Tiszta sci-fi

Eljutottunk odáig, amire eddig vártam, és vége-valahára elkezdődött a tanítás. És igen, tudom, hogy ez nagyon stréberül hangzik, de nem számít. A többieknek, akiket ismerek, már mind elkezdődött vagy hétfőn, de legkésőbb tegnap, és már eléggé féltékeny és irigy voltam, mert az nem járja, hogy nekik már tart, én meg kimaradok a jóból, de ez szerencsére csak máig volt így.

Szóval, ha úgy vesszük, akkor megvolt az első órám. Meg úgy is vehetjük, hogy véget ért a hosszú szünetem a vizsgaidőszak vége és a szorgalmi időszak eleje között, ami azért, akárhogy is számolom, több volt egy hónapnál. Nagyon fura arra gondolni, hogy a többiek, az otthon maradottak még mindig javában vizsgázgatnak, nekem meg már az egész annyira messze van időben és térben is, hogy alig bírom felfogni, hogy a dolgok normális folyásában még egy csomóan arra várnak, hogy kiderüljenek a jegyeik. A kínai cserediákok panaszkodnak a jet lag miatt, de megmondom őszintén, szerintem az sehol sincs az én időeltolódásomhoz képest.

De oké, legyenek konkrétumok és részletek is: az első tárgyamat úgy hívják, hogy Gyakorlati tapasztalatszerzés Svédország könyvtáraiban, és lényegében nem szakmai gyakorlatot jelent, de ezt csak nagyon csöndesen mondom, mielőtt még bármiféle gond lenne belőle, hogy annak számítjuk be. Az eljövendő 4-5 hétben ez lesz napirenden, ugyanis errefelé az a módi, hogy egyszerre egy tárgyat tanulunk, de azt nagyjából egyfolytában. Nincs szükségképpen minden nap óra, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell vele bőven foglalkozni. Ha jól számolom, öt vagy hat könyvtárba fogunk ellátogatni itt a városban, négy-öt másikba majd akkor, amikor bemegyünk egy nap Göteborgba, és egy hetet randalírozunk majd az egyetemi könyvtárban is, ahol mindenféle részleget meg fognak mutogatni és mindent elmagyaráznak nekünk. Mindezen kirándulásokra – Göteborg kivételével – nem kísér el bennünket a kutya sem, ugyanis mindenkivel meg van beszélve minden. Mi odamegyünk időre a valahová, és a valahol jön a valaki, aki összeszed bennünket. Ezt kicsit még nem tudom elképzelni, túlságosan is szürreálisnak tűnik.

Ja igen, és meg kéne tanulnom harvardul vagy oxfordul hivatkozni (de merem remélni, hogy annyira azért nem lesz bonyolult), ugyanis a kurzus végére kéne írni valamiféle beszámolót tele a sok okossággal, amit megtudok az eljövendő időszakban. (Kicsit még szoktatni kell magam a gondolathoz, hogy esetleg most a változatosság kedvéért olyasmit tanulok az egyetemen, aminek nem tudom magamtól már a kurzus előtt is egy jelentős hányadát, noha ilyen tapasztalatokat már szereztem múlt félévben is az olyan nyelvül tanulás során; megjegyzem, az se nagyon ízlett.)

Kaptunk még egy szép hosszú irodalomjegyzéket, amin át kellene rágnunk magunkat még mielőtt elkezdjük a könyvtárlátogatásokat, hogy legalább az alapvető dolgokkal tisztában legyünk, és ne kérdezzünk butaságokat, már csak azért se, mert okosságokat viszont kellene kérdezni.

Szóval jövő héten mindjárt nincs egy fia órám se. (Kivéve a svédet, ha lesz: ezzel az a helyzet, hogy pénteken megtartják az eligazítást, utána végeznek velem valamiféle tesztet, amire minél többet gondolok, annál rosszabbul érzem magam, úgyhogy igyekszem nem gondolni rá egyáltalán – ezek után eldöntik, hogy mehetek-e az áprilisban induló haladó kurzusra. Ha viszont nem mehetek, akkor azt bírálják el, hogy mehetek-e a kezdőre, merthogy annak meg elvileg betelt a létszáma, és tulajdonképp ha meg is emelik néhány fővel, arra azért nagyobb szüksége van annak, aki nem ott tart, mint én. Ebben az esetben kénytelen leszek elmenni a folkuniversitet nevű népfőiskolára, és kérdezősködni kicsit az ő nyelvi kurzusaikról, amiért fizetni kell ugyan, de legalább hátha elindul.)

No, szóval jövő héten az a dolgom, hogy elolvassam a szakirodalmat, egy részéből írjak kivonatot, felkészüljek (lélekben is) a könyvtárlátogatásokra, továbbá ha egy mód van rá, akkor túléljek (tehát legyen fűtött hely, ahol alhatok, és nem árt minden nap enni, lehetőség szerint többször is), és esetleg tényleg vásároljak végre egy hajszárítót. Valamiért nagyon ódzkodom ettől a feladattól, de esetleg előbb, vagy ha nem, akkor utóbb megemberelem magam.

Aztán majd jelentkezem. Lehet, hogy most már nem minden nap, de úgy többé-kevésbé rendszeresen. (Nem tudom, meddig tombol még bennem a közléskényszer, és mikor kezdem majd úgy érezni, hogy már eleget beszéltem, és nincs kedvem elismételni a dolgokat – ma elég nehezen szántam rá magam, de ez lehet, hogy csak a ma esti szabadtéri nagykabátos grillparti egyenes következménye, merthogy kicsit kockára fagyva botorkáltam haza, és nem volt kedvem semmihez, csak a teásbögrémmel randizáshoz.)

Kategória: Kaland, Mindennapok | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .