Poggi.hu

Reggel elutazom. Azt hiszem, örülök neki. A betörők lesznek szívesek nem örülni: egyrészt, ha szeretnének hozni valamit, nagyon kedves tőlük, másrészt nem marad üresen a lakás. Szóval kár próbálkozni.

Mindenesetre semmi mást nem várok ettől a bő egy héttől, mint feltöltődést, pihenést. Erre van szükségem ugyanis. Arra, hogy egy darab embernek se kelljen ugrálnom, hogy senki ne várja tőlem se a vásárlók, se a kollégák, se az úgynevezett barátaim közül, hogy megoldjam a problémáit, legyenek ezek szakmaiak vagy magánéletiek vagy akármilyenek.

Ó, tudom én, hogy megvannak a nyaralásnak az árnyoldalai. Például előfordulhat, hogy olyan szobában fogok lakni, ahol nem verem be a fejem a plafonba. És ahol az ágy nem szaglik macskapisitől. Na jó, igazából is. Tudom, hogy aggódni fogok a nagyszüleimért, mert mindig aggódom értük. Tudom, hogy hiányozni fog a macska, az egér, de még a Hosszú is (pedig ott vannak egymásnak az egérrel, na de nekem meg egyikük sem lesz ott). Talán még a kollégáknak az az elenyésző része is hiányozni fog, akikkel jóban vagyok, sőt – mert még olyanok is vannak -, akikkel soha nem rúgtam még össze a port, akik még soha nem bántottak meg iszonyatosan, akik még sose neveztek idiótának. És valószínűleg éppen olyan magányos leszek, mint idehaza.

A PMS azért vacak dolog, mert mindenkihez utálatos vagyok tőle. Az egy dolog, hogy megérdemlik, csak egyszerűen ilyenkor nem nyelem le azokat a dolgokat, mint egyébként. De amiért még vackabb, az nem más, minthogy holnap megyek nyaralni. Hahó, Balaton! Én úszni akarok! Elmegy a fenébe a biológiai ritmusom (nem, kivételesen nem a bioritmusom.) Persze megszokhatnám, hogy mindig, minden egyes évben éppen a nyaralás alatt üt be a télapó (legalább nyáron menne szabadságra, tuti jobban érzi magát Lappföldön, és én is jobban érzem magam, ha ott van), függetlenül attól, hogy pontosan úgy tűzzük ki a nyaralás időpontját, hogy beleessen vagy pontosan úgy, hogy ne essen bele. Bár persze lehet, hogy a télapó is szeret nyaralni. Mindegy. Szóval nem vagyok túl boldog.

Aminek örülök, az a szemtelenül szívecskés szoknyám, ami tegnap végre elkészült, és ennek örömére ma abban flangáltam a városban. A metró ajtajában látott tükörképek kifejezett mulatságomra szolgáltak: minden egyes pillantás megállapodott a fenekemre – akarom mondani a szoknyám fenekére – illesztett szemtelenül szívecskealakú folton. Szóval teljes a siker. Nem utazom különösebben nagy ruhatárral, de a szívecskés régi-új szoknya biztos, hogy jön. (Annál nagyobb könyvtárral utazom, de hát ez szinte természetes. Tavaly nyáron a buszra fejenként két csomagot lehetett feladni. Így volt egy-egy ruhás-törülközős-cipős-ilyesmis hátizsákunk, egy nagy zsáknyi ennivaló és egy bőröndnyi könyv. Nem néztek hülyének a többi emberek, dehogy. Sosem szoktak.)

Azon gondolkozom még, hogy csomagoljak-e most, és aludjak utána, vagy keljek fel 15 perccel korábban és csomagoljak-e össze akkor (általában „az indulás előtt közvetlenül” csomagolási modell jobban szokott működni, de magasabb stresszel jár), vagy ne is aludjak egyáltalán, hanem olvassak egész éjjel? Fontos szempont, hogy nem akarom még jobban felzaklatni a macskámat. Már így is elég ideges, mert persze, hogy nem kerülte el a figyelmét, hogy lejöttek a bőröndök a szekrény tetejéről. Figyelmes és okos állat, és pontosan tudja, hogy a bőröndök a szoba közepén semmi jót nem jelentenek. Amikor aztán valaki kinyit egy bőröndöt, és elkezd csomagolni, az első elfordulás alkalmával egy narancssárga szőrgömböc is becsomagolja magát. Ha nem lenne ennyire szomorú, tulajdonképp akár vicces is lehetne. Azt is tudom előre, hogy amikor majd hazajövök, egy pár órán át nem áll majd szóba velem, dühös lesz és sértődött, és ki kell várnom, amíg újra idejön majd hozzám, a szemembe nyomja a ronda vizes orrát, a fogait megköszörüli az orromon, kurrog és dorombol kicsit, megkarmolja a testrészeimet, aztán összegömbölyödik az ölemben, és elégedetten szuszog. Ez ugyanis minden fizikai kellemetlenség ellenére nagyon jót tesz a lelkemnek. Mert a macska már csak egy ilyen csodalény.

Azt hiszem, most csak írok egy listát, és reggel csomagolok. Most olvasni szeretnék, és utána esetleg aludni kicsit. Nem sokat, hogy fáradt legyek, és aludjak a kocsiban is – nem akarom ébren tölteni az utat. Még kell kerítenem egy üres, és két (bizonyos) többnyire üres jegyzetfüzetet, meg elő kell ásnom valahonnan szegény, sokat szolgált és mostanában sokat szenvedett töltőtollamat. Magányos szerencsétlen, és unatkozik, csak mint én. Kivéve, hogy neki nincs semmi dolga már egy jó ideje, és ebben eléggé különbözünk. De most aztán lesz. Szent elhatározásom, hogy ha lesz is internetezési lehetőség, nem használom ki. Nem fogok se emailt nézni, se fórumokat, se blogot írni, se semmi ilyesmit. Telefonálni is csak a minimálisat. Kacérkodom a gondolattal, hogy csak esténként kapcsolom majd be pár órára. Elvégre szabadság és nyaralás van, nem igaz?

Kell majd még vennem néhány dolgot reggel. Nem sokat, csak pár apróságot. Amit ma kellett volna, csak ma (szokás szerint) bénán osztottam be az időmet. Például úgy éreztem, hogy a legjobb lenne e-bookot olvasni, csak annak az a nehézkes tulajdonsága van, hogy helyhez kötött (mint a Széchényi Könyvtár) és nem igazán hordozható az olvasnivaló. Így aztán negyed 3 előtt ki se mozdultam a lakásból, és ez rányomta a bélyegét az egész napomra. Aztán késő délután kvízeltem. Ezer éve nem volt már ilyen, ki is jöttem a gyakorlatból. Annyi szerencsém volt, hogy „hazai pályán” mozogtam, mert Harry Potter témában utaztunk, és abban, ha nem is vagyok a legjobb (főleg, hogy egy csomót késtem az elejéről) azért az élmezőnyben vagyok. Este pedig egerésztünk. Találkoztam a Magas Jóképűvel – magasabb és jóképűbb volt mint valaha, jól áll neki a civil ruha, és a városi háttér -, eligazítottam, hogy hogyan kell helyesen vigyázni egy egérre (mert az aztán nagyon bonyolult), és villamosoztunk kicsit. Vicces volt nézni az embereket, ahogy leplezetlenül bámultak. Mintha annyira extrém látvány lenne egy átlagos kinézetű lány szívecskés szoknyában egy baromi nagy kék-narancssárga ketreccel a hóna alatt és egy egérbefőttel a másik kezében, maga mellett egy szokatlanul dögös és az egérrel beszélgető fiatalemberrel. Úgy tűnt, hogy jól ki fognak majd jönni egymással, de azért meghálálom majd valamiképp.

Most pedig előkerítem az univerzális mit-vigyek-magammal-ha-elutazom listámat, valahol a Dokumentumok könyvtárban kell lapítania, a téli utazásra (*) és pasival utazásra (<3) szimbólumokkal jelölt tételeket kihúzom, és akkor reggel már tényleg nem lesz más dolgom, mit rohangálni, és mindent bedobálni az első utamba kerülő bőröndbe. Meg esetleg eltenni biztonságos helyre a benti szekrénykulcsomat, lejelszavazni a számítógépet és beágyazni. Aztán pedig megyünk nyaralni. És fogom lógatni a végtagjaimat a Balatonba, és ha a télapó is úgy gondolja, akkor egyéb tagjaimat is. És bármit is gondoljon az az identitás- és évszakzavaros nagy hasú piros gonosz, legfeljebb szoknyában és bikinifelsőben fogok napozni, de ha addig élek is, csokibarnára sülve jövök haza. Legalább magamhoz képest.

Jók legyetek, kedves gyerekek, vigyázzatok magatokra, vigyázzatok a házra, tudjátok, hogy szeretlek titeket (kivéve, akit nem), bírjátok ki nélkülem ezt a pár napot, nem hiszem, hogy nehéz lenne, és legyetek jók még akkor is, amikor majd nem leszek itt, hogy vigyázó tekintetemet reátok vethessem. Szervusztok.

(ps: ha mindenféle jövendölések igaznak bizonyulnak, akkor jövőre tuti nem ilyenkor nyaralok. Azt számolja, tervezi és reméli mindenki, hogy ilyenkor fog megjelenni a HP7 – márpedig ha így lesz, mert tényleg olyan mágikus szám a 7, logikusnak is tűnik a 07/07/07, főleg, hogy szombatra esik – akkor bizony én elmegyek bulizni. Még akkor is, hogyha csak úgy, mint a korábbi években, addigra már lesz saját példányom. Egyébként vannak elméleteim a HP7-ről, bár nem a történetről, inkább a jelenségről, de ezeket már csak akkor osztom meg a nagyérdeművel, ha hazajöttem. De becsszóra, ez is felkerül a listámra azon témák közé, amiket egyszer majd kifejtek. Nagyon jó kis lista ám az, tele van a géniuszom termékeivel.)