A fontos dolog
Ez egy blog. Ezért aztán végtelenül szubjektív, valamint arról szól, ahogyan a világ dolgait látom. Éppen aznap. Ebből értelemszerűen következik, hogy az itt olvasottakból messzemenő következtetéseket levonni lehet ugyan, de nem érdemes.
-
Keresgető
-
Én mindig mindennel
egyetértek,
és soha semmivel
sem értek egyet,
mert én önmagammal
is mindig
ellentétes véleményen
vagyok.- Kiss Ottó
Ti mondtátok
- poggi - Három történet
- Luca - Három történet
- Gombos Ildikó - Megvilág
- needmoreram - Folytatásosan
- Zoli - Megvilág
- poggi - Megvilág
- Zoli - Megvilág
- lsblk - Nahát
- poggi - #838
- lsblk - #838
-
Mostanában
nagyon buta lettem.
Körülbelül annyit értek a világból,
amennyit egy hangya ért belőlem.Mostanában csak remélem,
hogy a világ nem fog
a fejemre taposni.- Kiss Ottó
Olvasgató
-
Bélyeget gyűjtöttem.
Papa hozott egyszer egy kilót.
Azóta nem gyűjtök bélyeget.- Siv Widerberg
Régiségek
- 2020 október (2)
- 2019 július (2)
- 2019 június (1)
- 2019 február (1)
- 2019 január (5)
- 2018 december (1)
- 2018 november (1)
- 2018 október (5)
- 2018 július (1)
- 2018 június (6)
- 2018 február (1)
- 2018 január (1)
- 2017 augusztus (1)
- 2017 június (1)
- 2017 március (2)
- 2017 február (1)
- 2017 január (2)
- 2016 október (1)
- 2016 szeptember (1)
- 2016 augusztus (3)
- 2016 július (3)
- 2016 június (4)
- 2016 május (2)
- 2016 február (2)
- 2016 január (1)
- 2015 május (1)
- 2015 március (8)
- 2015 február (4)
- 2014 április (1)
- 2014 március (3)
- 2014 február (1)
- 2014 január (17)
- 2013 december (9)
- 2013 november (6)
- 2013 október (5)
- 2013 augusztus (3)
- 2013 július (9)
- 2013 június (9)
- 2013 május (2)
- 2013 április (8)
- 2013 március (11)
- 2013 február (7)
- 2013 január (2)
- 2012 december (7)
- 2012 november (10)
- 2012 október (5)
- 2012 szeptember (18)
- 2012 augusztus (14)
- 2012 július (7)
- 2012 június (4)
- 2012 május (14)
- 2012 április (17)
- 2012 március (14)
- 2012 február (11)
- 2012 január (11)
- 2011 december (5)
- 2011 november (1)
- 2011 október (13)
- 2011 szeptember (16)
- 2011 augusztus (6)
- 2011 július (8)
- 2011 június (6)
- 2011 május (4)
- 2011 április (8)
- 2011 március (4)
- 2011 február (1)
- 2010 december (1)
- 2010 november (4)
- 2010 október (13)
- 2010 szeptember (11)
- 2010 augusztus (7)
- 2010 július (8)
- 2010 június (23)
- 2010 május (5)
- 2010 április (12)
- 2010 március (17)
- 2010 február (6)
- 2010 január (4)
- 2009 december (3)
- 2009 november (1)
- 2009 október (1)
- 2009 szeptember (2)
- 2009 augusztus (1)
- 2009 július (7)
- 2009 június (16)
- 2009 május (12)
- 2009 április (10)
- 2009 március (8)
- 2009 február (4)
- 2009 január (7)
- 2008 december (13)
- 2008 november (2)
- 2008 október (11)
- 2008 szeptember (14)
- 2008 augusztus (13)
- 2008 július (11)
- 2008 június (7)
- 2008 május (4)
- 2008 április (7)
- 2008 március (11)
- 2008 február (8)
- 2008 január (9)
- 2007 december (4)
- 2007 november (5)
- 2007 október (19)
- 2007 szeptember (6)
- 2007 augusztus (5)
- 2007 július (5)
- 2007 június (9)
- 2007 május (11)
- 2007 április (9)
- 2007 március (14)
- 2007 február (9)
- 2007 január (19)
- 2006 december (9)
- 2006 november (10)
- 2006 október (10)
- 2006 szeptember (25)
- 2006 augusztus (26)
- 2006 július (35)
- 2006 június (63)
- 2006 május (82)
- 2006 április (80)
- 2006 március (45)
- 2002 december (1)
-
Van egy klubunk,
Sten meg én vagyunk a klub,
de kettőhöz tartozni nem elég.
Néha levelet írok magamnak,
egy régi bélyeget ragasztok rá,
és bedobom a levélszekrényünkbe,
hogy a többiek azt higgyék,
van valakim, aki csak az enyém,
és akiről ők nem is tudnak.- Ingrid Sjöstrand
Már megint
Lassan olyan mértékeket öltök, mintha én lennék a 13 és 3/4 éves Adrian Mole, és szigorúan titkos naplót írnék. (Tartunk Adrian Mole-t németül. Valami olyasmi címe van, hogy Das Intimleben akármicsoda Adrian Mole. Elég viccesnek találom.) Talán a közeljövőben rászánom magam, hogy ezt a lassan végeláthatatlan szöveg-filet feldaraboljam apró darabokra, és feltöltsem. Ki tudja? Minden lehetséges…
Olvastam egy könyvet mostanában (tudom, elég gyakran megteszem, de most ez jutott eszembe), és nem volt igazán rossz. De arról szólt a dolog, hogy nagyon jó történeteket nem különösebben jól írtak meg. Visszaemlékezésről, és anekdotákról volt szó, és a szerző hölgynek tényleg érdekes életútja volt. De ha már választhatok az ügyetlenül elmesélt érdekes és a jól elmesélt, bár nem annyira érdekes történetek között, én bizony a másodikat választom. A legdühítőbb mégis az volt az egész kötetben, hogy minden egyes fejezetet egy nagyon bölcselkedő mondat zárt le, a végén három ponttal… És minden fejezetben legalább három-négy pontocskás végű mondat volt még. Brr. És ha valakinek még ez se elég, a cím is három ponttal végződik…
Tudom, hogy volt időszak, amikor én is pontoztam. De akkor történetesen nagyjából 16 éves voltam, és ki is nőttem. Vonnegut szerint a pontosvessző transzvesztita hermafrodita (miszerint ez is meg az is, de mindig a másik akar lenni), és tisztességes író nem használ olyat. Évekig én se használtam, de néha szükségét érzem, és ha némi bűntudattal is, de kiteszem. De a … túlzott használatát nem tudom megbocsátani, még akkor sem, hogyha az történetesen nem fájt a Mesternek. Nekem fáj, úgyhogy azt hiszem, ezzel a körrel le is tudtam az idei mennyiségemet.
De a ma esti címem igazából minderről nem szól. Nem ezért adtam. Ma este ugyanis már megint a konyhaasztalnál ülök, igaz, ma itthon. És megint a halálomon vagyok. Tegnap este már röhögcséltem rajta, hogy mit összeszenvedtem tegnap délben, mert estére mi sem maradt a rosszullétből, és majdhogynem el is felejtettem. De ma délután újra rám tört, és ez nagyon nincs így rendben. Akkor voltam legutóbb ennyire megrémülve és ennyire tehetetlen, mikor először elkezdődtek a pánikrohamaim, főleg a légszomj, ami csaknem minden másnál félelmetesebb volt. A legfélelmetesebb meg az, hogy ha akkor nincs B., aki elintézi helyettem a beszélgetést, akkor lehet, hogy még most is kínlódom.
De most minden szempontból más. Most a fejem fáj, a látóterem szűkül össze és sötétedik el, na meg szédelgek. Viszont most nem hagyom annyiban a dolgot. Amikor pánikrohamaim voltak, kamasz voltam, és mai szemmel hihetetlennek tartom, hogy vagy egy évig kínlódtam velük, szégyenkeztem miattuk, és aggódtam, hogy mikor halok bele, és hogy nem mertem senkinek se szólni róla. Ma már ennél több eszem kell(ene), hogy legyen. Úgyhogy ha nem javulok meg sürgősen, akkor kénytelen leszek, és elvonszolom magam szervizbe. Mert ez már kilenc napon belül a negyedik vagy ötödik ilyen alkalom, és ez így tarthatatlan.
Egyre ritkábban
Úgy tűnik, hogy ez egy olyan időszak az életemben, amikor csupa olyasmit csinálok, amit egyébként nem szoktam. Kapásból, alapesetben nem hozok magammal laptopot dolgozni. Mert minek hoznék? Mert abszolút macerás elrakni. Meg mert mikor is használnám? Azt persze tudtam, hogy ha közelít majd egy határidő, vagy ha NaNoWriMo van, akkor esetleg elő fogom majd venni ebédidőben.
De ma se határidő, se NaNo nincs a láthatáron se. Hát akkor? Nem tudom. Egyszerűen reggel beraktam a hátizsákomba. És most nagyon örülök, hogy itt van, mert nagyon furcsán érzem magam – fizikailag -, és kellemesen otthonos és megnyugtató dolog billentyűt püfölni. Örülök, hogy egyedül vagyok a konyhában, mert nem biztos, hogy el tudnám magyarázni a többieknek a helyzetet.
Az a nagy baj az egész szituációban, hogy ideges vagyok, attól, főleg, hogy mitől érzem magam rosszul. Tegnap este is szédültem kicsit, de ezt el is felejtettem, csak most jutott eszembe. Most viszont szédelgek is, el is sötétedik előttem a világ alkalmasint (gondolom vérnyomás, csak hát az mindig alacsony), és a gyomrom se egészen oké, egyik irányban sem.
Szóval most idegeskedem. És mielőtt bárki megkérdezné, ettem rendesen, cukrosat is, koffeineset is, mindenfélét. Úgyhogy nem tudom, mi van. Csak remélem, hogy nem fogok elájulni.
Na hát így, és akkor most visszatérek a kis kijevi csirkepulykabaromfimadaramhoz. Csokolom.