Dolgozom

Közzétéve 2010. június 8. | Szerző: poggi

Na nem munkahelyen, egyelőre ez nem fenyeget. De mégis dolgozom, főleg fejben, mindenféle dolgokon, listákon, terveken.

Csak azért, mert a múlt héten kiléptem a munkahelyemről, ezen a héten még nem vagyok munkanélküli, ha tudni akarjátok az igazat. Most, kérem szépen, szabadságon vagyok. (Úgy is érzem magam egyébként.) Ügyeket intézek, szaladgálok papírokkal keresztül a városon, és sokszor fogalmam sincs róla, hogy mit is csinálok éppen, de azért csinálom.

Még van, amire rá kell jönnöm jövő hétig. Ki kell dolgozni a pontos napi- és házirendemet. Helyet kell benne találnom a fordításnak, olyan ütemben, hogy kész is helyek határidőre, de kell idő a hasznos dolgoknak is, és akkor még nem is mondtam, hogy a „hasznos dolgok” definiálása mennyi energiámat leköti. Továbbá találkoznom kell emberekkel is, bizonyos emberekkel, meg általában szintén, hogy ne csavarodjak be feltétlenül. Továbbá, szigorú szabályokhoz kell kötnöm magam blog-ügyileg is, illetve itthonról kimozdulás-ügyileg szintén. (Mind a kettő minden nap kötelező, mind a kettő nagyon jó okkal.)

És ha ez nem volna elég, egyes dolgoknak a végére kell érnem, még a jövő hétig. Például: ruhásszekrény és könyvespolc rendbetétele és leselejtezése, önéletrajz írása, és így tovább.

Van még mit csinálnom. Jó kis mozgalmas szabadság, nem igaz?

Kategória: Mindennapok | Hozzászólás most!

Mosquitoes suck. Oh, wait a minute…

Közzétéve 2010. június 7. | Szerző: poggi

Leírnám magyarul is, de úgy nem olyan vicces. Akárhogy is, ma tetőzik a Duna elvileg, és mikor elkezd visszamenni a helyére, és a parton hagyja az iszapos trutymós mocsarat, ami telis-tele van szúnyoglárvákkal, amikből rövidesen invázió alakul majd ki.

Preventív eljárásként szúnyoghálót szereltem az ablakokra. A sarkamra álltam, és azt mondtam, a helyzet nem tűr halasztást. A szomszéd szobában egyszerű volt a helyzet, egyszerűen kivittem egy széket az erkélyre. Nálam viszont… nos, maradjuk annyiban, hogy radiátorba akasztott lábbal lógtam kifelé az ablakon másfél emelet magasságban. Nagy élmény volt.

Sebaj, túléltük. Ezt nektek, húnyoszok.

Kategória: Mindennapok | Címke: | Hozzászólás most!

ÜKH

Közzétéve 2010. június 5. | Szerző: poggi

Minden évben a Könyvhét szombatja az első igazán nyárias nap, amikor szoknyát szoktam venni, és szandált. Ilyenkor szoktam könyvekre szert tenni, dedikáltatni, emberekkel találkozni, és beállni egy pultba vendégmunkásnak.

Arra mindenképpen jó volt, hogy ma se kelljen túl sokat gondolkoznom egészen addig, amíg el nem indultam haza, attól kezdve pedig magával ragadott a Csodaidők, és nem tervezek lefeküdni addig, amíg el nem érkezem arra a nyugodt és elégedett, megbékélt végpontra, ahova hiszem, és tudom, hogy el kell érkeznünk együtt, Judynak, Yaannak, Giinnek és nekem.

Kategória: Mindennapok | Címke: | Hozzászólás most!

Spanyolviasz

Közzétéve 2010. június 4. | Szerző: poggi

Mondhatnám, hogy ez nehezebb volt, mint gondoltam. Mondhatnám, hogy ha tudom előre, hogy ennyire megvisel, soha nem vágok bele. Mondhatnék még sok más dolgot is, de nem volna igaz, bárminő hangzatosak volnának is.

Pontosan tudtam, hogy milyen nehéz lesz. Pontosan tudtam, hogy mennyire meg fog viselni. Azt is tudtam, hogy mire eljutok erre a pontra, már magam se fogom tudni, hogy keveredtem ide, és könyörögni akarok majd, hogy csináljuk inkább vissza, jó?

A baj csak annyi, hogy a puszta tudat, hogy fájni fog, nem mentesíthet a fájdalom alól.

Azt mondják, a változás éltet. Thoreaunál pedig azt olvastam, (igaz, nem szó szerint, ez csupán az én értelmezésem) hogy mindig van más út, mint amit járunk, és ha elégedetlenek vagyunk azzal, amink van, akkor meg kell próbálni keresni egy jobb ösvényt. Valami váratlant, valami különlegeset, valami sajátságosat, csak ránk jellemzőt. Mert mindig van másképp. Ami engem illet, biztosan nem fogok kiköltözni az erdőbe, mert nincsenek meg az önfenntartáshoz szükségem képességeim.

A változás éltet. Nem tudom, maga az élet-e az, ami halálra rémít, de én annyira félek a változásoktól, hogy mindegyikbe bele akarok halni.

Hadd idézzek egy párbeszédet a mai napról, többet mond, mint amennyit jelenleg egyedül tudnék:
– Csak elköszönni jöttem, nem maradok sokáig, mert ez most nehéz.
– Jól van. Te vagy már a legboldogabb munkanélküli?
– Még nem. Majd csak hétfőtől.
– De már munkanélküli vagy, nem?
– De igen, de boldog még nem vagyok.

Kategória: Mindennapok | Címke: | Hozzászólás most!

Az utolsó ez meg az

Közzétéve 2010. június 3. | Szerző: poggi

Ezeket az utolsó napokat nagyon nem akartam már végigcsinálni. Túl lenni rajta igen, de végigvinni, ott lenni, tűrni és elviselni bizony nagyon nem ízlett. Valamikor a hétvége után, de még kedd előtt (tehát vélhetőleg hétfőn) egyszer csak rám zuhant ez az egész mindenség. Hogy elhiszem-e már? Természetesen nem. De előbb vagy utóbb muszáj lesz.

Amennyit kalkuláltam előtte, választhattam volna jobb napot is utolsónak. Olyat, amikor nem jelenik mondjuk meg olyan könyv, amit ekkora tömeghisztéria kísér. Vagy legalább olyat, amikor nem jelenik meg még nagyjából háromszáz másik új könyv. De nem választottam. Nemcsak azért, mert nem gondolkodtam el erről, hanem azért is, mert azt akartam, hogy ne én legyek a rivaldafényben.

Aki ismer (vagy azt hiszi, hogy ismer) ezen vélhetőleg nem éppen jóindulatúan kacarászik. De a helyzet az, hogy ha nem is egész életemet, de az elmúlt tíz évet többé-kevésbé azzal töltöttem, hogy az legyek, akit senki sem vesz észre. Aki láthatatlan, aki belesimul a szürke tömegbe. Eddig még nem sikerült.

Ma sem.

Mondhatnám, hogy nem volt nehéz, de nehéz volt. Nehéz volt, bár némiképp mulatságos is, ahogy egyesével elém járultak a kollégáim (volt kollégáim), ahogy próbáltak mondani valamit, és ahogy én is próbáltam mondani valamit… de azért nehéz volt. Igyekeztem gyorsan túl lenni mindenen, főleg este, záráskor. Szélsebesen dobáltam be mindent a táskámba és a szatyromba, a rengeteg csokoládét, az ajándékokat, a pólóimat, a bögrémet, mindent, amit el kellett hoznom.

És többször számba vettem mindazokat a dolgokat, amiket ott kellett hagynom, a szekrénykulcsot, névtáblát, mágneskártyát és boltkulcsot. Még egyszer utoljára bezártam a bazárt.

Hazafelé szétáztam. A buszmegállóban már facsarni lehetett belőlem a vizet. A buszon olvastam, elmélyülten, koncentrálva, mert féltem a gondolatoktól. Hajnali fél ötig egyfolytában féltem a gondolatoktól, és olvastam, csak utána zuhantam bele az ágyamba.

Mindezt azért, hogy majd reggel folytathassam.

Kategória: Mindennapok | Hozzászólás most!