Senbazuru még egyszer

Egyszer korábban született már egy bejegyzés a madaraimról, igaz,  csak képekben. Nemcsak azért volt így, mert szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy hihetetlenül jól néznek ki, no meg ismerjük a képek és szavak mondanivalójának arányszámait, hanem azért is, mert nem tudtam pontosan, mit mondhatnék el róluk. Itt lógnak a szobámban már néhány hónapja, lassan annyira megszokom már őket, hogy fel se tűnnek, és még mindig mindig nem egészen értem, mi történt.

Van ez a legenda, vagy hiedelem, vagy a jó ég tudja, miféle dolog Japánban. Tudvalevőleg a daru arrafelé szent állat (ahogy a sárkány és a teknős is, legalábbis a Wikipedia ezt állítja, és megmondom őszintén, hogy ennél bizony nem jártam alaposabban utána.) Azt már csak én gondolom, hogy ez lehet az oka annak, hogy a klasszikus daru az origami egyik legősibb és legtökéletesebb figurája.

(Kis kitérő a daruhajtogatásról: alapvetően kétféle darut hajtogatnak. Vannak még mindenféle más típusok is, fészkelő daru és sok más, ezek hol egyiknek, hol másiknak a  variációi. Az egyik a klasszikus daru, a másik a repülő daru, amelyik a farka húzogatására csapkod a szárnyaival. A klasszikus nem csapkod, viszont gömbölyű (is lehet) a háta és nagyon finom és elegáns a külseje, jó ránézni. Nagyon sokáig nem így gondoltam, és rossz időszakaimban tonnaszámra hajtogattam a repülő darvakat. Akkor fogalmam sem volt arról, hogy Senbazuru egyáltalán létezik, de meglepő módon öntudatlanul is csaknem ugyanerre a célra használtam a daruhajtogatást.)

A legenda azt tartja, hogy aki meghajtogat ezer darvat (bemutatja ezt az áldozatot a totemnek) ahhoz ellátogat a Tsuru (a szent madár), és teljesíti egy kívánságát. Ez a kívánság többnyire hosszú élet vagy egészség/gyógyulás. Emellett nagyon erős talizmán is egy ilyen ezer (vagy ezeregy) daruból álló installáció, szerencsét és boldogságot hoz arra a házra, ahol kifüggesztik. Éppen ezért szokás friss házasoknak vagy újszülötteknek ajándékozni. Egyes japánok állítólag a templomok elé, a szabad ég alá akasztják ki a magukét, és ahogy az elemek lassanként elbontják a papírt, a kívánság fokozatosan valóra válik.

Egyáltalán nem akartam kívánni. Vagyis nem tudtam, hogy akarok-e. Egyszerűen jó ötletnek tűnt belevágni. Kíváncsi voltam, meddig jutok vele, van-e bennem elegendő kitartás hozzá. Kiderült, hogy van.

Akit a technikai részletek érdekelnek, annak azt is elárulom, hogy 48 nap telt el az első és az utolsó darab elkészülte között, és ebbe beleesett a londoni utazásom is, ahová nem vittem magammal papírt. Ezeregy darab 7×7 centis négyzetet hajtogattam el, ez a levágott hulladékokkal együtt, jó közelítéssel öt négyzetméter (javarészt karácsonyi) csomagolópapír. Az első napokon még körülbelül öt percre volt szükségem egy daru meghajtogatásához, a végén már nem egészen kettő perc alatt elkészült egy.

A nem technikai részletek már közel sem ennyire világosak.

Ezer darut elkészíteni nagyon sokáig tart, és elég unalmas is. A figura éppen annyira bonyolult, hogy lehessen automatikusan hajtogatni, de azért oda kelljen rá figyelni. Ha csak a füleddel tévézel, akkor még csak-csak sikerül, ha a szemeddel is, akkor már nem biztos. Ez azt eredményezi, hogy nagyon sok idődet töltöd azzal, hogy a kezed jár, de az agyadnak nincs feladata, következésképpen az is elkezd járni. És mi máson is járna, mint azon, hogy mit is kellene kívánni.

És valahol út közben egyszer csak eljutottam arra a felismerésre, hogy nincsenek jó kívánságok. Vannak túlságosan is banális dolgok, amikre kár is volna elpazarolni ezt az óriási lehetőséget, és vannak túlságosan nagy dolgok is, amikről nem tudtam elhinni, hogy akár a szent daru képes lenne megvalósítani. (Egészen konkrétan a nagymamámra gondolok.) A hatszázadik daru után már megszilárdult az elhatározásom, miszerint nem használom fel a kívánságomat. Ha szerencsét és boldogságot hoz a házra, nekem az is pont jó lesz. És ha még azt sem, csak szépen szálldosnak a huzatban, még az is jó lesz.

Ennyiben maradtam. Miután elkészültek, közel egy hónapig pihentek a kis tarka madárkáim két hatalmas cipősdobozban. Várták a dolgok jobbra fordulását, vagy ha úgy tetszik, akkor azt, hogy kitaláljam, hova kerüljenek. Amikor aztán elhatároztam magam és bevásároltam a szükséges készségeket, felfűztem és felfüggesztettem őket a könyvespolcom elé.

82 nap telt el a kezdetektől, mire mindannyian szárnyra kaptak. Szép hosszú idő.

És ami ezután történt, azt kicsit félve írom le, mert magam sem tudom, hogy elhihetem-e. Talán emlékszel, mit összeaggódtam mielőtt elmentem volna Berlinbe Paul Simon-koncertre. Mi lesz, ha rossz lesz az idő? Mi lesz, ha elmarad? Azt hiszem, hogy ennyire kétségbeesetten nem sok dologra vágytam életemben.

És egy ideje azt gyanítom, hogy hiába nem kívántam szándékosan, azaz nem mondtam ki még magamban sem, hogy “Kedves kis darvacskáim, ezt és ezt szeretném”, ők mégis meghallották ezt a mindennél nagyobb akarást.

Tudjátok, mi történt aznap Berlinben?

Egész nap nagyon ronda idő volt: felhős, borús, fülledt, egyértelműen viharra álló. Félig önkívületben indultam el a Zitadella felé, és minden porcikámmal próbáltam felkészülni rá, hogy éppen úgy, mint három éve Kismartonban, most is át lesznek ragasztva a plakátok mindenféle vastag fekete betűkkel szedett német nyelvű szöveggel, aminek bár nem értem a szavait, mégis pontosan tudom, hogy mit jelent. Amikor kijöttem a metróaluljáróból, vastag, szürke felhők ültek az égen.

És ahogy elindultam, szél kerekedett, és a felhők szélsebesen megindultak. Ha nem a saját szememmel látom, azt mondom, hogy kicsit túlzásba vitték az animációt. De a felhők szépen félretorlódtak az útból, és tíz percen belül sütött a nap. Beragyogta azt a hatalmas Paul Simon plakátot, amire keresztben egy vastag fekete betűkkel szedett címkét ragasztottak.

Tudod-e mi állt rajta?

"Tonight!!!"

Aznap nem gondoltam a darvaimra, és még jó darabig utána sem. De egyszer csak felismertem, hogy ők voltak, olyan bizonyossággal, ami még a mindenféle spiritualitásban szkeptikus önmagamat is le tudta teperni. Azóta ahányszor rájuk nézek, mosolyognom kell. És egy kicsit sírnom is. De csak úgy, boldogságosan.

Kategória: Mindennapok | Címke: , , | Hozzászólás most!

Senbazuru

Kategória: Nézegetős | Címke: | Hozzászólás most!