Zújév

Még jó, hogy legalább részben dokumentáltam a 2008-as listáimat; nincs öt perce, hogy sikerült ügyesen felülírnom és megsemmisítenem. Gratula nekem. Nem mondom, hogy nem sajdult bele a szívem, leginkább azért, mert hazudni nagyon csúnya dolog.

A legviccesebb dolog a vonattal hazaközlekedésben a Budafok-Belváros nevű vasútállomás. Valószínűleg se nem a legegyszerűbb, se nem a leggyorsabb megoldás hazafelé a vonat, következésképpen nem ez az optimális útvonal, de van egyetlen jelentős előnye a busszal szemben: a busz csak induláskor áll be a megállóba, és addig ott vacoghatsz, a vonat viszont már fél órával előbb is ott áll.

Majd, ha melegebb idő lesz, még átgondolom a stratégiáimat.

De most megyek és siratom a listáimat.

És azt, hogy amilyen vacakok a benti gépek, a fele dokumentumot, amit megpróbáltam lementeni róluk, üres txt-kké alakultak. Majd holnap megpróbálom újra.

De inkább beköthetnék már az Internetet. Unom ezt a kuponosdit, meg azt, hogy egyszerre vagy a „Böngészés”-t vagy a „Szövegszerkesztés”-t használom, vagy a „Megnyitás”-t, ami igazából nem alkalmas az adathordozón levő adatok megnyitására, csak a listaszerű megtekintésére.

És fáj a szívem a feljegyzéseimért. És amilyen kóros nem-használt-file-törölgető alak vagyok, se a pendrive-omon, se a laptopomon nem maradt meg. Francba, francba, francba!

Ráadásul megint itt eszi a penész a srácokat. Reggel hétre jönnek. Itt nyüzsögnek. Zajonganak, büdösöznek, és mindent felforgatnak. Amikor már három hete laksz valahol, és azt hiszed, hogy kezd otthonos lenni, akkor beállít egy csapat hottentotta, és azt mondják, hogy a te házad még nincs kész, és egyébként is, ezt mondta a főnök.

Aki az apám.

Holnap reggel megint jönnek. Még a macskám is tiszta stresszes tőlük. Nekem meg fáj a fejem a festékszagtól. És sírhatnékom van a listám miatt. Francba. Majd megpróbálom reprodukálni. Részletei tuti megvannak még valahol. De akkor is a francba!

Kategória: Mindennapok | Címke: , | Hozzászólás most!

Várjuk a tavalyi évet

Ez valami Philip K. Dick cím, nem? Azt hiszem az, de a mai naptól kezdve már ketten osztozunk rajta. Dicső társaság, nem igaz? :) Jól elvagyunk mi ketten, az öreg Dicky meg én.

Pár random statisztika: A 2008-as évben 61 órányi filmet néztem, ez 35 cím 37-szeri megtekintése. (A duplázók a Mamma Mia! és a Juno). Összesen 2, azaz kettő filmet néztem végig tévében, 8 alkalommal voltam moziban, és a többi DVD. Mert ilyen behatárolt a filmnézési kultúrám. Angolul volt 23 film (kettő kétszer is), magyarul 9, amiből több ténylegesen magyar, vagy Olsen banda, vagy tévében ment. Három különleges lingvisztikai csemegém volt, egy német, egy szerb-szlovén és egy francia-arab nyelvű darab (illetve a Papírsárkányok, amit angolnak soroltam, de igazából dariul is van.)

A második legcikibb film az idén a Szerelmes Hangjegyek volt. A legcikibbet nem árulom el. A három legjobb film, amit nem láttam még korábban a Papírsárkányok, a Csillagpor és a Tejföl és lekvár.

Az „amit már a legtöbbször láttam, de az idén újra megnéztem” kategóriában komoly holtverseny alakult ki az Igazából szerelem, az Oroszlánkirály, a Patch Adams és a Jézus Krisztus Szupersztár között (amit az idén nyáron színpadon is láttam.)

A legrövidebb az Abszol-út című „dokumentumfilmecske” volt, 27 perc, a leghosszabb a 144 perces Caspian herceg, de nem sokkal marad el utána két órán és húsz percen át tartó Simon & Garfunkel: Old Friends tour című felvétel.

Sorozatokból 14 és fél órát láttam augusztus eleje előtt, mielőtt felhagytam volna a listavezetéssel.

Könyves statisztikák: Az idei teljesítményem 23691 oldal, ebből 2090 volt kötelező. 7 cím, 1441 oldal volt non-fiction, átlagosan 45 oldallal rövidebbek, mint a 89 irodalmi mű. (A 89-ből 18 angol, a 7-ből egy sem.) A magyar könyveim 8 és fél oldallal hosszabbak az angoloknál.

Egy olyan könyv volt az idén, amit kétszer is elolvastam (ráadásul nem egészen három hét eltéréssel), ez a Csodaidők – Kiszakadtak című rész volt. Három olyan volt, amit az idén láttam filmen is, és olvastam is, ez – ma már harmadszor – a Papírsárkányok, a Csillagpor és a Fantasztikus nagynéni. A Nemere az egyetlen, ahol a könyvet olvastam előbb. Az egyetlen, ami volt angolul és magyarul is az idén, a várakozásokkal ellentétben nem a Tales of Beedle the Bard, azt ugyanis nem olvastam (még?) el magyarul, hanem Meg Cabot és a Neveletlen Hercegnő 9. része. Meg a Jinx, de az nem számít.

A listában összesen 7 tétel szerepel magyar szerzőktől, ebből kettő nem jelent meg nyomtatásban. A maradék, nem angol vagy amerikai szerzők svéd, német, svájci, olasz, francia (kétszer), fülöp-szigeteki, dán, norvég, holland és finn-svéd (Tove Jansson hatszor) nemzetiségekre oszthatók.

Ezzel a teljesítménnyel egyébként az idei „kedvenc szerzőm” Tove Jansson és az ő Mumin-sorozata, igaz, hogy ebből ötöt áprilisban olvastam és egyet októberben, és nem sokra emlékszem belőlük, de a számok magukért beszélnek. Ez a hat könyv együttesen azonban csupán 939 oldal, nem sokkal több, mint az idei leghosszabb könyvem, a Harry Potter és a halál ereklyéi, amit mégis elolvastam magyarul (622). A szoros, második helyet öt könyvvel Jacqueline Wilson szerezte meg, a harmadik holtversenyben Kathleen Duey (kipróbáltam az egyik lovas sorozatát, átlagosan 117 oldal hosszúak és nem jók), és Meg Cabot, akihez meg nem kell kommentárt fűzni – Jacqueline Wilsonnal lassan törzsvendégnek számítanak az évértékelő blogjaimban. Három címet ért el L. Frank Baum (tudtátok, hogy az Óz ennyire hiper-poszt-modern pszichedelikus mese?) és Philip Pullman meg az ő Sötét Anyagok-trilógiája (1170 oldal), tavaly januárban. A 11 kétcímes és 50 szóló-szerzőt most nem sorolom fel.

További statisztikákat ki bírnék ugyan találni, de nem tudom, mennyi értelme volna. Szerintem ezt is éppen elég volt végigolvasni :)

Kategória: Könyvmoly, Mindennapok | Címke: , , | Hozzászólás most!

Szilveszter éjjelén

Bár már csaknem hajnali egy van, ami nem jelent mást, minthogy már réges-réges-réges régen nincs már Szilveszter, nekem még egyszer nagyon fontos volt, hogy leírhassam a 2008-at. Még tartoztam a tavalyi évnek ennyivel.

Nem mondom, hogy nem vagyok iszonyúan fáradt (pedig délután aludtam egy kicsit, hogy kibírjam valahogy), és a tévékabaré egyes részeit is elég jól átbóbiskoltam, de annyi baj legyen.

Pakolászás közben megtaláltam egy félkész hímzésemet. Évekkel ezelőtt dolgoztam rajta legutóbb, B.-nek akartam adni ajándékba, ami egyébként meglehetősen buta ötlet volt, hiszen normális férfiak nem tesznek ki sehova hímzéseket a lakásukban. Egyszer sikerült csak olyan ajándékot adnom neki, aminek mintha tényleg örült volna, az egy pár hónapig még szem előtt is volt.

A hídon pecázó kiskölyköket már nem fogja megkapni, de azért befejezem. Főleg, hogy nem hiányzik már belőle sok. És azért, mert a tegnapi napon – a tavalyi évben – nagyságrendekkel többet haladtam vele, mint az azt megelőző két és fél évben összesen. :)

Újrakezdtem a PostCrossingot is, végre van állandó postaládám. Még bélyegekből be kell majd vásárolnom, de az se sürgős. Előbb úgyis ki kell tapasztalnom az újévi postai árszabást. Leveleket is kell írnom a gyermekeknek. Szóval a napokban fogok még postával foglalkozni.

Még egy elefántot fel kell hoznom a szobámba, ma éjjel még nem költözött fel a polc tetejére egy sem. Aztán azt hiszem, ideje lesz majd aludni.

Jó éjt, kedveseim. És Boldog Új Évet Nektek.

Holnap újra jelentkezem a statisztikáimmal. Hihi.

Kategória: Mindennapok | Címke: | Hozzászólás most!

Karácsony és minden ilyesmi

Két napja nem kapcsoltam be számítógépet, és jó volt – még ha nem is teljesen igaz. Az asztalit ugyanis összeraktam, és kipróbáltam, hogy működik-e. Kevés a konnektor a környékemen – hatot beszéltünk meg, aztán három lett belőle -, és nem tudom se a szkennert, se a hangfalakat beszerelni, egyelőre csak a monitor, a gép és a lámpa fér el. A laptop töltőjét a könyvespolc mögé kell bedugni. Majd veszek egy elosztót.

Ha legközelebb megyek be a belvárosba, el kell most már hoznom a szemetesemet. Meg a CD-állványokat, és a kisszekrényt. Meg a falilámpát. És bedobozolni a maradék könyveimet. A hétvégére terveztem a vizitet.

Ugyanis karácsony alkalmából áll mind a négy könyvespolcom. Az eljövendő fotelomtól eltekintve, amit még meg se vettem, már minden bútor a helyén van. És ez jó.

23-án este meglehetősen későn értem haza, de olyan boldoggá tett, hogy nem kell korán kelnem, hogy blogírás helyett kibontottam három doboz könyvet, és ábécében feltettem őket az egyik polcra. Néhány kötet az első rostán túlment, és a dobozba még bekerült, de a másodikon már nem, úgyhogy a polcra már nem kerültek fel. Van még néhány várólistás a polcon kívül, és fenn a polcon is. Meglátjuk, velük mi lesz.

Tegnap este úgy ünnepeltünk, hogy alig voltak ajándékok, és engem ez igazából nem bántott, pedig én voltam az egyetlen, akinek semmi sem volt a fa alatt. Még a kutya meg a macska is kapott ajándékot. Én is, de az enyém nem látszott. Nekem igazán elegendő volt a költözés, a polcok, a korcsolyabérletem, az állólámpa, az, hogy fölhoztuk az ágyneműtartót, és egyáltalán, minden.

Persze szegény ősök szabadkoztak. Bekereteztették ugyan három képemet, remélem, szép lesz – az öregemnek elvileg van szeme az ilyesmihez, csak az ízlésemet nem érti mindig. Majd holnap megkapom azokat is.

Voltak rokonok, voltak kalandok, főztem kávét az új kávéfőzőn (előtte alaposan áttanulmányoztam a használati utasítást, ugyanis használati utasítás tanulmányozó típus vagyok). Tanuljuk a hétvégi buszmenetrendet is.

Közben kénytelen lettem bekapcsolni a rendes gépet is. A laptop lemerült. Most a könyvespolcon tölti magát.

Az járt még az eszemben, hogy minden furcsaság ellenére nagyon szeretem az idei karácsonyt, és ez az első ilyen alkalom nagyon sok éve. Emlékszem, az első IRC-s évemben nem mentem föl a csatira Szenteste, aztán kiderült, hogy nagyon jól szórakoztak. Nem értettem, hogy juthatott eszükbe egyáltalán Szenteste netezni.

Következő évben már én is ott voltam.

Idén csak a nappaliban ültem a földön, és néztük a karácsonyi filmet. Igazából szerelem. Nem győzök betelni azzal a filmmel, egyszerűen nem lehet. Az a tökéletes film. De tényleg. Tudom, hogy ma este is adják, de ez nem nagyon izgat, szinkronizálva úgysem érdekel. Még nem tapasztaltam ki, hogy minden csatorna adja-e a filmjeit digitálisan választható nyelvvel, de ma már elcsíptem a Benny és Joon utolsó húsz percét, és azt például lehetett angolul nézni.

Idén karácsonykor csupa olyan filmet adnak a tévék, ami nekem is megvan. Pata-csata. Copperfield Dávid. Igazából szerelem. Miről álmodik a lány. Ezer meg ezer ilyet láttam a tévéműsorban ma délután a rokonságnál. Viccesnek találtam kicsit. A muzsika hangjai. Ebből a jelenségből elég sokféle következtetést lehetne éppen levonni, de nem tudom van-e értelme. Vagy én szolgáltatom az idén a karácsonyi tévéműsorokat (highly unlikely), vagy idén karácsonykor jó filmeket adnak a tévében (probable), vagy az ízlésemnek főleg karácsonyi filmek felelnek meg (slightly bizarre).

Jó ez a ma este. Ma este az Oroszlánkirályt néztük meg, az is nagy kedvencem. Az egyik első, ha nem a legelső moziélményem, és iszonyú mély benyomást tett rám. Az Oroszlánkirály DVD egyike azon kevés dolognak, amit rohantam megvenni a megjelenése napján. (Néhány másik: Harry Potterek a negyedik kötettől fölfelé, Paul Simon Surprise című lemeze, az érettségi évében a felsőoktatási továbbtanulási tájékoztató.) Üldögélek a szobámban – még mindig nem hiszem el, hogy saját szobám van -, a falon masíroznak körbe az elefántok, a könyvespolcaim követelik a további könyveket, az ágyam kilenc díványpárnával kanapévá alakítva várja az éjszakát. A macskám a párnán alszik a lámpa alatt. Befészkelte magát a radiátor mellé.

Ma este még nem hoztam fel elefántot. Már kilencen sorakoznak a polc tetején. Impozáns. És napról napra szebb látvány.

Lemegyek.

Tegnap este feltettem a lámpaburákat a lépcső fölött a falikarokra. Szépek. Nincs több pucéron árválkodó izzó a házban.

Nem fogjátok elhinni, melyik elefánt akadt ma este a kezembe: a jó öreg Tibi. A Pax Tibi. Vigyorogva ül a polc tetején, lengeti a nyakkendőjét. A Tibi.

A macska átült az ölembe, de nem bánom. Kedves tőle. Melegít, még ha nehezíti is az írást.

Holnap délelőttre nagy terveim vannak, átválogatom az íróasztalomról, az asztal fölötti polcról és a fiókokból előkerült dolgokat, és ami kell, annak helyet találok. Félelmetesen sok mindentől szabadultam meg más az első selejtezés során is. Fogok is még, gondolom. De jó tudni, hogy tíz nap (már ez lesz a tizedik éjszakám itt!) alatt is milyen remekül kibírtam anélkül a sok minden nélkül, ami dobozokban vagy éppen a szemetesben várja a jobb sorsát. Persze, fonák a dolog, hiszen egész végig dolgoztam, alig voltam itthon, és nagyon sok minden csak elég ritkán kell, de azért szükség van rá.

Csalóka vagy sem, minden este jó érzéssel fekszem le aludni, és jó érzéssel ébredek a bekandikáló napra. Vagy csak fényre. Sétáltatok macskát. Nagyokat ázom a liliputi kádban. Kinyitom az ablakot. Beágyazok reggel és megágyazok este. És egész álló nap örülök.

És ezek után van, aki képes nekem szabadkozni, hogy semmit sem kaptam karácsonyra?

Nem tudom, mire lenne még szükségem. Talán néhány további párnára az ágyamra, mondjuk még 4-5 darabra. Meg a fotelomra. Meg a szemetesemre. Meg a falilámpámra, meg netre.

De ezeket is inkább csak szeretném. Még a net nélkül is elég jól kibírom, kicsit még örülök is neki, még ha macerás is munka előtt reggelenként frissíteni a blogot, és ha ki is kell majd dolgozni valami megoldást a fordításokra. Majd kidolgozok.

Az az érzésem van, hogy szükségem éppen semmire sincs. És ez azért nagyon kellemes érzés.

Kategória: Mindennapok | Címke: , , | Hozzászólás most!

Mi az?

Az, hogy fáradt vagyok, még nem árul el semmit.

Az egyetlen említésre méltó dolog, hogy hazafelé rendes volt a buszsofőr. Hamar beállt a megállóba, és amikor látta, hogy könyv van nálam, felkapcsolta a fejem fölött a lámpát.

Irtó előzékeny.

Kár, hogy valami ismeretlen oknál fogva azt hittem, hogy a Charlie Wilson háborúja érdekes könyv. Csak CIA meg politika meg háború, meg alkohol és nők – és ezek közül egyik sem érdekel különösképpen, hát még ezek elegye!

Majd holnap visszaviszem, és elhozok helyette valami érdekeset. Kérdés, hogy mit olvasok holnap munkába menet.

Jaj nekem. Alszom inkább. Bocs.

Kategória: Mindennapok | Címke: | Hozzászólás most!