Két napja nem kapcsoltam be számítógépet, és jó volt – még ha nem is teljesen igaz. Az asztalit ugyanis összeraktam, és kipróbáltam, hogy működik-e. Kevés a konnektor a környékemen – hatot beszéltünk meg, aztán három lett belőle -, és nem tudom se a szkennert, se a hangfalakat beszerelni, egyelőre csak a monitor, a gép és a lámpa fér el. A laptop töltőjét a könyvespolc mögé kell bedugni. Majd veszek egy elosztót.
Ha legközelebb megyek be a belvárosba, el kell most már hoznom a szemetesemet. Meg a CD-állványokat, és a kisszekrényt. Meg a falilámpát. És bedobozolni a maradék könyveimet. A hétvégére terveztem a vizitet.
Ugyanis karácsony alkalmából áll mind a négy könyvespolcom. Az eljövendő fotelomtól eltekintve, amit még meg se vettem, már minden bútor a helyén van. És ez jó.
23-án este meglehetősen későn értem haza, de olyan boldoggá tett, hogy nem kell korán kelnem, hogy blogírás helyett kibontottam három doboz könyvet, és ábécében feltettem őket az egyik polcra. Néhány kötet az első rostán túlment, és a dobozba még bekerült, de a másodikon már nem, úgyhogy a polcra már nem kerültek fel. Van még néhány várólistás a polcon kívül, és fenn a polcon is. Meglátjuk, velük mi lesz.
Tegnap este úgy ünnepeltünk, hogy alig voltak ajándékok, és engem ez igazából nem bántott, pedig én voltam az egyetlen, akinek semmi sem volt a fa alatt. Még a kutya meg a macska is kapott ajándékot. Én is, de az enyém nem látszott. Nekem igazán elegendő volt a költözés, a polcok, a korcsolyabérletem, az állólámpa, az, hogy fölhoztuk az ágyneműtartót, és egyáltalán, minden.
Persze szegény ősök szabadkoztak. Bekereteztették ugyan három képemet, remélem, szép lesz – az öregemnek elvileg van szeme az ilyesmihez, csak az ízlésemet nem érti mindig. Majd holnap megkapom azokat is.
Voltak rokonok, voltak kalandok, főztem kávét az új kávéfőzőn (előtte alaposan áttanulmányoztam a használati utasítást, ugyanis használati utasítás tanulmányozó típus vagyok). Tanuljuk a hétvégi buszmenetrendet is.
Közben kénytelen lettem bekapcsolni a rendes gépet is. A laptop lemerült. Most a könyvespolcon tölti magát.
Az járt még az eszemben, hogy minden furcsaság ellenére nagyon szeretem az idei karácsonyt, és ez az első ilyen alkalom nagyon sok éve. Emlékszem, az első IRC-s évemben nem mentem föl a csatira Szenteste, aztán kiderült, hogy nagyon jól szórakoztak. Nem értettem, hogy juthatott eszükbe egyáltalán Szenteste netezni.
Következő évben már én is ott voltam.
Idén csak a nappaliban ültem a földön, és néztük a karácsonyi filmet. Igazából szerelem. Nem győzök betelni azzal a filmmel, egyszerűen nem lehet. Az a tökéletes film. De tényleg. Tudom, hogy ma este is adják, de ez nem nagyon izgat, szinkronizálva úgysem érdekel. Még nem tapasztaltam ki, hogy minden csatorna adja-e a filmjeit digitálisan választható nyelvvel, de ma már elcsíptem a Benny és Joon utolsó húsz percét, és azt például lehetett angolul nézni.
Idén karácsonykor csupa olyan filmet adnak a tévék, ami nekem is megvan. Pata-csata. Copperfield Dávid. Igazából szerelem. Miről álmodik a lány. Ezer meg ezer ilyet láttam a tévéműsorban ma délután a rokonságnál. Viccesnek találtam kicsit. A muzsika hangjai. Ebből a jelenségből elég sokféle következtetést lehetne éppen levonni, de nem tudom van-e értelme. Vagy én szolgáltatom az idén a karácsonyi tévéműsorokat (highly unlikely), vagy idén karácsonykor jó filmeket adnak a tévében (probable), vagy az ízlésemnek főleg karácsonyi filmek felelnek meg (slightly bizarre).
Jó ez a ma este. Ma este az Oroszlánkirályt néztük meg, az is nagy kedvencem. Az egyik első, ha nem a legelső moziélményem, és iszonyú mély benyomást tett rám. Az Oroszlánkirály DVD egyike azon kevés dolognak, amit rohantam megvenni a megjelenése napján. (Néhány másik: Harry Potterek a negyedik kötettől fölfelé, Paul Simon Surprise című lemeze, az érettségi évében a felsőoktatási továbbtanulási tájékoztató.) Üldögélek a szobámban – még mindig nem hiszem el, hogy saját szobám van -, a falon masíroznak körbe az elefántok, a könyvespolcaim követelik a további könyveket, az ágyam kilenc díványpárnával kanapévá alakítva várja az éjszakát. A macskám a párnán alszik a lámpa alatt. Befészkelte magát a radiátor mellé.
Ma este még nem hoztam fel elefántot. Már kilencen sorakoznak a polc tetején. Impozáns. És napról napra szebb látvány.
Lemegyek.
Tegnap este feltettem a lámpaburákat a lépcső fölött a falikarokra. Szépek. Nincs több pucéron árválkodó izzó a házban.
Nem fogjátok elhinni, melyik elefánt akadt ma este a kezembe: a jó öreg Tibi. A Pax Tibi. Vigyorogva ül a polc tetején, lengeti a nyakkendőjét. A Tibi.
A macska átült az ölembe, de nem bánom. Kedves tőle. Melegít, még ha nehezíti is az írást.
Holnap délelőttre nagy terveim vannak, átválogatom az íróasztalomról, az asztal fölötti polcról és a fiókokból előkerült dolgokat, és ami kell, annak helyet találok. Félelmetesen sok mindentől szabadultam meg más az első selejtezés során is. Fogok is még, gondolom. De jó tudni, hogy tíz nap (már ez lesz a tizedik éjszakám itt!) alatt is milyen remekül kibírtam anélkül a sok minden nélkül, ami dobozokban vagy éppen a szemetesben várja a jobb sorsát. Persze, fonák a dolog, hiszen egész végig dolgoztam, alig voltam itthon, és nagyon sok minden csak elég ritkán kell, de azért szükség van rá.
Csalóka vagy sem, minden este jó érzéssel fekszem le aludni, és jó érzéssel ébredek a bekandikáló napra. Vagy csak fényre. Sétáltatok macskát. Nagyokat ázom a liliputi kádban. Kinyitom az ablakot. Beágyazok reggel és megágyazok este. És egész álló nap örülök.
És ezek után van, aki képes nekem szabadkozni, hogy semmit sem kaptam karácsonyra?
Nem tudom, mire lenne még szükségem. Talán néhány további párnára az ágyamra, mondjuk még 4-5 darabra. Meg a fotelomra. Meg a szemetesemre. Meg a falilámpámra, meg netre.
De ezeket is inkább csak szeretném. Még a net nélkül is elég jól kibírom, kicsit még örülök is neki, még ha macerás is munka előtt reggelenként frissíteni a blogot, és ha ki is kell majd dolgozni valami megoldást a fordításokra. Majd kidolgozok.
Az az érzésem van, hogy szükségem éppen semmire sincs. És ez azért nagyon kellemes érzés.
