Ébredés után mindig van egy rövidke időszak, amikor még nem jutott minden az eszembe.

Ilyenkor még félig ott tartok, amit álmodtam, próbálom lefejteni az álmodott marhaságok emlékét a megélt marhaságokról, próbálom felmérni az időjárást odakinn, végigfuttatom a testem valamennyi porcikáján az ellenőrzést, hogy tudjam, ma éppen mi fáj.

Bamba kis időszak ez, amikor még nem utálok semmit, még magamat sem, mert még nem ébredtek fel azok a részek bennem, amik ezért, meg a rosszkedvért meg az összes többiért felelősek.

Néha az is eszembe jut, hogy talán lehetnék ilyen, érezhetném így magam állandóan is.

Ma jó közelítéssel három percig tartott, amíg újra rászakadtam saját magamra. Hellóka. Üdv újra itt, én, te nyomorult.

Mivel a nap során minden maradék felvágottat eltüntettem a hűtőből (mielőtt bárkiben rémképek támadnának, elárulom, hogy ez egy szelet sonka volt és másfél szelet párizsi).

Úgy gondoltam, jófej leszek, és este hozok haza valami pótlékot.

Vettem is tíz deka párizsit meg egy tubus májkrémet.

Az anyukám úgy gondolta, hogy jófej lesz, és este hoz haza valami kaját.

Vett is tíz deka párizsit meg egy tubus májkrémet.

Nézem, csak nézem a fürdőszoba ablakát, és nem értem, hogyan csaphattam akkora fröcskölést (ti. nincs zuhanyfüggönyünk, lévén azt nem olyan egyszerű ferde felületekre fölszerelni), hogy még a kádtól másfél méterre és arra merőleges síkban található üveg is csupa vízpötty. Ennyire nem vagyok tehetséges.

Aztán egyszer csak feltűnt, hogy korábban esett az eső, és az ablak kívülről vizes.

Teljesen nevetségesnek érzem magam, de hát van ez így. Elmesélem, mi van, és akkor mindenki más is nyugodtan érezheti, hogy nevetséges vagyok. Hurrá.

Elfelejtettem, hogyan kell kirakni a Rubik kockát. Nem olyan régen még tudtam – pár héttel ezelőtt, amikor legutóbb kézbe vettem. Most is csak egy (kettő, de abból egy eszembe jutott) lépés hiányzik, de az hiányzik.

És bármit csinálok is, nem találom meg azt a weboldalt, amiről megtanultam. Ez persze önmagában még nem lenne baj, de mindenhol teljesen más módszereket és algoritmusokat találok csak, és azokban nincs benne az a lépés, ami nekem kellene.

És amióta erre rájöttem – nagyjából fél napja – nem bírok magammal, hisztizek és toporzékolok (igaz, csak befelé), és annyira elszomorodtam, mintha valami igazán komoly veszteség ért volna, mintha valami őrülten fontostól kellene megválnom, holott csak a nyüves Rubik kockámat nem tudom minden állapotból kirakni. (Mert amúgy elég sok össze-vissza keverés után előáll olyan állapot, amihez ez a lépés nem szükséges.)

De azért mégis elég vacak dolog.

Aki körülnéz a konyhában, és teszem azt, véletlenül kinyitja a baloldali sarokszekrényt, az döbbenten fogja tapasztalni, hogy két polc van tele bögrékkel. Ez, főleg, ha szem előtt tartjuk ama két tényt, hogy sokakkal ellentétben én nem gyűjtöm a bögréket, és hogy a három és fél évvel ezelőtti költözés óta még mindig nem került elő minden konyhai készség, figyelemreméltó mennyiség.

Eddig is tudtam róla, hogy nagyon sok kényszeres dolgot művelek, tele van az életem mindenféle szabályokkal, amiket természetesen képes vagyok áthágni, ha úgy adódik, de akkor ingerült vagyok és hisztériás, és előbb vagy utóbb úgyis odanyúlok, hogy helyretegyem.

(A teljesség igénye nélkül: a telefonomnak fejjel lefelé kell állnia a nyugszékén, ébresztőt csak 8-ra végződő időpontra lehet beállítani, a könyvespolcot ábécérendben tartom, a Paul Simon lemezeket pedig időrendben, a Bűvös kockát vagy kirakva, vagy pepitában, vagy pöttyösben lehet csak eltenni, a tollak gombbal illetve kupakkal fölfelé kell, hogy sorakozzanak a tartójukban, csak megfelelő sorrendben lehet elindítani a programokat a gépemen, hogy jó sorrendben legyenek a tálcán, stb.)

De a konyhában valahogy ezen felül is egészen felfokozottan jelentkeznek a rigolyáim. Vegyük például a kiskanalakat, nem olyan bonyolult dolog. Joghurtevéshez csak és kizárólag a legeslegkisebb mokkáskanál használható, forró csoki készítéséhez az ívelt fejű, nyelén fodros mintás készletből valamelyik. A teás kanál kifejezetten trükkös, mert abból két darab is van, de csak az egyik megfelelő – annak van egyébként a legnagyobb űrtartalma, ez már ránézésre is látszik. És akkor még nem ejtettünk szót a fa- és fémnyelű evőeszközök helyes alkalmazásáról, pedig annak is megvannak a maga szabályai (amik ráadásul még előttem sem teljesen világosak, csak észre szoktam venni, hogyha valami nem jó úgy, ahogy van.)

Hogy a tányérok között van egy, ami az enyém, és senki más nem ehet belőle, talán még egészen normális. De például a két egyforma műanyag keverőtál közül csak a sárga megfelelő süteménytészták készítésére, és a fehér nem, ellenben ha teszem azt valaki tévedésből a sárgába meri beáztatni a babot, akkor rossz esetben hisztirohamot kapok, jobb esetben csak suttyomban átöntöm a másikba, és eszeveszett dühvel kisúrolom a tálat.

Aztán ott van a kakaós lábas, teljesen egyszerű, kerek, és hosszú nyele van. Abban kizárólag kakaót szabad készíteni – egyetlen ismert kísérlet történt benne virslifőzésre, a következmények nem voltak szépek -, és fogamat összeszorítva el szoktam viselni, ha puding készül benne. (Az a kifogás, hogy a puding is csak tej és csoki, éppen, mint a kakaó, abszolúte érvénytelen. Egyáltalán nem ugyanolyan.)

Meg vannak a poharak, a csíkosak, amikből turmixot és szörpöt és limonádét lehet inni, és a nem csíkos, amelyikből csak szörpöt és limonádét, de turmixot nem.

És azt tudtad-e, hogy a legtöbb ember nem képes a bögrét rendesen megtölteni? A praxisomban a legtöbben a peremtől nagyjából két centire hagyják a folyadék szintjét, és rendszerint így vannak vele a kávézók is. Hát tényleg nem látják, hogy ezzel mennyi helyet elpazarolnak? A folyadék ideális magassága egy bögrében vagy pohárban a peremtől számított fél centiméter környékén van. Igen, van olyan, hogy kiöntöm, főleg olyankor, ha a lépcsőn próbálok felmanőverezni vele, de hát legfeljebb feltörlöm.

Na mindegy, térjünk vissza a bögrékhez. Tea elkészítésére a legesleginkább a fél literes füstüveg félgömb alakú bögre alkalmas (“a teásbögrém”), természetesen tabu és érinthetetlen. Kivételes alkalmakkor – például ha sietek valahová, és nem lesz alkalom pisilni a közeljövőben -, akkor nem iszom nagy bögre teát, ilyenkor lép akcióba a bordó pöttyös, rendes, két és fél decis kerámiabögre. Forró csokit ideálisan a pingvinesben lehetett készíteni, ám a pingvines bögre bő harminc év szolgálat után fogta magát, és az ősszel eltörött. A szerepét azóta a zöld alapon világosabb zöld pöttyös Pons logós bögre vette át, amelyből azóta értelemszerűen szigorúan tilos kávézni. Kakaót legeslegjobban a NaNós fekete bögrémből lehet inni, viszont az a bögre más célra nem használható.

Aztán vannak a cicás bögrék (ez a megnevezés nem foglalja magába mindazokat a bögréket, amelyeken vannak cicák, csak kifejezetten kettő bizonyosat, amik egy sorozatba tartoznak), ezek akkor használatosak, ha valaki vendégségben van. Olyankor – magamat is meglepve rugalmasságommal – fel szoktam ajánlani a vendégemnek, hogy válasszon a kettő közül, és én a másikat használom. De ezek a bögrék másodállásban – adott esetben a fentebb említett bordó pöttyössel karöltve – szolgálnak mérőként is, hogyha csokidarabos sütit készítek, de máskor soha. A cicásokban kell a cukrot mérni, a pöttyösben a lisztet.

A munkahelyi bögrém a második Oxfordos (az, amelyik majdnem teljesen ép, csak egy kicsit csorba), utazós bögreként pedig az első Oxfordos használatos (annak lejár a füle, és nem mikrózható, merthogy pillanatragasztó tartja össze, de a merülőforralóval abszolút kompatibilis.) A harmadik Oxfordos (amelyik teljesen ép) talonban van, és szigorúan tilos hozzányúlni. Végtére is ép!

De ma reggel azért álltam neki végiggondolni ezt az egészet, mert éppen teát főztem – ezúttal nem bögrényit, hanem kannával (a gyengébbek kedvéért elárulom, hogy a kannába két filter való, és forrázni kell, nem a forró vízbe beleejteni, az ugyanis kannánál csalás, bár bögrénél megengedett, és a filterek madzagját nem egyszerűen a fedél, hanem a perem alá kell becsíptetni.) Ilyesmit ritkán szoktam csinálni, így nem volt rá bevált protokollom, de azonnal rájöttem, hogy kannából teát csakis és kizárólag a kutyusos (vékony falú és vékony fülű) bögrébe lehet kitölteni, így aztán kénytelen voltam mániákus dühvel kipakolni az egész szekrényt (a baloldali sarokszekrényt), amíg meg nem találtam valahol a végében a kutyusos bögrét, és akkor végre megkönnyebbülten fellélegezhettem.

Nagyjából akkor döbbentem rá, hogy ez már kicsit talán túl sok szabály. De olyan nagyon nem rázott meg a felfedezés, mert most legalább minden a legnagyobb rendben van a konyha körül.

Jó ideje tudom, hogy macskát tartani sokkal gazdaságosabb és sokkal praktikusabb is, mint mondjuk pasit tartani, de nemrégiben valaki volt szíves megkérdezni, hogy pontosan miben is jobb a macska egy emberi hímnél, úgyhogy álljon itt a listám, amelyből egyértelműen kirajzolódik hogy valamennyi létező dologban a macskák vagy pontosan ugyanazt tudják, mint a férfiak, vagy jobbak.

A macskák és a férfiak egyformák abban, hogy:

• mindkettő biztosra veszi, hogy egyedül azért vagy a világon, hogy őt szolgáld
• mindkettőt csak akkor lehet ölelgetni és szeretgetni, ha ahhoz neki is kedve van
• mindkettő elvárja, hogy bármilyen napszakban esik is haza, azonnal kaját tudjál tenni elé
• mindkettő úgy érzi, hogy az ágyból sokkal nagyobb rész jár neki, mint neked
• mindkettő ásítozni kezd és hamar elalszik, ha beszélsz hozzá

ráadásul:

• egyik sem fog eltartani.

A macskák abban jobbak mint a férfiak, hogy:

• sosem mondják, hogy a mamájuk ezt sokkal jobban tudja főzni
• azt se nem mondják, hogy meghíztál vagy hogy ronda vagy
• észreveszik, ha rossz kedved van
• akkor is láthatod őket, amikor még kicsik és aranyosak
• nem sajátítják ki a távirányítót
• sokkal kisebbek és kevesebbet is fogyasztanak

ráadásul:

• általában sokkal szebbek is.