…a könyv, a mese

Írhatnék néha, tudom én. Akár gyakrabban is. De mégis, miről? Ami a munkahelyemen zajlik, arra még gondolni sem szeretek, nemhogy megörökíteni az utókor számára. A napoknak abban a részében, amelyiket ébren töltöm, nem dolgozni vagyok és nem eszem, akkor olvasok. Terápiás jelleggel. Szinten tartás végett. Nem úgy, mint az alkoholista, aki egyszer berúgott, és utána már csak őrzi az állapotot. Én a saját életemnek a felszínén kívánok maradni a könyveim által. Mielőtt valami alattomos áramlás lehúzna a víz alá, és belefulladnék.

Múlt héten jött egy csomagom az Amazontól – az első olyan, ami időben megérkezett, bár ez sem volt gond nélkül. Belecsomagoltak ugyanis valamit, amit én egyáltalán nem rendeltem. Benne volt tizenkét könyv, egy DVD és még valami. A sertésinfluenza vírusa. De már köszönöm, egészen jól túl vagyok rajta. Csak a fejem fáj még mindig, és a csuklóm meg a bokám.

Nem olyan régen – vagy éppen régen? – a kezembe került egy könyv. Az volt a címe, hogy “Segített a könyv, a mese”. Az ugyanezen a címen futó pályázat anyagait gyűjtötte egybe, mindenféle emberek vallottak arról, hogy az ő életükben miféle szerepet tölt be a betű, milyen helyzetekre kínált már megoldást, meg ilyesmi. Csupa Nagy Érzelem és Magvas Gondolat. De azért jó volt. Jó volt azt látni, hogy igen, a könyv fontos mások életében is.

Igaz, olyat, amit én vallottam volna, senki sem vallott. Iskolai fogalmazás-szagú dolgozatok voltak ezek, olvasónapló-szemelvények, és Így Birkóztam Meg Az Élet Nagy Kihívásaival-történetek. Nekem nincs ilyen történetem, illetve van, de az általános sokkal érdekesebb. Hogy mi az én általános vallomásom? A következő:

Az életem unalmas, annyira unalmas, hogy még engem sem érdekel. Ha mégis elkezdek gondolkozni rajta, egyre rosszabbul és rosszabbul érzem magam. Kínomban eszem, vagy gyalogolok, vagy vásárolok, vagy bámulok ki az ablakon, alszom, és nem tudok mit kezdeni a fölös agyi kapacitásaimmal. Úgyhogy olvasok. Vadul teszem egyik kirándulást a másik után valaki más agyvelejébe, néha napjában többet is. A lényeg az, hogy valami elterelje a gondolataimat saját magamról. A könyv erre alkalmas, és erre való. Úgyhogy olvasok. Nem azért élek, hogy olvassak, de azért élek még, mert olvasok, és azért olvasok, hogy éljek. Ez az én történetem. Semmi nagyszabású líra. Semmi megváltás.

A rend kedvéért elárulom, hogy létezik még két alternatív eset, amikor nem alszom, nem eszem, és nem dolgozom, de nem is olvasok. Vagy írok, vagy korcsolyát nézek. Hah, királyság.

Igaz, mostanában még a könyveimről se írok. Mire összeszedném a gondolataimat az egyikről, már réges-régen túlhaladtam rajta, és három regény távlatából már nehezebben emlékszem. Csak a vicc kedvéért álljon itt mondjuk azon könyvek listája, amiket azóta olvastam, hogy legutóbb blogot írtam (07.29.) érzékeltetendő a szokás kóros mivoltát. És hogy legalább a könyvekről írjak – valamit. (A szerzőjüket meg a címüket.) A rend kedvéért inkább ábécé- mint időrendben, és minden szokásos értékelés és kommentár nélkül, azok ugyanis csak az én titkos adatbázisomban találhatók meg.

Lawrence Block: A betörő, akit temetni veszélyes, Bosnyák Viktória: Tündérboszorkány, Meg Cabot: Mediator: Love you to death, Meg Cabot: Mediator: High stakes, Meg Cabot: Mediator: Mean spirits, Meg Cabot: Mediator: Young blood, Meg Cabot: Mediator: Grave doubts, Meg Cabot: Mediator: Heaven sent, Robert Cormier: The bumblebee flies anyway, Frank Cottrell Boyce: Milliók, Chris Crutcher: Staying fat for Sarah Brynes, Paul Davies: Hogyan építsünk időgépet?, Daniel Keyes: Az ötödik Sally, Astrid Lindgren: Pirosházi történetek, E. Lockhart: The treasure map of boys, Lois Lowry: Find a stranger, say goodbye, Mosonyi Alíz: Szekrénymesék, Raana Raas: Csodaidők 1 – Az ogfák vöröse, Raana Raas: Csodaidők 2 – Kiszakadtak, Raana Raas: Csodaidők 3 – Árulás, Erich Segal: Oliver története, Takami Kósun: Battle Royale, Gabrielle Zevin: Elsewhere. Összesített oldalszám 6091, ebből angol 2476.

Hogy ez mire volt jó, azt nem tudom, ne is kérdezzétek. Inkább örüljetek, hogy van itt betű.

Kategória: Mindennapok | Címke: , , | Hozzászólás most!

Beteljesült jóslat

No, maradjunk annyiban, hogy egy falatot se kellett ennem hozzá. Senki sem jelentkezett a sok kajáért, úgyhogy a krumplipürét és a halat megette a kutya, a leves a fagyasztóban landolt, a két tortából az egyik pedig a kukában. A másik még kapott egy kis haladékot. A sonkakrém volt az egyetlen, ami alanyi jogon elfogyott, de ahhoz sincs semmi közöm. Így jártatok.

Fogyókúrázóknak tudok ajánlani egy nagyon cuki kis jószágot. Potom 15-20 óra alatt garantál 3-5 kiló és/vagy a testsúly 8-10%-ának megfelelő súlyveszteséget. A további jó tulajdonsága, hogy az első, igen intenzív szakasz után gyakorlatilag nyugton van, de étvágyad legalább négy napig nincs még utána. Tegnap este ünnepeltem az első elfogyasztott kaját (szerintem egy fél almából készült kompót és három szem háztartási keksz három nap alatt gyakorlatilag megfelel a nullának). Ma ünneplem a másodikat. Most némiképp az ad okot aggodalomra, hogy talán-talán átestem a ló másik oldalára. Eddig input nélkül is bőséges output állt a rendelkezésemre, most ellenben… de ebbe szerintem ennél jobban nem kellene belemennem.

A másik aggasztó fejlemény, hogy holnap elvileg dolgozni kellene mennem. A napot elvileg képes vagyok már ébren kibírni, de például a lépcsőn le- és újra felmenni elég megterhelő, és nem mondhatnám, hogy maratont tudnék már futni, de olyan erőnléti állapotban soha nem is voltam még legjobb tudomásom szerint. De mondjuk az utcánkon feljönni kéne sikerülnie minden nehézség nélkül. Azt hiszem, cicakaját még nem fogok a közeljövőben hazacipelni. Legfeljebb egyesével. (A macskámat se tudom felemelni. Szerencsére az ölembe ugrani magától is tud.) Gyenge vagyok, mint egy körülbelül 10%-os harmat.

De ez nem gátol meg abban, hogy holnap megkíséreljek dolgozni. Ha túlélem, referálok. (És egyébként is csak három napot kell kibírnom: legutóbb szombaton voltam dolgozni, azóta nem, most megyek három napig, aztán egy hétig megint nem. Azért tudok élni, nem? A márciusi fizetésemet meg talán jobb lesz, ha elfelejtem.)

A szerencse a szerencsétlenségben, hogy rám jön egy olyan nadrág, ami már akkor se jött rám, mikor kaptam. Most, hogy túl vagyok rajta (remélem), már annyira nem is bánom. Mérlegünk a költözés óta ugyan nincs, így számszerűen nem tudhatom, de nagyjából abban a súlyban érzem magam, ahol szeretek lenni.

Szívesen referálnék valami sokkal izgalmasabbról, de jelenleg nem történt igazán semmi. Olvastam, de azt se sokat. Van egy novelláskötet, azzal küszködöm. Tíz novella van belőle, abból eddig hármat olvastam: kettőt nem értettem, a harmadikat már olvastam máshol, és abban a másik kötetben ugyanattól a szerzőtől kb. 15 sokkal jobb novella volt.

Hát így. Valakivel nem történt valami sokkal érdekesebb?

Kategória: Mindennapok | Címke: | Hozzászólás most!

85%-on üzemelek

Hát az van, hogy szégyenkezem a hosszú kihagyás miatt, de bizony nagyon méltatlan dolgot tettem: fogtam magam, és megbetegedtem. De úgy tök igazán. Olyan betegállomány és táppénz még dolgozni se megyek sőt még annyi erőm sincs hogy furdaljon a lelkiismeret mértékben. Szóval jó vacak volt. De most már élek. Megmaradok. És írok. :)

Sok izgi dolog, éppen azért, mert nem nagyon csináltam semmit, nincs. Szomorú, de tény. A másik szomorú dolog az, hogy iszonyatosan lemaradtam a fordítással, ami persze megesik ilyen helyzetben, na de mégis. A harmadik rossz dolog, hogy D.B., aki velem persze soha az életben nem jönne el korcsolyázni (az veszélyes sport, mert az ember elesik, és másik emberek levágják az ujjait a korcsolyájukkal), valami amerikai haverjával elment: és bingó, eltörte a csuklóját, a napokban műtik. Király, nem?

A jó dolog viszont az, hogy mikor visszamentem dolgozni mindenki tökre örült nekem, ráadásul még éppen időben érkeztem, hogy elintézhessem a szabadságomat a korcsolya VB-re (amit persze novemberben megbeszéltünk, de hát ez mellékes), és most így minden jó. Kivéve, hogy fel kell zárkóznom a fordítással. De hát majd felzárkózom. Bizony. Hát így. Majd, ha lesz mit mondanom, jelentkezem (de a Pavuk-Hadford korcsolyabotrányt nincs kedvem részletezni, pedig véleményem van.*)

*a szerkesztő jegyzete: Csak éppen ma már éppen fogalmam sincs róla, mi is volt az a bizonyos vélemény. De könnyen lehet, hogy jobb is ez így, nem?

Kategória: Mindennapok | Címke: , | Hozzászólás most!