-
-
Én mindig mindennel
egyetértek,
és soha semmivel
sem értek egyet,
mert én önmagammal
is mindig
ellentétes véleményen
vagyok.- Kiss Ottó
-
Mostanában
nagyon buta lettem.
Körülbelül annyit értek a világból,
amennyit egy hangya ért belőlem.Mostanában csak remélem,
hogy a világ nem fog
a fejemre taposni.- Kiss Ottó
-
Bélyeget gyűjtöttem.
Papa hozott egyszer egy kilót.
Azóta nem gyűjtök bélyeget.- Siv Widerberg
-
Van egy klubunk,
Sten meg én vagyunk a klub,
de kettőhöz tartozni nem elég.
Néha levelet írok magamnak,
egy régi bélyeget ragasztok rá,
és bedobom a levélszekrényünkbe,
hogy a többiek azt higgyék,
van valakim, aki csak az enyém,
és akiről ők nem is tudnak.- Ingrid Sjöstrand
Annyi minden
Ha egyszer nekiállok gondolkozni, idővel mindig rádöbbenek, hogy sokkal több dologra kellene odafigyelnem, milliószor annyi szempontot kellene szem előtt tartanom, mint amennyire gondolok. Hogy észben kellene tartanom, mikor arra jutok, hogy boldogtalan vagyok, hogy igazából mi is az a boldogság, és hogy honnan szedem, hogy nekem ahhoz szükségképpen jogom van. Gondolnom kell mindazon emberekre, akiknek nincs otthona, nincs ennivalója, nincs családja, nincs senkije és semmije, és akkor nyomban belátom, hogy igazából nincs alapom rá, hogy rosszul érezzem magam a bőrömben.
Aztán arra gondolok, hogy akár van alapom rá, akár nincs, én mégis rosszul érzem magam a bőrömben, és alapvető emberi jogom boldogtalannak érezni magam, ha azt akarom.
Aztán rájövök arra is, hogy tele a világ sokkalta fontosabb dolgokkal, háborúkkal, kül- és belpolitikával, olyasmikkel, amiken életek múlnak, és hogy a valódi dolgok menetében mit sem számít, hogy én ki vagyok, mit teszek és merre tartok.
Aztán az is eszembe jut, hogy ugyan, ki törődne az én életemmel, ha nem én. Az én dolgom a saját életemet mederbe terelni, vezetgetni, és kitalálni, hogy mi is legyen vele.
De nem tudom kitalálni, és hirtelen újra ott találom magam, hogy boldogtalan vagyok.
Ezt persze most alaposan leegyszerűsítettem. Olyan régen nem írtam már, hogy egyre nehezebben találom meg a kapcsolatot a gondolat és a szavak között. Elillan a gondolat veleje, mire eljutok odáig, hogy szavakat társítsak hozzá.
Hangulat-hinta
Nem tudom, mihez kezdjek magammal. Nem konkrétan most, ebben a szent pillanatban, hanem úgy általában.
Jobb és rosszabb napjaim váltakoznak, ami nem nagy meglepetés, hiszen mindig is így volt, de belépett egy ismeretlen az egyenletbe. Fogalmam sincs róla, hogy mikor mitől van rossz kedvem (a jó annyira nem zavar), és nem is tudok felülemelkedni rajta. Semmi ráhatásom nincs. Mintha nem is belőlem származna, mintha nem az én gondolataimat gondolnám ilyenkor.
Idegen vagyok magamnak, és túlságosan gyakoriak kezdenek lenni a rossz napok. Nem szeretek arra gondolni, hogy talán ez már “az”, hogy is lehetne, mikor már harmadik napja nem fuldoklom?
Ha allergiás lennék, és azzal szembesülnék, hogy vannak jobb és rosszabb napjaim, van, amikor nagyon szenvedek, és van, amikor kevésbé, akkor azt tanácsolnám magamnak, hogy menjek orvoshoz, és egyeztessek vele valami megoldást a rosszabb napokra.
Csakhogy semmi kedvem újra nekimenni a terápiának, antidepresszánsoknak, hangulatjavítóknak. Úgyhogy inkább kivárom, amíg alacsonyabb lesz a pollenkoncentráció.
Időjárás és más jelentések
Odakinn hideg van és esik az eső. Idebenn fülledt meleg van, és penetráns bűz terjeng, aminek még nem sikerült megtalálnunk a forrását az elmúlt napokban. Szívem szerint szellőztetnék, de egész nap nyitva volt minden ablak, és az sem segített.
Nem tudom, van-e köze a macskám vadászszenvedélyéhez. Hozott már haza hiányos állatokat. Tegnap egy fejetlen madarat hozott nekem, és kedvesen leejtette a lábam elé, és hiába ordítoztam vele, hogy azonnal vigye el innen. Végül egy nejlonzacskóval szabadultam meg a megcsonkított tetemtől, a macskám szemrehányó tekintetétől kísérve. Most igyekszem elhitetni magammal, hogy az epizód meg sem történt, és a büdösség biztos nem dögszag.
De mindez eltörpül a vihar mellett, ami a fejemben tombol. Mást se teszek, mint próbálom a gondolataimat elhallgattatni, kerül amibe kerül. Ma újabb sütésbe (azt megelőzően vásárlásba, azt megelőzően cipő-szárazsági ellenőrzésbe) fojtottam belső hangjaimat. Emellett néztem Disney csatornát, hallgattam és énekeltem Paul Simont olyan hangosan, ahogy csak bírtam, és végeláthatatlanul kattogtattam az egeremet.
Nem segített.
Egy idő után mindig előbukkan a mélységből (már amennyiben mélységnek nevezhetem azt a felszínt, amelyiket megpróbálom elfojtani azzal, hogy nehéz paplanokat dobálok rá) a félsz. Az utolsó napjaimat járom, és ehhez minden bátorságomra szükségem van, mert nagyon nem szeretem a végleges helyzeteket, és a változásokat. Jó tudni, hogy van bennem egy másik én, aki kritikus helyzetekben előmerészkedik. Ő volt az, aki egy hónappal ezelőtt felmondott, és ő az, aki hisz benne, hogy amint akarok munkát találni, fogok is. Ő veszi át az irányítást mindannyiszor, amikor én inkább bebújnék az asztal alá.
Ott ugyanis olyan kicsi a hely, és olyan sötét van, és annyi a porcica, hogy senki se akar utánam jönni.
Csak a gondolatok.
