogutak is vannak a városban. Például arra a részre, ahol a kollégiumok vannak, remekül át lehet vágni a behavazott erdőn. És az emberek tényleg mászkálnak arra. Át a behavazott erdőn. Sokan. Rendszeresen. Mindenféle napszakokban.

6. Vannak madarak, és noha hasonlók, kicsit mégis másfélék, mint odahaza. Vannak énekesmadárszerűségek, amik kisebbek, mint egy pesti galamb, de nem sokkal, vannak szarkák, amik sokkal nagyobbak, mint az otthoniak és elég gömbölyűek, és iszonyú szépek, és vannak valami varjúszerűségek is, amik viszont elég kicsik, elegánsak, és szintén nagyon kerek fejük és testük van. Ezen felül laknak kacsák a város közepén átfolyó vízen, ami állítólag folyó, de mivel ezt csak a közepesen jó angolsággal beszélő idegenvezető bácsi mondta, egyelőre vannak fenntartásaim.

7. Gondolnak a hozzám hasonló vakegerekre. Minden középület lépcsői, ideértve az áruházakat meg az egyetemet is, gondosan meg vannak festve; egészen konkrétan rikító színekkel jelölik az első és az utolsó lépcsőfokokat, hogy az ember lássa, mikor kell utoljára lépni, és nem bukik orra, hogy gyalogbéka módjára kiterüljön. Remek szokás. A másik remek szokás, hogy szinte minden zebránál van nyomógomb és kereplő is: ha a lámpa piros, azt mondja, hogy katt, katt, katt, katt, ha viszont zöld, akkor lelkesen kiabálja, hogy tikitaki-tikitaki-tikitaki. Még nézni se kell, elég hallgatni, ami igen praktikus nagy szélben vagy szakadó hóban.

8. Viszont az autósokkal nem árt az óvatosság, félelmetesen udvariasak. Akkor is, hogyha eszed ágában sincs átkelni az utcán, nem is vagy gyalogátkelőhely közelében se, csak éppen álmélkodsz valamin, és mégis minden autó megáll, és türelmesen várja, hogy megmozdulj. Aki olyan nyuszi, mint én, az inkább átkel mindenhol, minthogy megpróbálja megértetni az autósokkal, hogy ő csak bamba, nézelődő külföldi.

9. Gyakorlatilag semmihez sem kell készpénzt használni. Egyes dolgokhoz lehet, de nem nagyon muszáj. És a kártyát is csak a legritkább esetben kell kiadni a kezedből. A közértben amíg a pénztáros a termékeket blokkolja, az ember beteszi a kártyáját a terminálba, megadja a pin kódját, és mire vége a blokknak, nincs más dolga, mint az összeget is okézni. Gyors és hatékony. Tetszik.

10. Az egyetemen az utcaszintet a második emelet megjelöléssel nevezik, következésképpen a negyedik emelethez például csak két emeletet kell fölmenni. És nem, nincsen alagsor, csak a könyvtári épületben, és ott is csak egy. (És igen, tudom, hogy egyes országokban nem ismerik a földszint koncepcióját, de ez akkor is fura.)

11. A Borås Tidning nagyon-nagyon rossz és nem vicces képregényeket közöl. Na jó, a Ferd’nand aranyos szokott lenni, de abban meg nincs szöveg, nem tesz valami sokat a svéd nyelvi kompetenciámért. Az még kérdés, hogy a svéd humor nem létezik-e, vagy van, csak nagyon rossz, vagy egyszerűen csak a helyi napilap képregénymelléklete nem tükrözi kellőképp a maga teljességében.

12. Elég egyértelmű, akár úgy is mondhatnánk, hogy funkcionális és fantáziátlan utcaneveket vonultatnak fel. Lilla Brogatan (Kis híd utca), Stora Brogatan (Nagy híd utca), Järnvägsgatan (Vasút utca), Stora Torget (Nagy tér) és Södra Torget (Déli tér). Ez utóbbi nem mellesleg az a pont, ahol néhány kivételtől eltekintve az összes városi buszjárat találkozik, így ismeretes Busstorget néven is, de ezt inkább le se fordítom.

13. A svédek gyanúsan édesszájúak. Legalábbis a kávéhoz fogyasztott kanelbulle (fahéjas csiga) iszonyúan édes, de döbbenetes módon mondjuk a hagymaszósz is, amivel a serpenyős marhahúst löttyintik le, de ugyanígy a majonéz is. Meg valamelyik nap, már nem is tudom, mit ettem a menzán, ami majdnem olyan volt, mint valami európai ennivaló, csak éppen nyakon volt öntve almaszósszal. Nem rossz egyébként, szerintem meg fogom tudni szokni gond nélkül, csak furcsa.

14. A buszmegállóban mindenki az utca felé áll, nem pedig oldalt, hogy minél előbb lássák a közeledő buszt. Mintha elhinnék, hogy észre fogják venni akkor is, amikor megérkezik, és hogy nem ér attól oda hamarabb, ha már a sarkon befordulni is látják.

Pillanatnyilag úgy érzem, hogy meg fogom tudni szeretni ezt a várost. Viszont még nem nagyon érzem, hogy ez valódi lenne, és ez kicsit aggaszt. Oké, hogy még csak egy hete jöttem, és hogy az nagyon kevés idő, de ha másként nézem, mondjuk úgy, hogy mennyi időt szoktam eltölteni egy-egy idegen városban, mielőtt hazajövök (mondjuk Berlin másfél nap, Drezda két és fél nap), akkor ez azért rengeteg. És az a gyanúm, hogy részint az időjárás miatt (hideg van), részint meg azért, mert azt hiszem, hogy sok időm van még (holott alig pár hónap) nem kalandozok teljes erőbedobással, és engedményeket adok magamnak. Meg persze, vannak olyan kavarodások, hogy nincs még egészen rendben a szállás, nem kezdődött még el az egyetem, és vannak dolgok, amiket vásárolnom kéne. De akkor is, ez nincs így jól. Magamévá kell tennem ezt a várost: gyalog és fényképezőgéppel is. Szóval ezen az egészen hamarosan javítani kell. Bizony.

A bejegyzés kategóriája: Kaland, Mindennapok
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

5 Responses to Första vecka

  1. Bernadett szerint:

    Érdekes megfigyelések de semelyik sem olyan, hogy na, ezt nem vártam volna a svédektől :) Kicsit idehoztad az országot a szobámba. :) Várom a további beszámolókat.

  2. poggi szerint:

    Most mit csináljak? Nem hiszem, hogy a megdöbbentés és formabontás olyan nagyon svéd sajátosság volna :) (Egyébként is, a svéd egyszerű és logikus, ez mindenki tudja.)

  3. Bernadett szerint:

    Ha például kenguru vontatta szánokkal közlekednének… természetesen sapkás, sálas kenguruk. Ja és a csizmát sem szabad elfelejteni.

  4. poggi szerint:

    Nem vagyok benne biztos, hogy praktikus megoldás volna. Például Bélus is elveszítette a sapkáját tegnap az erdőben, úgyhogy kénytelen leszek venni egy horgolótűt meg némi fonalat, mert kicsit túl hideg van ahhoz, hogy a kis mongúzok sapka nélkül szaladgáljanak.

  5. Bernadett szerint:

    Jaj szegényke :( Én kötni tanulok most, ha már valamennyire megy, kap egy sálat :)
    A kenguruk meg a rénszarvasokat helyettesítik (Ausztráliában) így valamennyire hidegállónak kell lenniük, hiszen a Mikulás csak ugyanott lakik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .