A fontos dolog
Ez egy blog. Ezért aztán végtelenül szubjektív, valamint arról szól, ahogyan a világ dolgait látom. Éppen aznap. Ebből értelemszerűen következik, hogy az itt olvasottakból messzemenő következtetéseket levonni lehet ugyan, de nem érdemes.
-
Keresgető
-
Én mindig mindennel
egyetértek,
és soha semmivel
sem értek egyet,
mert én önmagammal
is mindig
ellentétes véleményen
vagyok.- Kiss Ottó
Ti mondtátok
-
Mostanában
nagyon buta lettem.
Körülbelül annyit értek a világból,
amennyit egy hangya ért belőlem.Mostanában csak remélem,
hogy a világ nem fog
a fejemre taposni.- Kiss Ottó
Olvasgató
-
Bélyeget gyűjtöttem.
Papa hozott egyszer egy kilót.
Azóta nem gyűjtök bélyeget.- Siv Widerberg
Régiségek
- 2019 február (1)
- 2019 január (5)
- 2018 december (1)
- 2018 november (1)
- 2018 október (5)
- 2018 július (1)
- 2018 június (6)
- 2018 február (1)
- 2018 január (1)
- 2017 augusztus (1)
- 2017 június (1)
- 2017 március (2)
- 2017 február (1)
- 2017 január (2)
- 2016 október (1)
- 2016 szeptember (1)
- 2016 augusztus (3)
- 2016 július (3)
- 2016 június (4)
- 2016 május (2)
- 2016 február (2)
- 2016 január (1)
- 2015 május (1)
- 2015 március (8)
- 2015 február (4)
- 2014 április (1)
- 2014 március (3)
- 2014 február (1)
- 2014 január (17)
- 2013 december (9)
- 2013 november (6)
- 2013 október (5)
- 2013 augusztus (3)
- 2013 július (9)
- 2013 június (9)
- 2013 május (2)
- 2013 április (8)
- 2013 március (11)
- 2013 február (7)
- 2013 január (2)
- 2012 december (7)
- 2012 november (10)
- 2012 október (5)
- 2012 szeptember (18)
- 2012 augusztus (14)
- 2012 július (7)
- 2012 június (4)
- 2012 május (14)
- 2012 április (17)
- 2012 március (14)
- 2012 február (11)
- 2012 január (11)
- 2011 december (5)
- 2011 november (1)
- 2011 október (13)
- 2011 szeptember (16)
- 2011 augusztus (6)
- 2011 július (8)
- 2011 június (6)
- 2011 május (4)
- 2011 április (8)
- 2011 március (4)
- 2011 február (1)
- 2010 december (1)
- 2010 november (4)
- 2010 október (13)
- 2010 szeptember (11)
- 2010 augusztus (7)
- 2010 július (8)
- 2010 június (23)
- 2010 május (5)
- 2010 április (12)
- 2010 március (17)
- 2010 február (6)
- 2010 január (4)
- 2009 december (3)
- 2009 november (1)
- 2009 október (1)
- 2009 szeptember (2)
- 2009 augusztus (1)
- 2009 július (7)
- 2009 június (16)
- 2009 május (12)
- 2009 április (10)
- 2009 március (8)
- 2009 február (4)
- 2009 január (7)
- 2008 december (13)
- 2008 november (2)
- 2008 október (11)
- 2008 szeptember (14)
- 2008 augusztus (13)
- 2008 július (11)
- 2008 június (7)
- 2008 május (4)
- 2008 április (7)
- 2008 március (11)
- 2008 február (8)
- 2008 január (9)
- 2007 december (4)
- 2007 november (5)
- 2007 október (19)
- 2007 szeptember (6)
- 2007 augusztus (5)
- 2007 július (5)
- 2007 június (9)
- 2007 május (11)
- 2007 április (9)
- 2007 március (14)
- 2007 február (9)
- 2007 január (19)
- 2006 december (9)
- 2006 november (10)
- 2006 október (10)
- 2006 szeptember (25)
- 2006 augusztus (26)
- 2006 július (35)
- 2006 június (63)
- 2006 május (82)
- 2006 április (80)
- 2006 március (45)
- 2002 december (1)
-
Van egy klubunk,
Sten meg én vagyunk a klub,
de kettőhöz tartozni nem elég.
Néha levelet írok magamnak,
egy régi bélyeget ragasztok rá,
és bedobom a levélszekrényünkbe,
hogy a többiek azt higgyék,
van valakim, aki csak az enyém,
és akiről ők nem is tudnak.- Ingrid Sjöstrand
Folytatásosan
Ahányszor hosszabb hiátus után vissza akarok térni (és igazából mindig vissza akarok térni) gondban vagyok. Mert egyfelől el akarok mesélni mindent, ami kimaradt, hiszen hol lesz leírva, ha itt nem? Hogy lesz mindennek értelme utána? Másfelől viszont annyira nagy és rémisztő feladat mindent összefoglalni, hogy inkább neki se kezdek. És ennek az lesz a vége, hogy nem írok semmit.
Pedig nem kéne mindent írni. Elég lenne egyszerűen csak valamit. És ezt az eszem nagyon jól tudja. A szorongásaim meg sokkal kevésbé tudják.
Most azt gondoltam, hogy elengedem magamnak ezt a dolgot, valahogy úgy, ahogy évekkel ezelőtt a Rasmus-beszámolókat is elengedtem, meg a legutóbbi, most már másfél évvel ezelőtti Svédországot is, ahogy nem meséltem el egy csomó egyetemi dolgot sem, ami pedig kikívánkozott volna. De néha egyszerűbb ezeket elengedni. És néha, mert grafomán jószág vagyok, aki képtelen rövid, tömör, koherens és olvasható szövegek keretei közé kényszeríteni magát, születnek azok a bizonyos sokezer szavas monstrumok, amiket meg igazán senkitől sem várhatok, hogy elolvasson. (Sőt, ha arra gondolok, hogy valaki esetleg mégis elolvasná, még bűntudatom is van tőle.)
Úgyhogy azt gondoltam, meg kéne tanulni írni párszáz szavas, egy-egy témát feldolgozó dolgokat írni. Ez hasznos képesség volna, meg jót tenne a rozsdásodó íróizmaimnak, meg egyébként valószínűleg a lelkemnek is. Meg az időkezelésemnek. Szóval egy csomó szempontból hasznos lenne.
Aztán ha véletlenül mégsem sikerül néhány száz szóba belesűríteni valamit, akkor se történik semmi baj. Végtére is… szóval én se várom magamtól, hogy hirtelen kibújjak a bőrömből, és a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek egymástól sokkal kevésbé feltételeznek irreális fordulatokat, mint saját maguktól. Szóval meglátjuk.
Az elmúlt időszakban (és nem szándékosan vagyok ilyen ködös, tényleg nem tudnám megmondani, hogy ez napokkal ezelőtt volt-e, vagy egy héttel, vagy kettővel, vagy mikor) két napon belül három ember keresett meg. Csupa olyan ember, akiket máshonnét ismerek, egymáshoz képest is különböző kontextusokból, egyiket sem online. Mindhárman a blogomról akartak beszélni velem, márpedig az ilyesmi meglepő. Nem is kell hozzá két napon belül három ember, már pusztán az a felismerés is, hogy csak azért, mert ez itt nyilvános, mások is olvashatják, ismerhetik, másoknak is lehet fontos.
Annyira nyilván nem fontos, mint nekem. (Elég fura is lenne.) Másfelől én meg sok-sok éve nem mutatom igazán jelét, hogy tényleg fontos lenne nekem. Úgyhogy most írtam egyet. Remélhetőleg írok majd még többet is.
Remélhetőleg fogok neki örülni. És remélhetőleg fognak neki örülni mások is.