Január elseje hajnal, az év első órája. Minden évben ez a kedvenc órám. Na jó, nem csak egy óra, az nagyon sötét színben tüntetné fel a dolgokat. A kedvenc időszakom. A mérlegállítás, a statisztikakészítés és egyéb jóságok ideje.
Ami azt illeti, 2007 nem volt különösebben jó év, de azért nem mondhatnánk rossznak sem, sőt. Nagyon-nagyon-nagyon sok jó tulajdonságát tudom felsorolni. Legalábbis nagyon remélem, hogy így lesz. De először lássuk az évnek azokat a vonatkozásait, amik tőlem függetlenek, a világot illetik.
Mert nagyon sokan meghaltak az idén. Egész egyszerűen tömegek, méghozzá a híres emberek közül is. Kaszás Attila, Polcz Alaine, Norman Mailer, Szepes Mária, tudomisén. De voltak közöttük olyanok is, akik viszont fontosak. Nekem. Hárman, ahogy így számolom.
Kurt Vonnegut Jr. amerikai regényíró, filozófus, humanista, zseni, különleges humorral és különleges életfelfogással megáldott lény. Jelenlegi világlátásom túlnyomó részét neki köszönhetem (eltekintve az elenyésző apró százalékoktól, amiket a Zabhegyezőből szedtem össze). Akkor áprilisban, amikor a hírt hallottam, nem hittem a fülemnek, nem hittem a szememnek, nem voltam képes tudomásul venni, hogy ilyesmi megtörténhetett. És ki hitte volna valaha is, hogy nem a cigaretta fogja elvinni? Öreg, bölcs, csodálatos Kurt bácsi! Hiányzol.
Szabó Magda, a magyar irodalmi élet egyik, ha nem a legkiválóbb alakja. Soha nem tudtam igazán eldönteni, hogy szeretem-e vagy sem. De azt tudom, hogy szerettem, amikor beszélgettek vele a rádióban, szeretem az Abigélt, a Sziget-kéket, a Zsófikát, az Álarcosbált. Ki nem állhattam az Ajtót. Furcsa figurái vannak, de amit a legjobban szerettem, szeretek benne, az a végtelen megbocsátása, amivel a szereplői – az emberek – iránt viseltet. Mindegyiküket megajándékozza csúf és gonosz tulajdonságokkal, rossz személyiségjegyekkel, mégsem ítéli el egyiküket sem. Lenne tőle mit tanulnunk még.
A harmadik név talán nem mond annyi mindenkinek sokat. őt úgy hívták, hogy Jim Cronin. ő, és a felesége Alison dél-Angliában majom-menhelyet alapítottak. Dokumentumfilm-sorozat követte az életüket és a menhely sorsát. A sorozat címe Monkey Business, úgy is mondhatjuk, ahogyan az Animal Planet hívja: Majomügyek. Valamiért rabul ejtett a műsoruk, az az elhivatottság, amivel a világ minden részéről próbálták megmenteni a bajba jutott csimpánzokat, majd valamilyen módon a pszichésen és többnyire fizikálisan is sérült majmokat megpróbálták beilleszteni újra a majomtársadalomba, egyik népes majomcsoportjuk valamelyikébe. Imádtam nézni őket. A weblap szerint a sorozat folytatódni fog. Nem tudom, szeretném-e látni továbbra is. Pedig a lényeg az, hogy működnie kell tovább, hiszen ha emberéletektől teszik függővé, akkor mi értelme az egész kezdeményezésnek? Mégis teljesen megrökönyödtem, és lesújtott, mikor arról olvastam, hogy Jim meghalt. 56 éves volt, és nem sokkal a diagnosztizálása után (rák, mi más) vége is lett. És iszonyúan sajnálom az özvegyen maradt Alisont, és aggódom, hogy mi lesz a majmokkal.
És ők hárman csupán egy majdhogynem véletlenszerű minta abból a rengetegből, akikkel az idén kevesebb lett a világ. Nem tudom, ki tudunk-e ennyi új nagy koponyát, jelentős személyt és világjobbító alakot teremelni évente. Pfuj, ez nagyon menedzserkönyvesen hangzott, de a lényege mégis az, hogy. Na jó, ebbe azt hiszem, belezavarodtam.
Ami a (rémületes) statisztikáimat illeti: az idén 47 filmet láttam, és csak egyet kétszer (ez meglepetésre a Harry Potter volt), ami összesen körülbelül 80 órát töltött ki a 2007-es évemből. 11 alkalommal voltam moziban, kilenc filmet néztem meg a tévében (de ebből négy a Jane Eyre négy része volt), és a többi huszonnyolc DVD. Idén rengeteg DVD-t vettem, de azt nem tudom, hogy mennyit, mert arról nem vezettem felgejyzéseket. Majd az idén talán azt is felírom, hogy mennyi DVD-t és mennyi könyvet veszek – de lehet, hogy nem, mert az már pénzügyi számításokra is vezet, és attól tartok. Már az idén (!) egy vagyont elszórtam az amazonon, de pszt, mert ez titok! Nyolc sorozat 64 részét néztem meg, de ebből a nyolcból négy olyan volt, amikből egy, egy, kettő és öt részt láttam mindösszesen. A többi négy, az érdeklődők kedvéért az Office, a Csengetett, Mylord?, a Halló, halló! és a Hetedik mennyország volt. Ez a 64 epizód az évből kb. 40 órát töltött ki, és ebből a 2380 percből mindösszesen 100 perc beszélt magyarul. A filmek tekintetében a nyelvi statisztika kicsit színesebb, 48 indulóból egy cseh, két szerb, tizenhat magyar és huszonkilenc angol nyelvű. Igen, imádok eredeti nyelven nézni filmeket, ha csak tehetem. Kár, hogy ebben az évben egy darab francia filmet se láttam.
Könyves statisztikák, hurrá! :) Könyvek terén némiképp szintén alatta vagyok a tavalyi eredményemnek (köszönhetően egy fordításnak, egy NaNoWriMo-nak és némi depressziónak), az idén elfogyasztott könyvek száma 72 – amik összesítve 19579 oldalt tesznek ki. Kicsit reméltem, hogy elérem a húszezret, nem is volt olyan nagyon messze a cél, de hát annyi baj legyen. A legrövidebb közülük 69 oldalas volt, a leghosszabb 956, az átlagot kiszámolhatja bárki, aki akarja. 55 (12936 oldal) könyvet olvastam magyarul, 17-et (6646 oldal) angolul (és más nyelven nem, mert az 55 és a 17 összege kiadja a 72-t.), ami azt is jelenthetné, hogy átlagosan sokkal hosszabb könyveket olvastam angolul, mint magyarul, de igazából a Harry Potterek torzítanak csak a statisztikán. Ami az írókat jelenti, volt, akitől igen sokat olvastam. J. K. Rowling és Arthur Ransome 7, Jacqueline Wilson, Meg Cabot és Virginia Andrews 5, E. Lockhart 4, Erich Kästner 3 és Lawrence Block 2 címet szolgáltatott nekem az idén. A hetvenkettőből 8 volt nonfiction, ami hozzám képest elég magas eredmény, 11%.
Ami pedig minden mást illet (idáig gondolom úgysem olvas már el senki, mert alapesetben normális ember nem megszállottja ennyire a statisztikáknak, százalékoknak és hasonlóknak, csak az én teljesítménykényszeres maximalizmusom ilyen sekélyes, és nem is veszem észre, hogy ugyanazt a hibát követem el, mint amikor a céges körleveleket telenyomják grafikonokkal a különböző eredményeket mutatva, és ezeket a grafikokonat bár nagy gonddal és büszkeséggel készítették a központban (gondolom én), mindenki utálja őket, és senki sem nézi meg. Szóval lehet, hogy a listát – a mi történt 2007-ben litát – külön bejegyzésben küldöm majd el. Majd reggel. Mikor felébredtem. Mert most, azt hiszem, aludnom kell. Végtére is egész decemberben irogattam időről időre, de sose jutottam odáig, hogy a kész eredményt fel is töltsem, vagy azért, mert halálosan kimerült voltam, vagy azért, mert nem votlam elégedett a végeredménnyel. De ezt most feltöltöm, ágyba bújok, olvasok kicsit, és aztán az idén először alszom egy jót. Bizony. Jó éjt, és BUÉK mindenkibe.
(Oké, sikerült első nekifutásra 2007-et írnom a dátum mezőbe. Még jó, hogy figyelek.)
*a szerkesztő jegyzete: Ezt nagyon sokszor meghallgattam még a munkaviszonyom során. Meg azt is, hogy az ember harmincötéves kora előtt el se tudja képzelni, milyen igazán fáradtnak lenni.