#525

Élni jó. Talán mégis szeretem az estéket.

Kategória: Két mondat | Hozzászólás most!

2006.03.30.

Azt hiszem, a nevelési projektjeim egész jól haladnak. Remekül tudom befolyásolni az időjárást, legalábbis amikor délután mentem el itthonról, sütött a nap, és nem fáztam este, hazafelé sem. Továbbá a nap előjelét is sikeresen rávettem, hogy pozitív legyen. Kifejezetten előnyös.

Jól aludtam, és relatíve kellemesen is ébredtem. Kicsit ugyan rémeseket álmodtam, de azt se nagyon. Szerencsére. Leveleztem, fordítgattam, és a terveimnek megfelelően áztam egy nagyot a kádban. Kifejezetten kellemes volt, hogy megmondjam az őszintét. Sajnos szegény fenevadakra nem maradt már idom, de holnap igazán kitakarítom őket is. Most már tényleg. Mert nagyon büdikék szegények. És talán tényleg kevésbé macerás a ketrecet kipucolni, mint a terráriumot – majd kiderül.

Ami úgy kezdődik, hogy „van egy tervem!” az már nem lehet rossz. Ez a legjobb az Olsen-bandában, és ezt szeretem igazán a Halló, halló!-ban is (már persze a nyilvánvaló okokon kívül). Ami ugyanis úgy kezdődik, hogy „van egy tervem”, arról máris tudni egy csomó dolgot. Például azt, hogy valami nagyszabású akció készülődik. Meg azt is, hogy valami döbbenetesen idióta és kivitelezhetetlen módon kell majd elérni a célt. Meg azt is, hogy egy csomó eszeveszett kellék kell hozzá. Egy kosár kiskacsa, egy csuklós busz, fél tucat léggömb, és egy bolti mobiltelefon. :) Nem mesélem el. De nagyon jó és nagyon hasznos terv volt. És az Olsen-banda mindhárom tagja a világ legimádnivalóbb bűnözője. Ó igen, ha az ember elolvassa a Hidegvérrelt Capote-tól, akkor is majdhogynem szimpatizál a bűnözőkkel… de Egon Olsen más tészta. Egon Olsen önmagában zseniális és szeretnivaló. Aki képes kirabolni egy széfet egy kosár kiskacsa, egy csuklós busz és fél tucat léggömb segítségével (mert a bolti mobil csak nekem kell) arra egyszerűen nem lehet haragudni. És azért akárhogy is vesszük, ártalmatlanok, soha nincs szó semmiféle erőszakról. A biztonsági kamera elé fényképet akasztanak, a közlekedést megállítják az úton áttotyogó kiskacsákkal. Mikor fogják már kiadni az Olsen-bandát DVD-n? Szükségem van Egon a zseniális terveire.*

Álmosodom. Ha most kézzel írnék, lassan kiesne a kezemből a toll. Holnap szabad leszek, mint a madár, és még nem döntöttem el, hogy mit kezdjek a napommal. Tennivalók természetesen vannak, amiket el kéne végezni, de engemet sajnos nem abból a fából faragtak, amelyikből a lelkiismeretes, kötelességtudó és rugdosás nélkül is teendőiket elvégző embereket. Ez van. Azért olyan nagyon nem bánom. Talán majd még hasznoskodom is kicsit. Vagy ha nem, akkor nézek Halló, halló!-t meg Hetedik mennyországot, és teszem majd buzgón a semmit. Mert mi mást is tehetnék?

*a szerkesztő jegyzete: Már van, már van! És a 14 lemez legalább felét 299 Ft-os turkálóból vásároltam össze, bibibi! És ha lesz egy kis időm, akkor végignézem az egészet, mint a szél, mert néha bájos bűnözés is kell, nem csak a véres rettenet, amit mostanában nézek. (2013)

Kategória: Mindennapok | Hozzászólás most!

#524

Amíg ki nem mondom hangosan, sokszor nem is tűnik hülyeségnek. Aztán mikor már kimondtam, nem lehet visszacsinálni.

Kategória: Két mondat | Hozzászólás most!

#523

Egész jól érzem most magam. Annak ellenére, hogy alig kapok levegőt.

Kategória: Két mondat | Hozzászólás most!

2006.03.29.

Nagyon fáradt vagyok. Teljesen elfelejtettem már, hogy egy ilyen pánikos, légszomjas nap mennyivel kimerítőbb egy normális napnál. Csak annak örülök nagyon, hogy most mehetek aludni, és nem kell felkelnem, amíg fel nem ébredek magamtól. Úgyhogy a vekkert ugyan beállítom, de csak fél 1-re, ami mondjuk a legutolsó időpont, amikor felkelhetek. De amúgy csak az a tervem van, hogy egy hatalmasat alszom. Ha pedig felébredek korábban, és friss leszek és kipihent, akkor legalább fogom tudni tenni a dolgom… amit, nos… akárhogy is nézzük, egy jó ideje hanyagolok már.

Cikkeket kell osztani és válaszleveleket írni, és sok szöveget fordítani, és mindenekelőtt kitakarítani szegény egereket. Bár az elmúlt napok tendenciája alapján kellemetlen napra számíthatnék, teszek róla (de legalábbis megpróbálok tenni róla), hogy ne az legyen. Még jó, hogy van miben bíznom. Ha másban nem, hát abban, hogy ha lesz időm, egy nagyon kellemeset fogok ázni a kádban. :) Jó éjszakákokat.

Kategória: Mindennapok | Hozzászólás most!