Egyszer régen, nagyjából négy évvel ezelőtt úgy gondoltam, hogy nagyon fontos része egy személyes weboldalnak, hogyha felsorolom rajta, hogy hányszáz embert szeretek. Meg kell, hogy mondjam, hogy ez még azelőtt volt, hogy a WiW segítségével mindenki más is ezt tette volna. Azóta eltelt négy év, nagyon sokminden megváltozott, többek között nyilván főleg én. Ma már nem érzem szükségét, hogy felsoroljam, ki mindenki fontos nekem.
A könyvekben is mindenki átlapozza a "szerző köszönetnyilvánítása" című részeket. Én még kicsit dühös is szoktam lenni miatta, mert csak úgy érzem igazságosnak, hogyha azt is elolvasom, közben pedig egyáltalán nem érdekel, hogy mennyire szereti az írónő a férjét. Hogyha valakit mégis érdekelne, hogy mi állt itt annak idején, az megnézheti, de nem lesz benne köszönet.
Akit meg az érdekel, hogy miért vagyok hálás a sorsomnak, az gondoljon a macskámra, meg azokra a bátor felfedezőkre, akik elhozták a kakaóbabot Európába, meg azokra az ősemberekre, akik először kötöztek hegyes csontokat a talopukra, és rájöttek, hogy lehet korcsolyázni. És minden hálám azé az ismeretlen személyé, aki kitalálta a szemüveget, és azé is, aki engedte, hogy a nők is megtanulhassanak olvasni. Nélkülük nem élhetném azt az életet, amit huszonkét éve élek.