Poggi.hu

Még írok kicsit, amíg elszopogatom az esti (éjszakai) kakaómat. Igazából órák óta aludnom kéne, hiszen reggel dolgozom (meg majmok is lesznek a tévében), de nem visz rá a lélek. Nincs kedvem. Pedig kéne. De akkor sincs. Mármint kedvem, lelkem remélhetőleg van.

Megint semmilyen napom volt. Reggel felkeltem megnézni a majmokat, aztán aludtam tovább. Tulajdonképp maradhattam volna ébren, de megint csak nem volt kedvem. Ma semmihez sem volt kedvem. Még ahhoz sincs kedvem, hogy beismerjem: ez a legutóbbi állítás nem teljesen igaz.

Szóval majmoztam, aludtam, felkeltem, reggelire megettem egy fél doboz párától megpuhult, legalább három hónapja a szekrényben álló pepparkakort. Már a villamoson. Mondanom sem kell, hogy csak azért, mert nem volt igazán kedvem rendesen reggelizni.

Mivel rendesen ebédelni sem volt kedvem, ezért csak átcsoszogtam az IKEÁba hot dogért. Három hot dogért. Rámolvadt a céges póló. És még azt merik mondani, hogy pamutból van és nem műanyagból. Hát szerintem műanyag. Különben nem olvadna. De hát most csaptam volna miatta balhét? Vagy akár csak azért, hogy miért is nem kaphatok három, tiszta, pamut és női fazonú pólót a két férfi, műanyag krumplis zsák helyett? Naná, hogy nem volt hozzá kedvem.

Egyébként sincs kedvem általában, és nem is nagyon érdemes bemenni az oroszlán barlangjába, mert valahányszor bedugom az orromat, mindig valami kifejezetten nem jó feladatot vagy lehetőséget tárnak fel előttem. Például hogy ugye minden vágyam megtanulni a kasszát kezelni. Hát nem, köszönöm. A legkevésbé sem minden vágyam – mondhatni nincs kedvem. Csak ez jelen esetben egyáltalán nem elég erős kifejezés. Nagyon, nagyon, nagyon nem akarok. Ez már közelebb áll az igazsághoz.

Az egyetlen, amihez lett volna kedvem ma, az némi munka lett volna. De persze az nem jutott, hiszen mind a négyen benn nyüzsögtünk. És hisztit (na jó, ennél nagyobb hisztit) rendezni azért, hogy legalább valamit hadd én csináljak igazán nem volt kedvem. Így aztán ma sem dolgoztam semmit. És ez most már kezd nagyon irritálni. Napok óta semmi munka nem ment át a kezemen. Csak ott támasztom a polcot, sajnálom magam, és néha rohangászok vevők után. És morgolódok, hogy a többi gépeken mind jó a nyilvántartás, csak a miénken nem. Amikor a napom legnagyobb sikerélménye az, hogy felhívok egy másik boltot, és megkérem őket, hogy tegyenek félre egy könyvet valakinek, az már gyanakvásra ad okot. Engem arra enged gyanakodni, hogy tulajdonképpen teljesen helyénvaló reggel az az állapotom, hogy nem volt kedvem felkelni.

A holnapban is az az egy vonzó lehetőség van, hogy.

Hívtak ma strandra, és én azt mondtam, nem megyek. Még szerencse, hogy ezt mondtam, mert nagyon kínosan érintett volna, ha rám kell várniuk – és várniuk kellett volna, mert jócskán elmúlt már dél, mire kikecmeregtem az ágyamból. Nagyon kimerült voltam, és rám fért az alvás. Igazság szerint rám fért volna még egy kicsi, valami hűvösebb és sötétebb és csöndesebb és nyugodtabb helyen, de hát jobb lesz, ha beérem azzal, ami jutott. Persze amikor azt mondják, hogy gondoljak arra, mennyivel rosszabb is lehetne, attól nekem nem különösebben jön meg az életkedvem, mert azonnal elkezdek rettegni attól, hogy mikor és miképpen veszíthetem el azt a keveset, amivel még rendelkezem. De ha valaki képes abból erőt meríteni, hogy másnak még annyi sincs, mint neki, az tegyen így. Én igyekszem örülni annak a kevésnek, ami még van, és bízni benne, hogy meg is marad. Például az ágyam, ami ugyan macskapisis és macskahányásos és kilógnak belőle a rugók, amik böködik a testrészeimet, és ráadásul még 30 fok is van, de legalább van ágyam.

Nem dolgoztam túl sokat ma, nem is nagyon igyekeztem hasznos lenni. Persze igyekeztem, de nem fűztem hozzá túl komoly reményeket, hogy sikerül felülemelkedni a kényelmes énemen. Úgyhogy nem is sikerült. Kénytelen leszek viszont bizonyos fokú komolyságot és határozottságot bevetni a héten, és beosztani az időmet, hogy jusson mindarra, amire kell. Mert bármennyire is nem tetszik el a kilátás, vannak dolgok, amiknek egész egyszerűen meg kell lenniük. Vitának helye nincs. Mert sajnos amilyen manipulatív személyiség vagyok, azonnal meggyőzném magam egy esetleges vitában, hogy annyira ezek a dolgok mégsem fontosak. Holott azok. Jaj, milyen nehéz dolog is a skizofrének élete… :)

Hát még milyen nehéz az életük, hogyha reggel majomtévét akarnak nézni, és utána rögtön elindulni, hogy még munka előtt tudjanak vásárolni termékeket! Ami viszont azzal jár, hogy valamikor egészen korán fel kellene kelni, mondjuk negyed 8 táján, és hogy ez embertelen, főleg, ha tekintetbe vesszük azt az apróságot, hogy negyed 2 múlt kicsivel. És hogy egy macska tapossa épp a gyomromat, és ordít is, ami mondjuk a nemalvás tényét nem befolyásolja, de a komfortérzetemet nagyban csökkenti.

Sebaj. A horoszkópom munkahelyi viszonylatokban csupa jót ígér, magam mellé állíthatom a kollégákat, hogyha semmit sem hallgatok el előlük, bár az esetleges szerelmi kapcsolatomban óvatosnak kell lennem, mert ha erőszakosan és öntörvényűen próbálom felfogni és alakítani, akkor abból olyan nehézségeim adódnak, amiket évek múltán sem tudok majd jóvátenni. Viszont az idősebb barátaimhoz fűződő kapcsolatomból profitálhatok, és a fizikai erőnlétemtől eltekintve a bioritmusom is jó fázisban van. Tehát… akár el is mehetnék aludni, egy jobb holnap reményében. :)

Semmi sem sikerült félre egész nap, sőt, és mégis. Tök boldogtalan és elégedetlen vagyok. Kár belém a jól sikerült napokat. Legjobb volna talán, ha most szépen elmennék aludni. A mai „félkarácsonyt” meg meghagynám azoknak, akiknek valamiért fontos, na meg azoknak, akik szeretik és várják az „egészet” is. Meg akiknek nem szabotálja egyetlen narancssárga szörnyeteg sem a számítógép-használatukat, sem billentyűzetrefekvéssel, sem egérlelökéssel, sem pedig a számítógép kikapcsolásával.