Idegen

Olyannak érzem az életem, mintha vendégségben volnék, és valaki más életét próbálnám ki, csak a vicc kedvéért. Mintha minden súlytalan volna, nem is az enyém, és nem számítana.

Ismeretlen a lakás, ahol élek – panzió. Ismeretlen a munkahelyem, ahol évek óta dolgozom – szakmai gyakorlat. Ismeretlen a város, ahol az egész életemet leéltem – turizmus. Ismeretlenek a kedvenc ételeim – kísérletezem az egzotikus konyhával. De még a kedvenc könyveim is idegenül hatnak, és nem ismerem a macskámat sem.

Nem tudom, miféle dimenzióba kerültem, de jó lenne hazakeveredni belőle. Valami olyan helyre, amit ismerek, és amit a magaménak érezhetek.

Kategória: Mindennapok | Címke: , | Hozzászólás most!

[töredék]

Álmos vagyok, de nincs kedvem aludni. Talán az időt sajnálom rá. Vagy csak szeretek ülni a földön a szobámban, és nézni. A falat, az ablakot, az ablakpárkányon elégedetten gunnyasztó Gedeont. Gedeon láthatóan elégedett az időjárással, zöldebb, mint valaha. (Gedeon szobanövény.)

elégedetten gunnyasztó Gedeon

Jó itt ülni, a könyvespolcnak vetni a hátamat, valahol a K és az L betű határvidékén. A fotelban a macska ül, és olyan eltökélten néz, hogy tudom, ha megpróbálnám ledobni onnét, tizennyolc karommal védené magát, de nem ám belém akaszkodna velük, hanem a bútorkárpitba. Mégiscsak macskából van, gonoszságból és pamutból készült.

Megpróbáltam felkattintani a lámpát az ágyam fölött. Egy pillanat töredékéig elgondolkozott rajta, majd az izzó egy hangos pukkanással a tudtomra adta, hogy mit gondol rólam.

A macska idejött mellém és dorombolva segít gépelni. Ha nem akadályozna nagyon, még azt hinném, meghibásodott, és kedveskedni próbál. Elég sok mostanában a légy (szúnyogok szerencsére nincsenek), és a macska, színtiszta kedvességből azokat is vadássza. Persze közben az asztalon, a konyhapulton, a konyhaszekrények tetején és minden ablakpárkányon rendet tesz, a fölöslegesnek ítélt dolgokat pedig lerugdossa minden egyes elrugaszkodásnál.

A legyek pedig csak jönnek.

Azt hiszem, a szabadságomat sajnálom, ami egy pillanat alatt elrohant. Olyan az egész, mint egy hosszú hétvége, már csak két nap van belőle hátra, és kész. Eltűnt. Nem is tudom, hová lett, egyszerűen csak elszaladt.

Talán azért tűnik így, mert pocsék idő van, és be vagyok zárva a lakásba. Persze sokkal rosszabb lenne, ha a belvárosban volnék a négy fal között, és igazából panaszra nincs okom. Csak kicsit szeretnék még itthon maradni. Még nem volt időm elfelejteni a benti dolgokat.

Talán aludnom kéne.

Csak éppen élvezem ezt az “éjjel van és ülök a szobámban, nézem a falat és elmélkedem” dolgot. Levettem néhány könyvet a polcról, belelapoztam, mosolyogtam egyet-kettőt. Ez az egész így határozottan rendben van.

Talán mégis lefekszem aludni. Előbb vagy utóbb mindenképp muszáj lesz. Most már utóbb van ráadásul, már tudom, hogy jelentéktelen butaságokat írtam le, pedig az előbb, amikor úgy döntöttem, hogy jó most nekem, és fejben összeraktam pár mondatot, akkor még fontosnak és jelentőségteljesnek tűnt minden szó.

Gyakrabban kéne írnom – nemcsak blogot, mindent, illetőleg bármit -, mert az elmúlt időkben nagyon kijöttem a gyakorlatból, már azt se tudom, hogy kell nekikezdeni. Az meg végképp mindennek a csimborasszója, hogy mire előveszem a laptopot a fiókból, elfelejtem, hogy mi volt az a szép és lírai kép, amit fel akartam írni.

Elmegyek aludni. Jó éjtet mindenkinek.

Kategória: Mindennapok | Címke: , | Hozzászólás most!

Rettentően fáradt

A jó hír az, hogy nem lesz BKV-sztrájk. A rossz hír az, hogy alig három órával azután, hogy (életemben először) taxit rendeltem, le is kellett mondanom.

A másik jó hír az, hogy elég jól viselem az utazást. Olvasok. Újra van időm sokat olvasni. És ez így is fog maradni, és ez fokozott örömmel tölt el.

Az egyetlen (kettetlen), amit nehezen viselek, az az, hogy reggelente hideg van, és nem nagyon akaródzik kikelni az ágyból. Azért kettetlen, mert igazából azt is nehezen viselem, hogy minden reggel itt fúrnak-faragnak a srácok, de ezt persze el kell néznem nekik. Főleg azért, mert szépen dolgoznak, és előbb-utóbb el fog készülni a ház (és akkor jöhet a macskám is.)

Délelőtt beugrottam a régi helyre, képeztem dobozokat, meg vettem ennivalót a macskának. Mélységesen meg van rám sértve szegény jószág, és hiába van rá meg minden oka, nekem azért nagyon rosszul esik. Remélem megbékél majd, ha ő is ideköltözik.

Ami azt illeti, rettenetesen fáradt vagyok, és ma délután és este elöntött a kilátástalanság; nem látom, hol lesz mindennek vége (most a munkáról van szó, természetesen), hogy ezt a három napot, mielőtt beköszönt az öt napos munkamaraton, mégis, hogy fogjuk végigcsinálni, mikor fogok én mindent elpakolni, és főleg hová, és mindig jönnek újabb és újabb feladatok, amiket meg kell oldani, és belefáradtam.

Holnap reggel be is megyek korán, nyitásra, és elpakolok. Addig egyetlen istencsapása vevő sem zavarhat meg. (Ma már ordítoztam eggyel. És egy kollégával is. Ez már az utolsó hét.)

De az a jó, hogy ahogy bejövök a sárga szobámba, felkapcsolom a karácsonyi izzókat, és elönt valami jó érzés. Hiába a szétszórt dolgok a konyhában, a hűtőszekrény vagy éppen a mosógép hiánya, de olyan szép és olyan jó, és olyan tökéletesen pihentető itt lennem, állnom és néznem a valóra vált álmot.

Valószínűleg persze éppen ilyen szép lenne, hogyha nem kellett volna rá éveket várnom. De mostanában azt tanulom, hogy mindennek van jó és rossz oldala is, és megpróbálom nézni a jót. A filozófiafüzetemben – egyike azon kevés iskolai papírnak, amit nem dobtam ki – bukkantam az alábbi mondatra: “teljes élet csak a halál árnyékában lehetséges”. És ez nagyon szépen egybecseng azzal, amit a héten Elisabeth Kübler-Rossnál olvastam, miszerint nagyon is tudatában kell lennünk annak, hogy az élet véges, minden egyes perc, amit valamivel eltöltesz egy perc a véges sokból, amennyid van. Nem áll a rendelkezésemre számolatlanul az idő, és nem túl okos dolog meglopnom saját magamat.

Úgyhogy ébredés után jár nekem még öt perc heverészés és felmelegedés az ágyban, de nincs szükségem arra, hogy morgolódjak a hideg miatt. Teljesen rendben van, hogy ennyi évet kellett várnom rá, hogy itt lehessek, mert most tizenhat évnyi örömömet lelhetem benne.

Zokniban baktatok fel-alá a nappali két lépcsőjén, és álmélkodom. Kapcsolgatom a lámpákat.

Kaptam egy karácsonyi csomagot.

Mikor fél 10 után néhány perccel elindultam hazafelé, végig a parkolón, át a metróhoz, borzasztóan fáradt, nyúzott és elcsigázott voltam. (Az elcsigázott szó jelentése: felébreszti a csigát. Biztos forrásból tudom.) Nagyon hosszasan zártam a kasszát, nem akart stimmelni a készpénz benne, és alig láttam már ki a lyukon: zárás előtt már két órán át marhaságokat beszéltem a vevőknek.

A parkolóban, azt hiszem, egy pillanatra kihagyott az agyam, hatalmasat estem a járdaszegélyben, lefejeltem a rácsot. Le kellett ülnöm egy percre. Azt hiszem, elalhattam álltomban, pedig ilyet még soha nem tapasztaltam. Ijesztő volt, fájt, de túléltem. A buszon volt egy üres ülés, senki sem ült le rá a Blahától egészen az Astoriáig, és úgy döntöttem, lehuppanok rá. Akkor találkozott a tekintetem egy férfiéval, akinek le tudtam olvasni az arcáról, hogy már pedig ő oda akart ülni, csak mostanra furakodott át a tömegen.

Viszont mivel reggel nyolc óta talpon voltam és rohantam, és nagyon jól esett ülnöm így fél tizenegy idején, nem keltem már fel. Végtére is felnőtt nő vagyok, ő felnőtt férfi, nem az én feladatom udvariaskodni vele – mégis rossz érzésem volt.

Ezek után pedig felmásztam az utcán, siettem, hogy át ne ázzon a cipőm, kinyitottam a kaput, bejöttem az ajtón, és azt éreztem, hogy hazaértem. Hogy ez az otthonom, és hogy nekem itt jó. És sehol sem volt már a leordított kolléga, vagy a vevő, vagy a kasszahiány, vagy a csekkelütés, vagy a lefejelt parkolórács, vagy az ember a hetes buszról, csak az az érzés, hogy a megfelelő helyen vagyok, mert ide tartozom.

Szóval erről szól az otthon, édes otthon. Erről szól, hogy az én házam, az én váram. Ilyen helyekre vonatkozik a honvágy. Ez hiányzott eddig az életemből, valami, aminek feltétlenül örülni tudok, valami, ami más, mint a munka napjai, ami az enyém, ami az életem, ami én vagyok.

Nekem most jó.

Jó éjt, kedveseim.

Kategória: Mindennapok | Címke: , , , | Hozzászólás most!