2006.05.11.

Elfáradtam. Hosszú és kimerítő napom volt, még ha nagyrészt ennek ellenére is kellemesnek mondható. Voltak ármányosan vándorló gólyák, repülőtér, metró, és ki tudja, még mi minden. Most viszont egy nagyon jó könyv vár rám, nevezetesen Biff evangéliuma, ami már nem olyan régen két és fél órára a kádban tartott… úgyhogy érzem, hogy itt az ideje, hogy befejezzem. Hiszen holnap már nem olvasni kell, hanem fordítani meg írni, meg talán világot és napsütést nézni, mert már belepusztulok ennek az utóbbinak a hiányába.

D.B. elutazott, és épségben meg is érkezett. Mi kell még? A család másik hímnemű tagja meg ennek örömére nem jött haza. Gyanítom, hogy az eljövendő napokban nem is fog, és bár tudom, hogy ennek nem illik örülni… no igen. Ezen, és az ármányos gólyavándorláson kívül viszont amúgy sem igazán lenne mit mesélnem. Úgyhogy megyek, és visszatérek Biffhez, aki ugyan egy seggfej, de mégiscsak géniusz. :)

Kategória: Mindennapok | Hozzászólás most!

2006.05.10.

Mit is írhatnék? Fázom, fáradt vagyok, fájdogál a fejem. Nem érzem ettől eltekintve különösebben rosszul magam, csak pont ennyire. Bízom benne, hogy ezeken a dolgokon azért segíteni fog egy kiadós alvás. Kivéve, hogyha nem tudok aludni, vagy ha korán kell felkelnem, ahogy valószínűleg kell majd, mert D. B. megy el, és ki kell vele menni a reptérre. Persze ha nagyon nyomorultul leszek, úgyse megyek. De azért… szóval azért jó lenne.

Ráadásul nem is csináltam ma sok mindent. Napközben is csak azon kínlódtam az idő túlnyomó részében, hogy nem volt mit csinálni, és majd belepusztultam, hogy nem rohangálhatok, és nem tudom magam hasznossá tenni. Viszont legalább hülyét nem csináltam magamból, vagy legalább nem jobban, mint szoktam.

A reggelem szar volt, úgyhogy leléptem itthonról. Az estém is elég vacak volt, de már vége. A nappalom és a délutánom elég kellemesen telt: többek között sikerült végre beüzemelni a régóta ígérgetett Cz&P kódnevű prodzsektet. Nagyon boldog vagyok ám vele :)

Most viszont ágyba bújok. Olvasok kicsit. Álmodozom. Aztán felkelek és rohanok tovább. :) Az a jó, hogy holnap még van mire várni. A pénteket, szombatot meg vasárnapot pedig majd átvészelem valahogy. Optimális esetben egészen jól. És majd hétfőn aztán egészen repesően boldog leszek, és akkor… ó, akkor majd tényleg szép és jó lesz a világ. Holnapra pedig már az is elég, hogyha kiszáll a fejemből a fájás. És ha reggel majd mégiscsak találok sampont a fürdőszobában.

(Egyébként a mai nap vicces adaléka, hogy ma töltötte be a 18-at valaki, aki egy időszakban az egyik legjobb barátom volt, de már évek óta nem nagyon foglalkoztam vele. Néha eszembe jutott, de ez minden. Mégis pontosan tudom, hogy ő is tudja, hogy tudom, hogy születésnapja van, és hogy gondolok rá. Sőt, még az is lehet, könnyen előfordulhat, hogy csak azért, mert tudja ezeket a dolgokat, akár még levelet is fog nekem írni. Holott neki van a születésnapja, és nekem lett volna illendő felköszöntenem. És tudom, hogy nem fogja zokon venni. Vicces, ugye?* Nem, tulajdonképpen nem vicces, csak nekem az, mivel én tudom, kiről van szó.)

*a szerkesztő jegyzete: Na, erről az esetről még mindig tudom, hogy micsoda, és még mindig nagyon viccesnek találom. :)

Kategória: Mindennapok | Címke: | Hozzászólás most!

#596

Valakinek, akire már évek óta nem gondoltam, ma van a születésnapja. Ma töltötte be a tizennyolcat.

Kategória: Két mondat | Hozzászólás most!

#595

Apám be van rám rágva, úgyhogy odakint üvöltözik a macskámmal és rúgdossa. A macskát behozom, és juszt sem hagyom, hogy elrontsa a napomat.

Kategória: Két mondat | Hozzászólás most!

Surprise by Paul Simon


Mit is fűzhetnék hozzá? Csodálatos egy lemez.* Tényleg az. Egyrészt azért, mert szerelmes vagyok az előadóba, és örök életemre az is maradok. Másrészt azért, mert bár erőteljesen érezhető Brian Eno keze nyoma a Surprise-on, és radikálisan új a hangvétel, bár persze ahhoz is hasonlít, ami 2001-ben a You’re the one-nal elkezdodött, és valahol mégis ugyanaz a varázslat, ami már megvolt a Wednesday morning 3 AM-en is. Van valami ebben a pici, öreg, cinikus költőbácsiban, ami egyszeri, megismételhetetlen, és amitől elolvadok. Első hallgatásra igyekeztem nagyon figyelni a szövegre, hazafelé a metrón elolvastam ugyan a kis füzetet, no de mégis… aztán egyre kevésbé figyeltem rá, el is kalandoztak a gondolataim, azt hiszem, néhány számba a közepén picit talán bele is aludtam. Most másodjára szól, egyelőre nem figyelek, csak hallgatok. Majd. Lesz még rá idom.

Micsoda év! Új Vonnegut-könyv. Új Paul Simon-lemez. Új szerelem. Mi jöhet még? Talán 2006 tényleg az az év lesz, amikor minden egyenesbe jön? Új munka. Új lakás is lesz talán. Új élet.

Kicsit igazságtalannak tartom, de legalábbis hihetetlennek, hogy hirtelenjében ennyi minden jó dolog történik velem. A tegnapom is csodaszépen alakult. A ma is. És még arra is látok esélyt, hogy a holnap is. Négy gombóc fagylalt, egy ebéd, két macska, egy pad, nagy szemezések, a Hazátlan Ember a sikerfalon, az új Paul Simon lemez a kezemben. És egy jóképű, magas fiatalember, aki ezeket a tényezőket (talán az utolsó kettőtől eltekintve) úgy tűnik, éppen annyira élvezi, mint én. Igazságtalanul bőkezű velem az élet. Én pedig a magam módján aggódva-rettegve örülök neki.

Jó éjt, kedveseim. Azt hiszem, ma korán fekszem. És jól fogok aludni, na meg szépeket álmodni. Jó lesz nekem. Tudom, érzem. És akarom is. Csak a szombatot nem akarom, de ez a mai nap túl szép ahhoz, hogy holmi szombatokra gondoljak.

Jó nekem.

*a szerkesztő jegyzete: Igazából eleinte egyáltalán nem tetszett nekem ez a lemez, és nagyon össze voltam zavarodva attól, hogy „márpedig ennek tetszenie kell.” Még most sem szeretem maradéktalanul, de nagyon sok dolgot szeretek róla – és 2011-ben az újabb lemez megjelenésekor már voltam olyan bátor, hogy meg merjem mondani elsőre, hogy még nem imádom, csak tetszik. Azóta meg már persze, hogy imádom, mert az új új lemez aztán igazán. És nem, ebből a mondatból nem hiányzik állítmány.

Kategória: Mindennapok | Címke: , | Hozzászólás most!