-
-
Én mindig mindennel
egyetértek,
és soha semmivel
sem értek egyet,
mert én önmagammal
is mindig
ellentétes véleményen
vagyok.- Kiss Ottó
-
Mostanában
nagyon buta lettem.
Körülbelül annyit értek a világból,
amennyit egy hangya ért belőlem.Mostanában csak remélem,
hogy a világ nem fog
a fejemre taposni.- Kiss Ottó
-
Bélyeget gyűjtöttem.
Papa hozott egyszer egy kilót.
Azóta nem gyűjtök bélyeget.- Siv Widerberg
-
Van egy klubunk,
Sten meg én vagyunk a klub,
de kettőhöz tartozni nem elég.
Néha levelet írok magamnak,
egy régi bélyeget ragasztok rá,
és bedobom a levélszekrényünkbe,
hogy a többiek azt higgyék,
van valakim, aki csak az enyém,
és akiről ők nem is tudnak.- Ingrid Sjöstrand
Valaki mondja meg
Közel egy hónapja nem sütöttem semmit. Nem tudom, pontosan mióta, mert nem szoktam feljegyezni. Akárhogy is, tök régen nem.
A szobámban sem takarítottam már egy ideje – talán éppen olyan régen -, és elkezdtek felgyűlni a porcicusok.
Ma felsöpörtem, kiporszívóztam, és egy adag muffin várja jobb sorsát a sütőben.
A kérdés az, hogy ilyenkor éppen próbálok-e visszarázódni a normális kerékvágásba, vagy pótcselekvéseket végzek, hogy ne kelljen munkát keresnem?
(Találni szeretnék ugyanis, nem keresni. Ami elég hülye dolog, mert nem így megy. Csak valami blokkolja nálam a motivációs levél megírásának képességét. Azt tudom, hogy minek kellene benne lennie, és azt is, hogy milyen hatást kellene kiváltania. Csak azt nem tudom, hogyan írjak olyat, ami ezeket a dolgokat tudja. Talán egyik este, mikor nagyon fáradt leszek, leírok mindent, ami csak eszembe jut, aztán nappal összeszedem belőle a használható részeket. Mégis könnyebb egy meglevő szöveget gondozni, mint a semmilyen fölött görcsölni.)
És kezdetét veszi
Meg van írva bárhogyan is a Nagy Könyvben, hogy hogyan kell agyonvágni egy napot? Ha nincs, akkor ajánlanám szócikknek a mai napomat.
Tévé (kritikán aluli műsorok), kaja (amit csak találtam a hűtőben és a konyhaszekrényben), olvasás (Pszichológiai rendellenességek a gyermekkorban), és több egységnyi alvás elszórva.
Érdemeim közé sorolom, hogy felöltöztem, és nem zártam ki a lehetőségét, hogy elmenjek itthonról, bár végül nem mentem el. Továbbá… de az igazából nem is érdekes.
Ami még említésre méltó, az az újonnan jött elhivatottságom a ScriptFrenzy felé (április), és bár fogalmam sincs róla, hogy hogyan kell rádiójátékot / filmforgatókönyvet (vagy, ha már itt tartunk, drámát, tévésorozatot, képregényt) írni, ez egyáltalán nem hiszem, hogy gátolna abban, hogy megpróbáljam.
Tartottam tőle, hogy nem lesznek ötleteim, de vannak, jönnek. Egyelőre két film (az egyik adaptált, a másik nem, de az lehet, hogy inkább sorozatnak – vagy minisorozatnak? – való) és egy harmadik, szintén adaptálni való, amibe mégsem merek belekezdeni, de a fejemben elraktároztam, és két hangjáték (mindkettő adaptáció) van a fejemben, és még nem nagyon tudtam választani közülük. És persze még adódhatnak újabbak és jobbak is.
A ScriptFrenzy alapvető hátránnyal indul a NaNoWriMo ellenében, ugyanis regényt már láttam életemben :) és már volt valami homályos elképzelésem róla, hogy hogy néz ki egy. (Igen, láttam már filmet is életemben, de forgatókönyvet nagyjából és egészében legfeljebb ötöt, túlnyomórészt kedvenc filmjeimét, hangjátékot meg nagyjából ha ugyanennyit hallottam összesen (de abból az egyiket biztos, hogy többszáz alkalommal). Akárhogy is, ez nem szabad, hogy visszatartson, legfeljebb beleesek ugyanazokba a hibákba, amikbe a műfaj(ok) úttörői is beleestek, és csak úgy, mint ők, én is tanulok a saját butaságomból (vagy nem). :)
Na további jó mulatást kedveseim. Én megyek aludni, mert holnapra már terveim is vannak, úgy tevékenységileg.
Úgy is mondhatnám
A macskámnak nagyon jól áll ez a hó, ami esett a minap. Nem mondom, hogy én is örülök neki, sőt, szerintem a macska se örül, de igen jól mutat a narancssárga macska a fehér hóban.
Döglök itthon, és nem csinálok semmit. Még van egy napom odabenn, aztán kemény három nap szabadság következik. Szívem szerint azt mondanám, hogy gondolkozom, elmélkedek, és a helyükre teszem a dolgokat a fejemben, de ez sajnos egyáltalán nem igaz (bár igaz, hogy talán ezt kellene tennem).
Ehhez képest inkább egy listán gondolkozom. A lista olyan tevékenységeket sorol fel, amelyeket akkor eszközölnék, ha volna rá időm, és ha nem volnának másirányú kötelezettségeim. Időről időre egyet így is, hogy az előfeltételek nem állnak fenn, megvalósítok közülük, és olyankor olyan, mintha minden jó lenne.
A baj csak az, hogy csak ideig-óráig tudom becsapni magam.
Ritmikus
Miután hellyel-közzel megtanultam kirakni a Rubik-kockámat (hosszú történet, de memorizáltam egy buta algoritmust, ami nem veszi figyelembe a kiindulási állapotot), és már remekül el tudok gondolkozni a világ különböző dolgairól tekergetés közben (bár a csuklóm nincs oda a fejleményektől), gondoltam, hogy ideje bedobni valami nehezítést a játékba.
Azóta azt játszom, hogy zenei kísérettel, ritmusra kell kirakni a kockát. Amikor jól ismerem az adott zenét, és az nem túl gyors, néha akár két ütemnyi sikerélményem is adódik.
De egyébként marha nehéz.
Eső után mentolszaga van a levegőnek
Ahogy tegnap este rendszereztem a gondolataimat, meg az elmúlt napok történéseit és jegyzeteit, rá kellett, hogy jöjjek, meglehetősen jó nekem mostanában (eltekintve a tegnap reggeli döglött madaras incidenstől, amivel a macskám ajándékozott meg).
Ezt pedig ki kell élvezni.
Jókat olvasok. Ez is a kiélvezés egy módja.
Két levelet meg kellene írnom, és kellene találnom egy tökéletes képeslapot három héten belül. Ezek a küldetéseim a közeljövőre nézve. Meg, ha esetleg visszakerül hozzám néhány olvasó után a regényem kézirata, akkor aztán hű-de-nekikezdhetnék a rendbeszedésének.
Mostanában úgy érzem, dolgozni akarok rajta.
Az a baj, hogy mostanában rengeteget akarok olvasni is, és a kettő – az írás, meg az olvasás – nem szokott jól menni egyszerre.
Csomó mindent olvasok az idén, amit eddig soha, vagy csak nagyon ritkán. Verseket. Non-fictiont (igaz, főleg Antarktiszost). Kortárs magyar szerzőket. Novellákat. Borzasztó méretű listákkal járom a könyvtárakat, és jobb nem is beszélni a két teletömött cipős dobozomról, amikben a már kihozott könyvek tanyáznak. És akkor még ott van a boltban a szigorúan titkos (és meglehetősen tilos) lerakatom.
Néha csaknem fenyegetően tornyosulnak fölém az olvasnivalók. De azért élvezem. Idén az olvasás intellektuális kaland is, nemcsak egyszerű szórakozás.
Mentolszagú kinn a levegő és elég hűvös is van. Ha most olyan kedvem lenne – és pár perce még azt hittem, hogy olyan kedvem van -, kiülhetnék a hintába a laptoppal meg egy kislámpával, nézhetném az eget (amennyiben látszik), írhatnám a leveleket, amiket megterveztem, és esetleg ennék valamit.
De már nincs olyan kedvem.
És egyébként is, annyit eszem, mint egy malac. Vagy mint két malac. Állandóan megállapítom, hogy tökre nem vagyok éhes, aztán mégis beleélem magam, megkívánok valamit, és zabálok. Egyik szendvicset a másik után, csokoládét, gyümölcslevet, sült krumplit, és leginkább bármit, amit találok itthon. Aztán meg szenvedek, hogy rosszul vagyok. És másnap aggályosan szemlélem a testrészeim méreteit a tükörben. Pedig mindig elhatározom, hogy nem eszem többet, mint amennyire éhes vagyok. Aztán tessék.
És a csíptetős lámpámból is kiégett az izzó.
Amúgy sincs itthon csokipuding.
Szóval most mégsem ülök ki a teraszra hintázni.
