Bakancslista közbeszól

Hónapok óta gondolkozom már, hogy akarok-e én erről írni egyáltalán, és ha igen, akkor hogyan, és megéri-e ez az egész, és hogy nem fog-e egyszer csak hirtelen visszacsinálódni, hogyha leírom, vagy hogy mi lesz, hogyha a sok leírástól egyszer csak elhiszem az egészet, és valósággá válik, és akkor aztán pánikba esem. Szóval gondolkoztam, halogattam (mindig voltak nagyon jó ürügyeim arra, hogy pontosan miért is – hogy például legjobb lenne megvárni, amíg az egész hivatalos lesz, vagy ilyesmi), és csak nem írtam meg.

Mostanáig.

Szóval az úgy volt, hogy amikor beiratkoztam az egyetemre, és tartottak nekünk nagyszabású eligazítást, akkor közölték, hogy pontosan tudják, hogy mindenkit csak az Erasmus érdekel, éppen ezért sajnálattal közlik, hogy az nálunk márpedig nincs, nincs a tanszéknek külföldi kapcsolata, szóval tegyünk le róla már azelőtt, hogy beleélnénk magunkat, és esetleg fájni kezdene. Kicsit későn szögezték ezt le, mert addigra már egy egészen picikét fájt, de beletörődtünk, és kész. Ez van. Illetve ez nincs. És egyébként is, szakmai gyakorlatra lehet menni, úgyhogy majd megtanulok németül és elmegyek Drezdába a tartományi könyvtárba Maja kódexet őrizni.

Mint ismeretes, a jó történetek rendszerint úgy kezdődnek, hogy “az úgy volt”, és utána vázolnak valamit, ami teljességgel ellentmond a továbbiakban eljövendő eseményeknek, és a jó történet arról szól, hogy hogyan történhetett ez meg mégis. A következőképp:

Február utolsó napjaiban derült égből érkezett egy e-mail, hogy szakos Erasmus-tájékoztató lesz, minden érdeklődőt szeretettel várunk egy, az e-mail dátumától úgy emlékszem, hogy legfeljebb 48 órával későbbi időpontban. Tanakodtam, csodálkoztam, értetlenkedtem, és 48 órán belül nagyjából ötvenedmagammal megjelentem a színen, ahol kiderült, hogy tulajdonképpen mégis van, illetve lesz nekünk is Erasmus, meg hogy tulajdonképpen mégis vannak, illetve lesznek a tanszéknek külföldi kapcsolatai, és minderre pályázhatunk is már az eljövendő tanévre, egészen március első napjainak valamelyikéig. Azaz akkor, hogyha képesek vagyunk nagyjából azonnal döntést hozni az ügyben.

Na már most aki olvas (rosszabb esetben ismer) már egy ideje, annak valószínűleg nem okoz nagy meglepetést, hogyha beismerem, hogy nem vagyok az a könnyen-gyorsan-fájdalommentesen döntő alkat. Annak ellenére sem, hogy az évek során már megtanultam, hogy a döntések nem a hosszas kínlódás alatt születnek, hanem nagyjából tíz másodperc alatt, és azt is, hogy bármi történjék is, idővel az okos kis fejünk megmagyarázza nekünk, hogy miért is alakult minden jól pontosan úgy, ahogy, azaz hogy a döntéseknek nincs valódi súlya a jövőbeli boldogulás szempontjából.

Mindez természetesen nem lett volna elég ahhoz, hogy meggyőzzön arról, hogy nekem pályázni kell valami olyasmire, ami ennyire nagy és félelmetes. Csakhogy itt van nekem ez a Bakancslistám, és a Bakancslistán félreérthetetlenül szerepel, hogy nekem el kéne nyerni egy Erasmus ösztöndíjat, gyakorlatot, vagy valami hasonló jóságot, és amennyiben ez a célom és tényleg ezt szeretném hosszú távon (márpedig csak így kerülhetett fel arra a listára), akkor nem volna helyes engednem, hogy a rövid távon beszari énem ezt keresztülhúzza. Úgyhogy önként vállalt kötelezettségemnek eleget téve beadtam egy pályázatot, a többi pedig, amint azt mondani szokták, már történelem.

No jó, az igazsághoz hozzátartozik még, hogy eltöltöttem néhány estét a baráti egyetemek weblapjának tanulmányozásával különös tekintettel a megélhetés költségeire és a felkínált tanegységekre, de igazság szerint ez nem tartott olyan szörnyen sokáig, mert igen hamar szerelemre lobbantam a választott egyetemem iránt. A neheze a szakmai önéletrajz volt két nyelven, a motivációs levélről és egyéb mellékletekről nem is beszélve. De vért izzadva, küszködve és nyöszörögve sikerült időben leadni az egész paksamétát, és utána nem volt más dolgom, mint enyhe gyomorgörccsel várni, hogy elbírálják. (Azt gondolom, hogy nem helyes közölni a nyomorult hallgatóval, hogy “ma délután fogunk összeülni megbeszélni a pályázatokat”; jobb az ilyesmit nem tudni. Kicsit nehéz elképzelni egy olyan szituációt, hogy ülnek egyetemi főemberek az én életrajzom fölött, és azt mondják, hogy “ez igen, ennek az embernek adunk szemtelenül sok ösztöndíjat!”)

Szó szót követett, és úgy egy hónappal később, de lehet, hogy hat héttel, erre bizony már nem emlékszem, kiderült, hogy az egyetemi főemberek mégiscsak úgy határoztak minden józan ész ellenében, hogy ez igen, és hogy adnak nekem szemtelenül sok ösztöndíjat (ami természetesen csak innen nézvést tűnik szemtelenül soknak, és az önerő előteremtésének mikéntje még nem egészen világos előttem), úgyhogy a dolgok jelenlegi állása szerint januárban fogom a motyómat, és egy fél évre elköltözöm Svédországba.

Sverige

Na persze még semmi sem biztos. Még a svédek is el fogják bírálni a pályázatomat, és esetleg azt mondják, hogy “hát meghülyültek a magyarok, ezt akarják ideküldeni, hát nincs ezeknek eszük?” De ha ez mégsem történne, akkor.

Nyekk. És vupp. És más mindenféle hangeffektek. Hogy mennyire vagyok megrettenve, azt inkább ne fejtegessük. Tekintsünk el annak a taglalásától is, hogy hogyan sikerül majd pontosan lemaradnom a budapesti rendezésű műkorcsolya Európa-bajnokságról, ami tulajdonképpen egy kicsit még vicces is. Javaslom, hogy pillanatnyilag mindezeket a témákat mellőzzük, idővel sor kerül majd mindegyikre.

Pont ebből a megfontolásból – mármint hogy mindenféle témákra, a szokásosnál talán kicsit konkrétabb és/vagy gyakorlatiasabb formában sor kerüljön – jelent már meg ott fönn a menüben ez a bizonyos “Rasmus” nevű fül. (Az Erasmus olyan hivatalos név. A Rasmus meg olyan kedves.) Azaz jelen bejegyzés, azon túl, hogy a szokásostól eltérően információt is közöl, tulajdonképpen rovatindítónak is tekinthető.

Hát így. Drukkoljatok nekem.

Kategória: Kaland, Mindennapok | Címke: , , | 2 hozzászólás

Drezdai képtár

a Frauenkirche és néhány manzárdablak

Hofkirche

Residenzschloss

Semperoper

Stille Wasser és Stürmische Wogen

Hofkirche és egy tüskés lámpa

a Frauenkirche amikor kisütött a nap

Sommerpalais

Lukaskirche

Zwinger

Semperoper estefelé

Hauptbahnhof

Kategória: Nézegetős | Címke: , | Hozzászólás most!

Vonaton #2

Onnan lehet megkülönböztetni a civilizált országok vonatait a nem civilizált országok vonataitól, hogy az előbbin rendelkezésre állnak remek konnektorok, amelyekről a kedves utasok üzemeltethetik laptopjukat.

Igaz, mint a kalauz volt szíves figyelmeztetni, erre csak azoknak a kedves utasoknak van lehetősége, akik igényüket a jegyvásárláskor jelezték. Azok, akikben fel se merült, hogy ilyesmi létezik, csak drukkolni tudnak, hogy bírja az akkumulátor, ha nem is Drezdáig, de valameddig.

Legalább addig, amíg összeszedem a gondolataimat. Nem állítanám, hogy könnyen megy.

Azt hiszem, Berlin kegyes volt hozzám. Akadtak ugyan kisebb-nagyobb fennakadások, de maradandó kár nem esett. Ezek a bizonyosak is többnyire vagy abból adódtak, hogy nem beszélek németül (bár meglepően sokat értek), és még ha azt is akarom mondani hogy “Danke” a számon akkor is “thank you” jön ki, vagy pedig abból, hogy a berliniek természetüknél fogva barátságtalanok. Kellemesen üdítő élmény egyébként, hogy nem erőködnek kedvesnek lenni, ha nem akarnak maguktól.

Kellemesen üdítő, ami nem tévesztendő össze a kellemessel.

És ha esetleg sorba kell állni, a németek abszolúte nem angolok. Tolakszanak. És tehetségesek benne. Továbbra sem kívánok a koncertemről értekezni – az az enyém, és kész -, de azt azért elárulom, hogy a második sorban kezdtem, és a végére valamiképp a nyolcadikba torlódtam. (Bezzeg ha az elsőben állok, kapaszkodhattam volna a korlátba, akkor aztán német legyen a talpán, aki félrelök, de hogy ez miért nem így történt, az már egy másik történet, melynek elbeszélésre már alkalommal kerül majd sor, már ha kerül egyáltalán.)

És azt sem tudtam eldönteni, hogy vajon Berlinnek tényleg nincs személyisége, vagy csak nem töltöttem ott elég időt ahhoz, hogy megismerjem. Akárhogy is, a kedvemben igyekezett járni, ha ez a lakóiról nem is mondható el, mi kellhetne még?

Igazából mindez lényegtelen. Amiért jöttem, azt megkaptam. Minden más pedig már csak ráadás. Még az időjárás is kitett magáért (életemben nem idegeskedtem még ennyit esőn, de hát akit egyszer megmart a kígyó, ugye.)

Amiért jöttem, azt megkaptam.

Kategória: Mindennapok | Címke: , | Hozzászólás most!

Paul Simon @ Berlin

Ugye nem gondoltad komolyan, hogy el fogom mesélni? Akkor mi maradna belőle nekem?

Kategória: Nézegetős | Címke: , , , | Hozzászólás most!

Vonaton #1

Hálókocsival utazni három idegen emberrel, jobb szó hiányában kalandos. Készültem könyvekkel, hátha szükség lesz rá, hiszen mit csináljon az ember lánya hosszú órákon át idegenek között? Lehetne éppen aludni is, de hát annak az időpontja azoktól a bizonyos idegenektől is függ.

Ezek az idegenek elmondták, hogy ők is jobban szeretnek fent aludni, mint lent, és hogy a jegypénztáros néni volt a furcsa, amikor kiakadt, hogy fölső ágyat kértem.

És ha csak ez került volna szóba! De nem, az egyik fiatalember igen lelkes és méginkább beszédes volt, és igyekezett szóval tartani bennünket: rajta kívül ketten voltunk fiatal lányok, és Pozsonyban csatlakozott egy középkorú úr, de akkor már elég késő volt, és hamarosan elküldtek megkeresni a kalauzt, hogy nyissa le az ágyakat, tudniillik négyünk közül csak én beszéltem magyarul, ami az egyetlen nyelv, ahogy a nemzetközi vonatot kísérő személyzet beszél.

Nem hazudom, hogy életem legpihentetőbb éjszakáját töltöttem a Metropol EuroNight vonaton, de jobban aludtam, mint amire számítottam, és ez is valami. És persze jó korán felébredtem – valami marhaságot álmodtam éppen, úgyhogy nem volt nagy veszteség -, és így szerencsésen még pont elcsíptem a nem bolond utastársamat a folyosón. Egy kellemes fél órát beszélgettünk, javaslatokat tett, hogy mit nézzek meg mindenképp Drezdában, és elmesélte, hogy valamikor a nyolcvanas évek elején ő is volt egyszer egy Paul Simon koncerten Hamburgban, és hogy az milyen nagyon jó volt, és hogy nyugodjak meg. Elmeséltem neki, hogy egyes források szerint csak akkor maradna el a koncert, ha kiárad a Spree és az egész város víz alá kerül, ő pedig rávágta, hogy akkor is megtartják.

Ezen felül? Nem sok. Igyekeztem felfogni a berlini közlekedést (nem nagyon látok különbséget az U-Bahn és az S-Bahn között, de majd nyitva tartom a szemem, hátha rájövök), és eljutottam a szállásomra (ami a másik oldalán van az utcának, mint ahol a Google Street View segedelmével megtaláltam), ahol ráadásul minden környező üzletben temetkezési vállalkozó van. Ez nem kevéssé bizarr, ugyanis hatalmas berendezett kirakatok vannak, ízlésesen elhelyezett koporsókkal.

Internet a szobában nincs – a második emeleten állítólag még van jel, de a harmadikon már nincs -, úgyhogy most lenn ülök a társalgóban, és hamarosan nekiindulok.

Valaminek.

Felfedezem ezt a várost, vagy ilyesmi.

Kategória: Mindennapok | Címke: , | Hozzászólás most!