A fontos dolog
Ez egy blog. Ezért aztán végtelenül szubjektív, valamint arról szól, ahogyan a világ dolgait látom. Éppen aznap. Ebből értelemszerűen következik, hogy az itt olvasottakból messzemenő következtetéseket levonni lehet ugyan, de nem érdemes.
-
Keresgető
-
Én mindig mindennel
egyetértek,
és soha semmivel
sem értek egyet,
mert én önmagammal
is mindig
ellentétes véleményen
vagyok.- Kiss Ottó
Ti mondtátok
- poggi - Három történet
- Luca - Három történet
- Gombos Ildikó - Megvilág
- needmoreram - Folytatásosan
- Zoli - Megvilág
- poggi - Megvilág
- Zoli - Megvilág
- lsblk - Nahát
- poggi - #838
- lsblk - #838
-
Mostanában
nagyon buta lettem.
Körülbelül annyit értek a világból,
amennyit egy hangya ért belőlem.Mostanában csak remélem,
hogy a világ nem fog
a fejemre taposni.- Kiss Ottó
Olvasgató
-
Bélyeget gyűjtöttem.
Papa hozott egyszer egy kilót.
Azóta nem gyűjtök bélyeget.- Siv Widerberg
Régiségek
- 2020 október (2)
- 2019 július (2)
- 2019 június (1)
- 2019 február (1)
- 2019 január (5)
- 2018 december (1)
- 2018 november (1)
- 2018 október (5)
- 2018 július (1)
- 2018 június (6)
- 2018 február (1)
- 2018 január (1)
- 2017 augusztus (1)
- 2017 június (1)
- 2017 március (2)
- 2017 február (1)
- 2017 január (2)
- 2016 október (1)
- 2016 szeptember (1)
- 2016 augusztus (3)
- 2016 július (3)
- 2016 június (4)
- 2016 május (2)
- 2016 február (2)
- 2016 január (1)
- 2015 május (1)
- 2015 március (8)
- 2015 február (4)
- 2014 április (1)
- 2014 március (3)
- 2014 február (1)
- 2014 január (17)
- 2013 december (9)
- 2013 november (6)
- 2013 október (5)
- 2013 augusztus (3)
- 2013 július (9)
- 2013 június (9)
- 2013 május (2)
- 2013 április (8)
- 2013 március (11)
- 2013 február (7)
- 2013 január (2)
- 2012 december (7)
- 2012 november (10)
- 2012 október (5)
- 2012 szeptember (18)
- 2012 augusztus (14)
- 2012 július (7)
- 2012 június (4)
- 2012 május (14)
- 2012 április (17)
- 2012 március (14)
- 2012 február (11)
- 2012 január (11)
- 2011 december (5)
- 2011 november (1)
- 2011 október (13)
- 2011 szeptember (16)
- 2011 augusztus (6)
- 2011 július (8)
- 2011 június (6)
- 2011 május (4)
- 2011 április (8)
- 2011 március (4)
- 2011 február (1)
- 2010 december (1)
- 2010 november (4)
- 2010 október (13)
- 2010 szeptember (11)
- 2010 augusztus (7)
- 2010 július (8)
- 2010 június (23)
- 2010 május (5)
- 2010 április (12)
- 2010 március (17)
- 2010 február (6)
- 2010 január (4)
- 2009 december (3)
- 2009 november (1)
- 2009 október (1)
- 2009 szeptember (2)
- 2009 augusztus (1)
- 2009 július (7)
- 2009 június (16)
- 2009 május (12)
- 2009 április (10)
- 2009 március (8)
- 2009 február (4)
- 2009 január (7)
- 2008 december (13)
- 2008 november (2)
- 2008 október (11)
- 2008 szeptember (14)
- 2008 augusztus (13)
- 2008 július (11)
- 2008 június (7)
- 2008 május (4)
- 2008 április (7)
- 2008 március (11)
- 2008 február (8)
- 2008 január (9)
- 2007 december (4)
- 2007 november (5)
- 2007 október (19)
- 2007 szeptember (6)
- 2007 augusztus (5)
- 2007 július (5)
- 2007 június (9)
- 2007 május (11)
- 2007 április (9)
- 2007 március (14)
- 2007 február (9)
- 2007 január (19)
- 2006 december (9)
- 2006 november (10)
- 2006 október (10)
- 2006 szeptember (25)
- 2006 augusztus (26)
- 2006 július (35)
- 2006 június (63)
- 2006 május (82)
- 2006 április (80)
- 2006 március (45)
- 2002 december (1)
-
Van egy klubunk,
Sten meg én vagyunk a klub,
de kettőhöz tartozni nem elég.
Néha levelet írok magamnak,
egy régi bélyeget ragasztok rá,
és bedobom a levélszekrényünkbe,
hogy a többiek azt higgyék,
van valakim, aki csak az enyém,
és akiről ők nem is tudnak.- Ingrid Sjöstrand
Nagyon informatív, avagy bonyodalmak minden mennyiségben
Az eredeti tervem az volt (lásd a vonatkozó bejegyzést) hogy nagyon hasznos és nagyon informatív, minden jelenlegi és eljövendő erasmistának hasznos blogot fogok írni, mert az közhasznú, meg ilyesmi, és egyébként is, úgy örültem volna, hogyha indulás előtt találok egy ilyet. Aztán nem találtam, és megmondom őszintén, a kedvem is elment tőle egy kicsit. Részint azért, mert a félév során alig maradt időm bármire, részint pedig azért, mert valahogy nem alakult a dolog olyan jól, mint vártam, és mivel minden egyes nap az egyetemen az ismerősök újra meg újra kérdezték, hogy mi a helyzet, mik a fejlemények, most akkor megyek-e vagy mi van, és utána minden egyes nap megbeszéltem ugyanezeket a dolgokat otthon is, és még az egy-két érdeklődő barátnak és ismerősnek is, egyszerűen nem maradt már energiám, hogy leírjam újra ugyanezt, szóval inkább letettem róla.
Másrészt meg arra jöttem rá, hogy nem való nekem az objektív hírközlés, a fontos információkra szorítkozás, meg ilyesmi. Úgyhogy, ha nem is ígérem, de gyanítom, hogy ha lesznek is egyszer-egyszer olyan bejegyzések, amelyek talán megfelelnek ennek a kritériumnak, nem ez lesz a jellemző. Aki kalandokat, fényképeket, szorongásokat meg ilyesmit akar, az sokkal jobb eséllyel keresgélhet nálam. Aki viszont információt keres, annak azt javaslom, hogy szorítkozzon a “hasznos” nevű címkére, amit itt és most, ebben a bejegyzésben vezettem be, de ami valójában nem jelent mást, mint annyit, hogy “esetleg hasznos lehet”.
Most sem akarom bepótolni a komplett adminisztráció körüli kavarodás történetét a maga teljességében, csak egyszerűen nagy vonalakban. A részleteset úgyis megteszik sokan mások, és egyébként is, az eljárás és a szabályok egyetemről egyetemre másfélék, és minden másként alakul a fogadó országtól és egyetemtől függően szintén. Az egyetlen, amit mondani tudok így elöljáróban az, amit nekem is nagyon sokan mondtak, és készséggel el is hittem nekik: ez általában nem szokott ilyen bonyolult lenni. (No de persze általában nem is én vagyok a dolgok kellős közepén, és valljuk be, hogy körülöttem a dolgok mindig bonyolultak. Ez részint annak tudható be, hogy rendkívül fejlett a bolhából elefánt generátorom, és ha valami véletlenül nem lenne bonyolult magától, akkor teszek róla, hogy mégis az legyen. Most ellenben nem ez volt a helyzet.)
Hogy pályázatot adtam be, és hogy ezt a gesztust végeredményben a bakancslistám számlájára írom, már elmeséltem korábban, lásd a föntebb hivatkozott bejegyzést. Ez nagyjából tavasszal történt. Nyáron meg semmi sem történt, eddig nagyon békés és vidám a helyzet. Ősszel pedig az történt, hogy el kellett volna kezdeni intézkedni, jelentkezni – a jelentkezésnek ebben a konkrét esetben, a Högskolan i Borås esetében számos lépcsője van: először az otthoni küldőegyetem jelzi, hogy ők kit szeretnének küldeni, ezt a svédek elbírálják, ha kapacitásuk szerint fogadni tudják a hallgatót, akkor adnak a számára hozzáférést a tárgyfelvételi és jelentkezési felületükhöz, ahol már ő maga adja meg az adatait és bizonyítványait. Ha ez is megtörtént, akkor elbírálják, hogy jöhet-e az illető, és hogy melyik tárgyakat hallgathatja, és küldenek neki végtelen sok emailt, tele vegyesen angol és svéd nyelvű mellékletekkel. Ennek az ütemezése normális esetben október közepétől november közepéig esedékes.
Az én esetem sok szempontból nem volt normális. Hiába kezdtem el már szeptemberben az otthoni koordinátorom nyakára járni, valahogy nem történt semmi. Nem tudom, ő mit csinált a színfalak mögött, könnyen lehet, hogy ügyködött valamit, ahogy az is lehet, hogy nem: egy biztos – aznap, amikor az első fázis határideje lejárt, ő még nem fért hozzá ahhoz a felülethez, ahol engem fel kellett volna kínálnia. Teltek-múltak a napok, a hetek, végre kaptunk egy loginnév és jelszó párost, ám az sajnos nem a miénk volt, hanem a Bukaresti Egyetemé, azaz megtörtént az eset, amiről azt hittem, hogy csak a népmesében történik: tényleg össze tudják téveszteni Bukarestet Budapesttel. További levelezések és akadozások jöttek, két-három héttel jártunk a határidő után, amikor kiderült, hogy a két tanszék között voltaképpen nincs is aláírt szerződés. Aztán lett.
Mire bekerültem a rendszerükbe, már a külföldi hallgatók jelentkezésének az elbírálása is lezárult, én meg még be se tudtam lépni a programba, hogy tárgyakat vehessek fel, erre csak december közepén, valamikor a szorgalmi időszak végefelé került csak sor. (December közepén értem el a szorongásnak azt a fokát, amikor éppen 47 kreditnyi tárgyat próbáltam két és fél hét alatt teljesíteni, és közben a leghalványabb fogalmam se volt róla, hogy egy hónapon belül melyik országban leszek.)
Olyasmiről, mint szállásfoglalás, repülőjegy, és hasonlók nem is álmodhattam akkor még: ezek költséges tételek, és például a kollégiumi (na jó, diákok számára közvetített bérelhető szobában történő) elhelyezésnek előfeltéte lett volna a fogadónyilatkozat az egyetemtől. A repülőjegy meg mégiscsak nagyobb összeg, az ember ilyesmit nem vásárol úgy, hogy nem tudja, utazik-e vagy sem.
Szóval ami rajtam múlt, az december közepén megtörtént. Utána nem volt más, amit tehettem, mint hogy vártam, és néhány naponta írtam az itteni koordinátoromnak, aki nem válaszolt, és megint nem válaszolt, és megint nem válaszolt. A levelezéssel töltött hónapok során azt tanultam meg, hogy néha az embernek gorombának kell lennie, és az esetleg segít, úgyhogy múlt hét elején megelégeltem a dolgot és goromba voltam – és a gorombaság használt. Múlt hét szerdán, azaz nem egészen egy héttel indulás előtt megkaptam azt a kupacnyi emailt, amit kellett, és el tudtam kezdeni szállást foglalni, repülőjegyet venni, na meg vásároltam egy nagy bőröndöt, írtam egy listát azokról a dolgokról, amiket el kellene hozni, és a papírjaimmal rohangásztam be az egyetemre aláírásokat gyűjteni, hogy esetleg kapjak ösztöndíjat is. Ez az utóbbi volt egyébként az egyetlen egyszerű és zökkenőmentes része az egész ügyletnek: bementem az irodába, odaadtam a papírjaimat, mondták, hogy rendben van, és fog érkezni az ösztöndíj, én meg ott maradtam leesett állal, fel sem fogva igazán, hogy ezt így is lehet.
Most olyan finomságok vannak, hogy szállásom csak februártól lesz (és még nincs kifizetve, de azt hamarosan megoldom, amint rájövök, hogy ez a számla, amit kaptam, pontosan hogy is egyenlíthető ki), addig meg meg kell húznom magam valahol. Ez a valahol jelen esetben egy hostel, ahol egyszerre két-három napot fizetek ki, és bízom benne, hogy valami adódik, merthogy igen költséges dolog (fél hónapot itt tölteni másfélszer annyi pénzbe kerül, mint egy hónapot a rendes szobámban) noha úgy tűnik, hogy errefelé minden igencsak költséges amúgy is. Meg még nem egészen biztos, hogy most hány tárgyam és hány kreditem is lesz, de ezek elvileg, ha az eligazításon ma még nem is derültek ki, holnap majd ki fognak, amikor összefutok az itteni koordinátorommal, akivel többet leveleztem tavaly, mint mindenki mással együttvéve.
Mondanám, hogy legyetek ügyesebbek és okosabbak mint én, ha ilyen helyzetbe kerültök, de igazából nem tudom, hogy mit rontottam el, és mitől lett ez ilyen rendezetlen és bizonytalan, amilyen – vagy hogy egyáltalán elrontottam-e valamit. Azt gondolom, hogy talán nem ártott volna, ha kicsit határozottabb és céltudatosabb vagyok, mint amilyen, és ha kell, akkor hamarabb kezdek gorombáskodni, követelem, hogy intézzék el a dolgaimat, és ha úgy alakul, akkor akár telefonálok is. Vagy ha ezeket nem, akkor legalább bedobom néha az “antidemokratikus eljárás” varázsigét, amivel állítólag csodákat lehet tenni. De nem így alakult, és tulajdonképp mégis itt vagyok mindezek ellenére.
És a lényeg mégiscsak ennyi; bármennyire is nem úgy nézett ki a múlt félév során számos alkalommal, a végére minden a helyére került. Igen, nincs lakhelyem, és igen, a repülőjegyem jelentősen drágább volt, mint szerettem volna, és igen, mindent az utolsó utáni pillanatban kellett elintézni. És igen, ez igencsak stresszes volt. Viszont ha onnan nézem a dolgot, hogy tényleg csak a vége előtt pár nappal lett biztos, akkor legalább azt is látom, hogy nem nagyon maradt időm pánikba esni. (Gyanítom, hogy a pánik azért nem marad el: eddig mindig volt mit csinálni, szervezni, vásárolni, csomagolni, mindenkitől elköszönni, utazni, egyik helyről a másikra eljutni, repülőről buszra szállni, másik buszra szállni, városban eligazodni, hazaszólni mindenkinek, hogy élek és megvagyok… de gyanítom, hogy amint lesz egy kis üresjárat, be fog majd ütni rendesen.)
Szóval jelenleg ennyi. Aztán majd lesz nyilván több is ennél, gondolom.